Ukrajna az Energetikai közösség elnöke

Ukrajna az Energetikai közösség elnöke

10:02 December 3, 2021

Politika 1764 2 хвилини

Українська

Ukrajna 1 éves időtartamra átvette Szerbiától az Energetikai közösség elnöki posztját, számolt be Jaroszlav Demcsenkov, az európai integrációért felelős energiaügyi miniszterhelyettes Facebookon.

„Az Miniszteri Tanács 19. ülésén abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy jóváhagyhattam Ukrajna elnökségét 1 éves időtartamra Energetikai közösség” – közölte a miniszterhelyettes.

Az Energiaügyi Minisztérium sajtószolgálata a maga részéről megjegyezte, hogy Ukrajna elnöksége időtartama alatt mindent megtesz az energetikai szolidaritás szerepének növelése érdekében, ami rendkívül fontos a nemzetközi energiaválság körülményei között.

„Javaslatot teszünk a regionális szintű szolidaritás biztosítására Regionális Energia Partnerség kezdeményezés keretein belül, rendkívüli találkozókon tervezzük ennek megvitatását” – közölte a miniszterhelyettes.

Az ülésen elfogadták a „Tiszta energia minden európai polgárnak” I. és II. uniós jogalkotási csomagját, valamint az Európai Unió által, az Energiaközösség Szerződő Felei számára, a szén-dioxid-mentesítési ütemterv elfogadásához javasolt általános iránymutatásait.

Ukrajna 2011. február 1-jén vált az Energetikai közösség teljes jogú tagjává.

Forrás

  

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei