Újraindul a Legfelső Tanács üléseinek élő közvetítése a javuló biztonsági helyzetnek köszönhetően
A Legfelső Tanács nyilvántartásba vette a határozattervezetet, amely előírja a kilencedik ülésszak nyílt plenáris ülései élő közvetítésének felújítását – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a 13719. számú határozattervezetre hivatkozva, amelyet képviselők egy csoportja, köztük Ruszlan Sztefancsuk, a parlament elnöke nyújtott be.
A jelentés szerint a dokumentum szükségességét a változó biztonsági helyzet, valamint a parlament munkája átláthatóságának növelése indokolja még a hadiállapot idején is. Az ülésekről élő közvetítés a teljes körű orosz invázió kezdete óta nem volt. Ez a Legfelső Tanács 2022. szeptemberi és 2023. februári döntéseinek volt köszönhető, amelyek különleges rendszert vezettek be a parlament számára, és korlátozták az ülések menetéről szóló valós idejű információk terjesztését.

A határozattervezet szerzői hangsúlyozzák, hogy a közvetítések előmozdítják a Legfelső Tanács elszámoltathatóságát az állampolgárok felé, és erősítik a közvélemény bizalmát az intézményben. Ezenkívül elősegítik a nemzetközi ajánlások végrehajtását, elsősorban azokat, amelyeket a Jean Monnet Párbeszédek a Békéért és a Demokráciáért program keretében dolgoztak ki.
Az indokoló jegyzet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az élő közvetítések újraindításának figyelembe kell vennie a biztonsági követelményeket. Ennek érdekében tervezik a plenáris ülések menetével kapcsolatos információk terjesztésére vonatkozó jelenlegi tilalom feloldását.
A határozattervezet tisztázza a Rada parlamenti tévécsatorna munkájának menetét, amely a nyílt üléseket fogja közvetíteni. A dokumentum rendelkezik a parlamenti vezetés beszédeinek és nyilatkozatainak, valamint a képviselők tájékoztatóinak megszervezéséről is. Így a határozat elfogadása után az ukránok ismét élőben követhetik majd a Legfelső Tanács nyílt üléseinek menetét.
A háború kitörése után, 2022 februárjában a Legfelső Tanács biztonsági okokból leállította a plenáris ülések élő közvetítését. Több képviselő is beszámolt a meghozott döntésekről, és rossz minőségű élő közvetítést folytatot a Youtube-on keresztül.
Ruszlan Sztefancsuk korábban bejelentette, hogy szeptemberben újraindul a parlamenti ülések élő közvetítése.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás