A KMKSZ-frakció jelöltje lett a Viski kistérség alpolgármestere

A KMKSZ-frakció jelöltje lett a Viski kistérség alpolgármestere

12:50 Március 24, 2021

Politika 3558 4 хвилини

Українська

Március 23-án tartotta soron következő ülését a Viski Kistérségi Tanács. Ezúttal a 25 napirendi pont főleg az egészségügyet, a földügyet, az oktatást és a költségvetést érintette. Az ülésen a KMKSZ-frakció javaslatát a második alpolgármester-jelölt személyét illetően a testület egyhangúan megszavazta.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) négy főből álló frakciója által javasolt jelöltet a kistérségi tanács képviselői egyhangúan megszavazták. Az elmúlt hónapok maratoni ülései óta első alkalommal fordult elő, hogy a huszonhat főből álló képviselői testület a tisztségi kinevezések kérdésében egyöntetűen szavazott. A mostani ülés bár szintén maratonira, közel nyolcórásra sikeredett, azonban békésen zajlott, melyen a megjelentek egyhangúan szavazták meg a kistérséget érintő kérdéseket.

Jaroszlav Hajovics, a Viski kistérség polgármestere elmondta: „A mostani gyűlésen olyan fontos kérdésekben születtek döntések, melyek elősegítik a kistérség fejlődését. Mindemellett sikerült megszavazni az alpolgármestert is, aki a szociális kérdésekkel, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik majd a térségben. Az ülés során a végrehajtó bizottság működésében is elfogadtunk néhány fontos módosítást. Mindemellett számos olyan földügyi kérdésben döntöttünk, melyek már égetőek voltak mind a velétiek, mind a viskiek számára.”

A KMKSZ-frakció számára fontos volt, hogy a Viski kistérségben olyan, vezető tisztségeket betöltő emberek is helyet kapjanak, akik a helyi magyar közösséget is képviselik, s akikhez a helyiek is bátran fordulhatnak.

Szabó Gabriella, a KMKSZ-frakció vezetője hatalmas lépést sikerült tenni a viski magyar közösség fennmaradásának érdekében, hiszen sikerült megválasztani egy olyan magyar hölgyet, akit a KMKSZ képviseletében támogattak a képviselők az alpolgármesteri tisztségre. Bízunk benne, hogy megállja a helyét az újonnan betöltött pozícióban, és hasznos tagja lesz térségünknek.

Varenka Renáta újonnan megválasztott alpolgármester kérdésünkre elmondta: „Megtisztelő volt számomra, hogy a KMKSZ-frakciója felkért az alpolgármesteri tisztségre, és nagyon köszönöm, hogy a képviselők bizalmat szavaztak nekem. Igyekszem minden tudásommal elvégezni a rám bízott feladatokat.”

A Viski Kistérségi Tanácsban 7 párt 26 képviselője jutott be a 2020-as választások során. A tanácsban a magyar képviselők kisebbséget alkotnak. Az elmúlt hónapok során sajnos nehezen találták az együttműködés útvonalát a bejutott pártok képviselői, melyek következménye a maratoni ülések, a pártok közötti csatározások, és egyes képviselők részéről a kistérségi munkafolyamatok lassítása volt jellemző. A mostani ülés végeredménye biztató: talán megtört a jég, és a képviselők együttműködve dolgoznak majd a Viski kistérség fejlesztéséért.

(Kővári/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei