Witkoff bejelentette, hogy ukrán vezetőkkel találkozik
Steve Witkoff, Donald Trump különmegbízottja bejelentette, hogy a héten találkozik Ukrajna képviselőivel. Jelezte, a tárgyalások eredményeként sor kerülhet a legmagasabb szintű kétoldalú találkozóra Oroszország és Ukrajna között – erről augusztus 26-án, kedden a FoxNews-nak adott interjújában számolt be.
Elmondta, hogy naponta kommunikál az oroszokkal, most pedig Ukrajna képviselőivel fog találkozni. Witkoff ugyanakkor nem közölte, hogy kivel szándékozik tárgyalásokat folytatni az ukrán kormányzatból.

„Ezen a héten találkozom az ukránokkal, tehát ezen a héten New Yorkban fogok velük találkozni, és ez egy fontos jelzés. Minden nap kommunikálunk az oroszokkal. Úgy gondolom, hogy végül tanúi lehetünk egy kétoldalú találkozónak” – jelentette ki Trump különmegbízottja az Ukrajna és Oroszország közötti kétoldalú találkozó valószínűségét firtató kérdésre válaszolva.
Witkoff hozzátette, Donald Trump meg fog jelenni a tárgyalóasztalnál a megállapodás véglegesítése érdekében.
A korrespondent.net felidézi, kedden Witkoff kijelentette, az Egyesült Államok arra törekszik, hogy az év végéig rendezze Oroszország Ukrajna elleni háborúját.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás