A Beregszászi kistérség tanácsülésén сsak két frakció képviselői vettek részt

A Beregszászi kistérség tanácsülésén сsak két frakció képviselői vettek részt

09:22 December 11, 2021

Politika 2281 5 хвилин

Українська

December 10-én tartotta soron következő plenáris ülését Beregszászi kistérségi tanácsa, melynek napirendi pontjai közül számos kérdést kénytelenek voltak levenni, ugyanis mindössze két frakció képviselői jelentek meg gyűlésen: a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt frakciójának képviselői.

Az eset kapcsán Babják Zoltán polgármester újságírónknak elmondta, a plenáris ülést megelőző egyeztető ülésen egyik frakció sem jelezte, hogy politikai nyomásgyakorlás vagy más ok miatt távol maradnak. „Ezen az ülésen minden napirenden szereplő kérdés a kistérség javára kellett volna, hogy eldőljön, azonban két frakció kivételével a többi képviselői nem vettek részt a szavazáson. Jó lenne, ha a választók tudnák azt, hogy ezek a képviselők lehet, hogy csak akkor vesznek részt az ülésen, amikor pártérdekeket vagy más érdekeket képviselnek” – szögezte le Babják Zoltán.

A képviselő-testület minden hónapban összeül. A képviselő feladata az, hogy részt vegyen a bizottságok, az egyeztető tanács, valamint a testület munkájában – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette: sajnálatos módon ezt ma a képviselők egy része elmulasztotta, s „a legfontosabb kifogás az, hogy van egy konstruktív együttműködés a múltból, s illett volna szólni, hogy tegyék át az ülést, azonban senki semmilyen értesítést nem adott ennek kapcsán – ez pedig káros a kistérség politikájára való tekintettel”.

Darcsi Karolina, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt frakcióvezetője aláhúzta: „A többi frakció részéről abszolút nem volt polkorrekt a mai távol maradás, ugyanis a frakcióvezetők tegnapelőtt részt vettek az egyeztető tanácson, ahol valamennyi kérdést átbeszéltünk, illetve biztosítottak arról, hogy a képviselőik is részt fognak venni az ülésen.”

„A mai tanácsülésen számos olyan kérdést kellett volna megszavaznunk, melyek a kistérségünket, valamint a kistérség lakosait érintik, illetve arra vonatkozik, hogy kielégítően tudjon működni a város és a városháza által fenntartott valamennyi olyan közintézmény, amelyek működéséhez a megfelelő határozatokat a mai nap folyamán el kellett fogadni. A képviselőtársainkkal és a kistérség valamennyi választópolgárával együtt várjuk az Andrij Baloga Csapata (Komanda Andrija Balohi), az Európai Szolidaritás (Jevropejszka Szolidarnyiszty), a Nép Szolgája (Szluha Narodu) és a Ridne Zakarpattya frakciók közös nyilatkozatát a távolmaradás okáról” – jegyezte meg Darcsi Karolina.

A tanácsülésen a jelen lévő képviselők elfogadták a polgármester beszámolóját a városi tanács végrehajtó szerveinek 2020 szeptemberétől 2021 októberéig tartó időszakra vonatkozó tevékenységéről. Megvitattak számos, a költségvetést érintő, valamint a tereprendezésre vonatkozó kérdést. A testület megszavazott több programot, melyek a rászorulók szociális védelmének erősítésével, a kistérség kultúrájának fejlesztésével, illetve a beregszászi gyermek- és ifjúsági sportiskola támogatásával foglalkozik. Jóváhagyták Csetfalva és Leányfalu (Magyarország), valamint Nagymuzsaly és Csókakő (Magyarország) települések között megkötött testvérvárosi megállapodásokat, továbbá földkérdésekről döntöttek.

A szavazások után a helyi önkormányzatok napja alkalmából, valamint a kistérség fejlesztéséért, a demokratikus önkormányzati elvek hatékony érvényesítéséért és a lelkiismeretes munkavégzésért Babják Zoltán oklevelet adott át Darcsi Karolina és Tóth Győző frakcióvezetőknek, Babják Editnek, az oktatási osztály vezetőjének, Belovári Zsuzsannának, a szervezési osztály főszakértőjének, valamint a községek elöljáróinak és adminisztrátorainak, köztük Balogh Jánosnak, Nagy Attilának, Varga Máriának és Jakab Margitnak.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei