NATO-főtitkár: ha Oroszország erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, annak nagy ára lesz

NATO-főtitkár: ha Oroszország erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, annak nagy ára lesz

09:17 November 27, 2021

Politika 3892 2 хвилини

Українська

A NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, mivel most az eszmecserére nagy szükség lenne – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteki brüsszeli sajtókonferenciáján.

A NATO-főtitkár elmondta: idén már második alkalommal került sor Oroszország részéről szokatlanul erőteljes csapatösszevonásra Ukrajna határai közelében. Az orosz katonai erők tankokkal, tűzérséggel, páncélos egységekkel, drónokkal, és elektronikus hadviselési eszközökkel vannak felszerelve – mondta.

„Ez a katonai csapatösszevonás indokolatlan és megmagyarázhatatlan, és amennyiben Oroszország erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, annak nagy ára lesz” – hangsúlyozta Stoltenberg.

Elmondta, hogy egyeztetnek a tagországok külügyminisztereivel a lett, litván és lengyel határon zajló migránsválságról, mivel „nem lehet hagyni, hogy az Aljakszandr Lukasenka által vezetett fehérorosz rezsim védtelen embereket használjon fel, hogy destabilizálja az Európai Uniót. Mint mondta, a helyzetet csütörtökön megvitatta Andrzej Duda lengyel elnökkel, továbbá vasárnap Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével együtt Lettországba és Litvániába utazik, hogy a helyi vezetőkkel tárgyaljon.

„A NATO és az Európai Unió közötti szoros együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy felvegyük a harcot ezzel a hibrid hadjárattal szemben” – tette hozzá.

A NATO-tagállamok külügyminiszterei a jövő kedden Rigában tanácskoznak.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei