Szviridenko ismertette a Szlovákiával folytatott tárgyalások kulcsfontosságú kérdéseit a következő találkozón
Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök pénteken Ungváron találkozott szlovák kollégájával, Robert Ficóval, amely után bejelentette az ukrán és a szlovák fél közötti következő tárgyalásokat, amelyekre Szlovákiában kerül sor – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Szviridenko Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint az ungvári találkozón a felek megvitatták a kulcsfontosságú infrastrukturális és energetikai projektek megvalósításának állapotát, különös tekintettel az Ungvár és Csap közötti keskeny nyomtávú vasúti pályaszakasz megnyitására. „Ez az első Ukrajnában épült euro-nyomtávú vasútvonal, amely lehetőséget nyit a személyszállítási kapcsolatok fejlesztésére számos európai fővárossal” – jegyezte meg Szviridenko.
Az ukrán miniszterelnök azt is elmondta, hogy megállapodtak abban, hogy kidolgozzák az ukrán és szlovák kormányok közötti következő közös konzultációs forduló tartalmi elemeit, amelyre a közeljövőben Szlovákiában kerül sor.
„Megköszöntem Szlovákia kormányának Ukrajna európai integrációs törekvései iránti rendíthetetlen támogatását, valamint azt az igényt, hogy a lehető leghamarabb egyszerre nyissák meg a tárgyalási klasztereket az EU-val Ukrajna és Moldova számára” – hangsúlyozta Julija Szviridenko.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás