Kallas is orosz nyelvtanulással fenyegeti Európát, ha nem támogatja jobban Ukrajnát

Kallas is orosz nyelvtanulással fenyegeti Európát, ha nem támogatja jobban Ukrajnát

19:21 Június 18, 2025

Politika 2138 2 хвилини

Українська

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Ukrajna erősebb támogatását sürgeti, különben szerinte Európának meg kell tanulnia oroszul – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Kallas nyilatkozatára hivatkozva, amelyet a The Guardian című brit lap idézett.

A jelentés szerint az EU fődiplomatája úgy vélte, hogy az EU nem utolsósorban azért támogatja Ukrajnát, mert „Ukrajna Európa első védelmi vonala”, Oroszország pedig csak az erőből ért. Hangsúlyozta az EU által javasolt 18. szankciócsomag fontosságát, kijelentve, hogy „minden szankció gyengíti Oroszország képességét a háború megvívására”.

Az európai főképviselő hangsúlyozta, hogy Európának többet kell tennie Ukrajna és saját biztonságáért. „Ha többet nem segítünk Ukrajnának, mindannyiunknak el kell kezdenünk oroszul tanulni. Minél erősebb Ukrajna ma a csatatéren, annál erősebb lesz a tárgyalóasztalnál, amikor Oroszország végre készen áll a tárgyalásokra” – mondta Kaja Kallas, Mark Rutte NATO-főtitkárt idézve.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei