Berlin tartós katonai segítséget ígér Ukrajnának

Ukrajnai látogatásán Johann Wadephul német külügyminiszter a német külpolitika legfontosabb feladatának Kijev támogatását nevezte. Látogatására a német védelmi ipar képviselői is elkísérték. Egy nappal korábban Oroszország a háború kezdete óta legsúlyosabb rakétazáport zúdította Ukrajnára.
A folyamatos, tömeges orosz légicsapások miatt Johann Wadephul német külügyminiszter állandó német fegyversegélyt ígér Ukrajnának.
„Ukrajna szabadsága és jövője kül- és biztonságpolitikánk legfontosabb feladata” – mondta a politikus kijevi látogatásán. „Sziklaszilárdan Ukrajna mellett fogunk állni, hogy továbbra is sikeresen meg tudja védeni magát – modern légvédelmi és más fegyverekkel, humanitárius és gazdasági segítséggel”.
A német külügyminiszter reggel különvonattal érkezett az ukrán fővárosba, ahová – biztonsági okokból titokban tartott – bemutatkozó látogatásra érkezett. Wadephult a német védelmi ipar képviselői kísérték el útjára. A német külügyminisztérium szerint a látogatás során magas szintű megbeszélésekre kerül sor az üzleti élet képviselőivel és ukrán döntéshozókkal.
Ukrajnábban dől el, hogy a mi Európánk olyan hely marad-e, ahol a szabadság és az emberi méltóság számít – vagy egy olyan kontinens, ahol az erőszak eltolja a határokat – fogalmazott Wadephul. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerinte nem békét akar, hanem mindenáron hódítást és leigázást. „Ezért továbbra is teljes figyelmünket Ukrajna támogatására összpontosítjuk”, ez mutatja „európaiakként való állhatatosságunkat” – idézi szavait a Welt.
Kijevben Wadephul többek között tárgyalni fog kollégájával, Andrij Szibihával, a Babin Jar emlékműnél pedig megemlékezik az 1941-es német megszállás idején történt tömeggyilkosság zsidó áldozatairól.
A német külügyminiszter egy nappal azután érkezett Kijevbe, hogy Oroszország a háború megindítása óta legsúlyosabb rakéta- és dróntámadását intézte Ukrajna ellen. Az ukrán légierő adatai szerint az oroszok 477 drónt és 60 rakétát indítottak ukrán városok ellen. Országszerte megszólalt a légiriadó, beleértve a frontvonaltól távol eső nyugati régiókat is.
Az orosz bombázások májusban és júniusban drámaian felerősödtek, a tömeges támadások egyre gyakoribbá és halálosabbá váltak – emlékeztet a Kyiv Independent.
Az ukrán légierő június 28-án késő este figyelmeztetett, hogy Oroszország három Tu-95-ös bombázót indított a Murmanszki területen lévő Olenya katonai repülőtérről. A légierő arra is figyelmeztetett, hogy orosz drónok több csoportja tart különböző régiók felé.
Robbanásokról és csapásokról számoltak be Mikolaivból, Kremencsukból, Zaporizzsjából, a Cserkaszi területről, Ivano-Frankivszkból és Lvivből, a támadások az éjszaka folyamán hullámokban érkeztek. Az ukrán légierő korábban bejelentette, hogy egy F-16-os vadászgépet vesztett el, a harmadikat eddig ebben a háborúban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás