Orosz Ildikó feljelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálatot

Orosz Ildikóval, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonyával a karpatalja.ma interjút készített a tanító szak akkreditálási folyamatával kapcsolatban, mely eljárásba beavatkozott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). Szerintük a főiskola rektorának személye nem felel meg a hatályos törvényekben megfogalmazott előírásoknak.

Az interjút változtatás nélkül közöljük.

2020-ban egy évre akkreditálták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanítói mesterfokú szakát. Most meg kell ismételni az eljárást, valamint folyamatban van az angol fordító mesterszak akkreditálása. Megkérdeztük Orosz Ildikót, az intézmény elnökét, hogyan haladnak az ügyek, mi volt az oka, hogy egy évre kaphatták meg az akkreditációt, hiszen Ukrajnában a főiskolán kívül sehol nem képeznek tanítókat a magyar iskolák számára, annak ellenére, hogy a 2017-es oktatási törvény egyedül az elemi iskola szintjén engedélyezi az anyanyelvű oktatást. A tanító szak akkreditálási folyamata nem volt gördülékeny, ugyanis az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – hatáskörén túllépve – beavatkozott az eljárásba. A titkosszolgálat azt állította, hogy a főiskola rektorának személye nem felel meg a hatályos törvényekben megfogalmazott előírásoknak.  Megkeresésünkre Orosz Ildikó elmondta: hivatalos dokumentumokkal  tisztázta magát a vádak alól, és magánemberként feljelentést tett az SZBU-val szemben erkölcsi tisztasága, hitelessége megőrzése érdekében. Ismerkedjünk meg az esettel részletesebben.

–Olvashattuk a főiskola honlapján, hogy tavasszal akkreditálták a tanítói szakot egy évre. Hogyan történik ez a folyamat?

– Az ukrajnai előírások szerint első lépésként működési engedélyt kell kapnunk a minisztériumtól, majd az első kibocsátás, diplomaosztás előtt kérjük az akkreditációt, melyet egy független minősítési-ellenőrző bizottság ad meg. Ennek megvan a szakmai eljárási rendje: be kell nyújtani a szükséges dossziékat, majd kiküldenek egy látogatóbizottságot, mely a helyszínen megvizsgálja, hogy az önértékelés megfelel-e a valóságnak. Ezután egy szakértői tanács – a vizsgálóbizottság véleményét is figyelembe véve – dönt arról, hogy megadja-e az akkreditációt, s ha igen, akkor egy vagy öt évre. A tanítói mesterképzés akkreditációjára kapcsán 2019 januárjában kint volt a látogatóbizottság, s ez a szakértői bizottság megfelelőnek találta az értékelést, és már csak egy formalitás volt hátra: hogy meghozza a végső döntést a minőség-ellenőrző bizottság testülete.

–Nem ment egyszerűen a döntés…

– Legnagyobb megdöbbenésünkre az elnök nem bocsátotta szavazásra a javaslatot a bizottsági ülésen, mondván, hogy kaptak az SZBU-tól egy levelet, amelyben kifejtették, hogy kételyeik vannak a főiskola rektorának okleveleivel kapcsolatban. Ezen felül más kételyek is felvetődtek, ezért azt javasolták, hogy újra kerüljön kivizsgálásra az ügy, küldjenek egy másodlagos bizottságot az intézményünkbe.

–Önök mikor szereztek tudomást a szavazás elnapolásáról?

– Ezt az ülést élőben közvetítik a minisztériumban, tehát mindenki, aki érdekelt, vagy érdeklődik a felsőoktatási intézmények helyzetéről, hallgathatja. Így tettünk mi is, az oldalon lévő számláló tanúsága szerint további 4,5 ezer emberrel egyetemben. Ott értesültünk erről, és megdöbbentünk, hiszen az SZBU ezzel közvetlenül beavatkozott egy szakmai jellegű folyamatba, tette mindezt az eljárás legvégén, amihez törvényileg egyébként nincs joga. A titkosszolgálatnak nem az a feladata, hogy szakmai kérdésekben véleményt mondjon. Ezt egyébként a bizottság tagjai is megjegyezték, bár ennek ellenére nem szavaztak a kérdésben, majd jött a karantén.

–Mi történt ezután?

– A főiskola érdeklődésére a minőségbiztosítási központ megküldte számunkra az SZBU levelét, és kérték, hogy válaszoljunk arra, dokumentumokkal alátámasztva a felvetett kérdéseket. Ezt mi megtettük. A bizottság pedig a soron következő ülésén pozitív határozatot hozott az akkreditációt illetően. Ami azt jelenti, hogy elhárult az akadály a mesterszakos tanítósok diplomájának kiadása elől 2020-ban, és meghirdethettük a felvételt a következő tanévre. Ez nagy mérföldkő a főiskola életében, mivel a folyamatban lévő angol szak kivételével mindegyik szakunk akkreditálva van.

–Mire alapozta vádjait az SZBU?

– Megdöbbenésemre olyan honlapokra – egyik napról a másikra fel- majd eltűnő oldalakra is – hivatkozott, amelyeken az utóbbi hónapokban névtelenül a főiskolát és személyemet lejárató, ócsároló cikkek jelentek meg. Az írásokat nem látta el senki kézjegyével, vádjaikat nem támasztották alá bizonyítékokkal. Mi ezekre a pocskondiázásokra nem szoktunk reagálni, mivel úgy gondoljuk, hogy nem perlekedhetünk olyasvalakikkel, aki nem vállalják a nevüket. Viszont itt volt név és intézmény a vádak mögött, maga az SZBU. A főiskolára és rám nézve is demoralizáló hatással volt az eset, hiszen ország-világ előtt, nyílt térben állították, hogy nem szereztem doktori fokozatot Magyarországon. Mindezt egy újságcikkre hivatkozva. Ez mélységesen sérti az önérzetemet, a becsületemet, a reputációmat a felvételt hallgató egyetemek és a tudományos szféra munkatársai, a helyszínen ülő akadémikusok előtt, akik azt feltételezhetik, hogy tisztességtelenül jutottam diplomához.

–Ráadásul ezzel a diplomát kiállító személyeket is vádolják…

– Pontosan. Nem csak az én személyemről volt szó, hanem azokról is, akik engem annak idején tanítottak, vagy a doktori eljárásban részt vettek, ezért úgy döntöttem, hogy magánemberként feljelentést teszek az SZBU-val szemben azzal a céllal, hogy erkölcsi tisztaságom, hitelességem megőrzése érdekében kérjenek bocsánatot. Pénzügyi térítést nem kértem, csak jelképesen egy hrivnyát, mert nem a pénzösszegről van szó, hanem számos, a tudományos életben komolyan tevékenykedő, fontos institúció és személy megsértéséről.

Megsértették a vezetőtanáromat, mert többek között arra hivatkozva vonták kétségbe a tudományos fokozatom meglétét, hogy nem találták meg a munkámat az internetes oldalán. Nem is találhatták, mert 2001-ben, az akkori eljárási rendben még csak papíralapon kellett leadni a dolgozatokat, melyet az egyetemi könyvtár tudományos tárában őriznek. Aki a dolgozatot tanulmányozni szeretné, a katalóguscédula alapján kikérheti. Ezt most megtettem, hogy igazoljam a meglétét. Azóta az edu.com-on (tudományos munkákat publikáló internetes oldal – a szerk.) is szabadon elérhető. Tehát a professzorra, és a Debreceni Tudományos Tanácsra nézve is sértő, hogy azt feltételezték, hogy esetleg úgy adtak doktori fokozatot valakinek, hogy az nem vett részt az eljárásban, vagy nem adott le dolgozatot.

–A fokozatot Ukrajnában is honosítania kellett?

–  Igen. Az ukrán–magyar ekvivalenciaszerződés alapján mindkét ország a saját rendje szerint honosítja a másik országban szerzett fokozatokat. Ahhoz, hogy benyújtsam a fokozatomról szerzett honosítási oklevelet, egyrészt a magyarországi külügyben kellett hitelesítést, úgynevezett apostilt kérnem, miután az oktatási minisztériumban is igazolták, hogy az oklevelem valódi. Ezek után a budapesti ukrán nagykövetségtől is kérnem kellett, hogy igazolják: Orosz Ildikó ugyanaz a személy, aki az ukrán útlevelemben Oros Ildiko-ként szerepel, hiszen neveinket cirill betűre írták át, és onnan a francia transzkripció szerint vissza latin betűkkel, ezzel a neveink torzultak.

Tehát amikor azt írták és mondták rólam ország-világ előtt, hogy a fokozatommal problémák, kételyeik vannak, akkor megsértették a magyarországi oktatási minisztériumot és a külügyminisztériumot is, vagy legalábbis feltételezték azokról, hogy nem jártak el tisztességesen. Megsértették az ukrán nagykövetséget is, aki kiadta azt az igazolást, hogy én ugyanaz a személy vagyok, aki a debreceni egyetemen három éves nappali tagozatot követően fokozatot szerzett.

–Hogyan történt az ukrajnai eljárás?

– Ukrajnában – a honosítási eljárás szabályai szerint – közjegyző által hitelesíttettem, fordíttattam a leckekönyvemet, az aposztillal ellátott oklevelemet, a tézisfüzetemet, majd készítenem kellett egy, az ukrán normáknak megfelelő tézisfüzetet, mely a dolgozat legalább egyharmadát tartalmazza ukrán nyelven. Ezután mindezt benyújtottam az oktatási minisztériumba a publikációmmal egyetemben. Ezek után a minisztérium az én ukrán nyelvű, kibővített tézisfüzetemet kiadta két független, általam nem ismert professzornak opponensi véleményre. Az ő pozitív javaslatukat követően a Ternopili Nemzeti Egyetem pedagógiai tudományos tanácsa előtt ukrán nyelven is megvédhettem dolgozatomat, egy újabb, a debreceni után immár második nyilvános védés során, ahol titkos szavazással, ellenszavazat nélkül fogadták el azt, és megkaptam a Ternopili Nemzeti Egyetem által kiállított tudományok kandidátusa tudományos fokozatot.

Vagyis aki azt feltételezte, hogy a dolgozatomat nem védtem meg, kétségbe vonta az ukrán közjegyzői hivatalok becsületességét és munkáját, az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium munkáját, a ternopili egyetem doktori tanácsának munkáját és becsületességét, és mindazon mintegy 20 neves professzorét, akik a titkos szavazással a nyilvános védésem után helyt adott annak, hogy megkaphassam a kandidátusi fokozatot Ukrajnában.

Láthatjuk, hogy nem csak az én személyemről, hanem sok, a tudományban dolgozó, becsületes ember munkájának kétségbevonásáról van szó. Ezért is éreztem úgy, hogy hivatalos feljelentést kell tennem.

–Mit gondol, mi volt a célja vádaskodásnak?

–  Nem először kerültem sem én, sem a főiskola alaptalan vádaskodásokkal a média kereszttüzébe, most ismeretlen, név nélküli szervezetek, újságírók révén, amit az SZBU dokumentumként kezelt. Eddig is voltak ilyen eseteim. Most is, mint korábban, a főiskola presztízsét szerették volna rontani a nevem bemocskolásával. De ezt sem először éltük át. Ugyanez megtörtént a kétezres évek közepén, amikor is a személyemen keresztül támadták az intézményt. Akkor a Kárpáti Igaz Szó vállalta fel ezt a feladatot. Miután adott volt a sajtóorgánum, és vállalta a nevét a publicista, volt ki ellen feljelentést tenni. Akkor személyiségi pert nyertem a lappal szemben. Más módon is igyekeztek lejáratni. Tavaly egy plakáton, megyei képviselői minőségemben, mikor kiálltam a közösségem igazáért, ellenállóként, szeparatistaként állítottak be. Pert kezdeményeztem. Helyt adtak a keresetemnek, de sajnos két éve folyamatosan elnapolják az eljárást annak ellenére, hogy a bizonyítékok egyértelműen az én oldalamon állnak.

Számomra a legfurcsább, hogy az a szervezet – az SZBU – vádaskodik, amelynek feladata lenne, hogy feltárja a nemzetiségi konfliktusszítást. Az ukrán állampolgárok oldalára kellene állnia és hasonló esetek megoldásával foglalkozna. Ezért döntöttem úgy, hogy bíróságon próbálok érvényt szerezni az igazamnak ebben az ügyben is.

–Mit vár a feljelentéstől, és mi történt ez ügyben?

– Egy demokratikus országban szeretnék élni, ahol – ahogy Petőfi írta – „a jognak asztalánál mind egyformán foglal helyet”. Ehhez viszont az kell, hogy a mi igazunknak is érvényt tudjunk szerezni. Eddig azt tapasztaltam, hogy a minket, kárpátaljai magyarokat ért sérelmeket nem tárták fel, senkit nem vontak felelősségre az ellenünk elkövetett ügyekben. Máig nem tudjuk, hogy ki, vagy kik törték le többször is a Petőfi-szobor kardját Ungváron, karját Beregszászban, vagy kik rongálták meg a Szűz Mária-szobrot 2008-ban a Vérke-parti városban. Kik próbálták a mi nevünkben álságos, helyesírási hibákkal teli, magyartalan szövegű uszító plakátokkal megbontani a kárpátaljai nemzetiségek közötti békét. Nem büntettek meg senkit a Vereckei-hágón található honfoglalási emlékmű megrongálásáért, a késhegyre a magyarokkal!-t skandáló álarcos fiatalok félelemkeltő felvonulásáért. Nem tudjuk, ki tépte le a kokárdát és félemlítette meg a magyar gyerekeket anno március 15-e előtt. Máig sem született ítélet a 2018-as politikai plakátharcok ügyében, amikor minket kiáltottak ki az ország ellenségének.

Én úgy gondolom, hogy a törvény és a jog eszközeivel kell az igazságunkért küzdeni. Azért tettem a feljelentést, hogy végre lássuk: a törvény és a jog országunkban valóban az emberek érdekeit szolgálja, vagy csak ellenünk bevethető eszközként funkcionál. Sajnos ezen a téren semmi nem változott, a demokrácia elalélt, és nem is ébredezik. Hosszú ideig nem vették jegyzékbe a keresetet, majd azzal utasították el az eljárás elindítását, hogy nem látják okát, nem történt személyiségi jogsértés.

– Ilyen esetben mit lehet tenni, mit szándékozik tenni?

– Természetesen kértem az ügyvédemet, hogy ismét nyújtsa be a keresetet. Ez azért is indokolt, mert most van folyamatban az angol szak akkreditálása, ami online történt, ezért bonyolult volt, de a látogató bizottság a záróértekezleten elégedettségének adott hangot, és azt ígérték, hogy a szabályoknak megfelelően, határidőn belül közzéteszik a jelentésüket írásban az online felületen is. Erre azonban még nem került sor, bár a törvényileg előírt határidő lejárt. December 2-án kellett feltöltenünk a minőségbiztosítási ügynökség internetes felületére a tanító szak ismételt akkreditációjának az önértékelését, amivel idővel elkészültünk, és fel is töltöttük, de olyan visszajelzést kaptunk, hogy csak január 12. után fogják fogadni. Időközben került sor az SZBU megtervezett akciójára, a házkutatásokra több kárpátaljai civil szervezet irodájában, így a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítványnál és annak elnökénél, Brenzovics Lászlónál. Az embernek így déjà vu érzése van, mintha a tavalyi eljárás ismétlődne meg, és mintha a szakmai testület várná az SZBU, az erre nem jogosult szervezet véleményét az adott szakmai kérdésekben is. Pedig a tavaszi eljárás óta a rektori mandátumom lejárt, és az intézménynek új rektora van, tehát a személyemmel kapcsolatos felvetésekre nem lehetne hivatkozni, igaz, közben bebizonyítottam az SZBU állításainak hiteltelenségét, mert végül megkaptuk az egy évre szóló akkreditációt. Egy jogállamban az elfogadott és hatályos rendbe nem lenne szabad beavatkoznia a titkosszolgálatnak, mert nekik nem ez a feladatuk. Ezt számos nemzetközi szerződés, ajánlás megfogalmazza, mint például az EBESZ Ljubljanai útmutató a sokszínű társadalmak integrálásához és magyarázó megjegyzések című dokumentuma, amelynek 46. ajánlása kimondja: „A biztonsági és rendészeti szerveknek professzionálisnak és elszámoltathatónak kell lenniük, valamint teljes körűen tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat.” Fontosnak tartom, hogy erre felhívjam a hazai és a nemzetközi közösség figyelmét, mert a dolgok országunkban nem a demokrácia irányába tartanak. Az esetről tájékoztatni kívánom az Ukrajnában akkreditált EU és NATO országainak képviseleteit.

– Mit remél ettől?

– Nincsenek illúzióim, mert eddigi tapasztalataim szerint a magyar kisebbség kérdése nem érdekli Európa és a világ közvéleményét. Bármi történik velünk, bármilyen kisebbségi jogfosztást hajtanak végre, fenyegetnek meg immár havonta különböző módon, az ingerküszöbüket nem tudja áttörni, nem reagálnak rá, mintha a magyar élet nem számítana. A lelkiismeretem viszont nem engedi, hogy hallgassak, mert – mint Babits művéből tudjuk – „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Amennyiben nem döngetjük a demokráciát és a jogállamiságot gátló falakat, azok soha nem fognak összeomlani. Tapasztalat, hogy ha sokan és sokszor tesszük ezt, előbb utóbb lyukat üthetünk, ami a fal leomlásához vezethet. Felhívom minden sértett figyelmét, ne hallgassák el a különböző jogsértéseket, tegyenek feljelentést, nem annak reményében, hogy igazukat elismerik, hanem azért, hogy dokumentáljuk, hogy ne tagadhassák le a nemzetközi fórumokon, milyen sokszor és sok jogsértésnek, fenyegetésnek vagyunk kitéve. Amire még felhívnám minden állampolgár figyelmét, hogy keresztény/keresztyén emberként a hitbe kapaszkodjanak, és ahogy a Bibliában több helyen is olvashatjuk, aki hisz Istenben az nem fél. Erre az erős Istenhitre van ma mindenkinek szüksége, aki Kárpátalján magyarként él, mert azt akarják elérni, hogy – József Attila szavaival – „fortélyos félelem” igazgasson minket.

(Pallagi Marianna/Kárpátalja.ma)