
Februárban várható Kellogg ukrajnai látogatása – Jermak
Ukrajna februárra várja Keith Kellogg amerikai elnöki különmegbízott látogatását, Kijev számára fontos a kommunikáció az új amerikai kormányzattal – jelentette ki pénteken Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője az Associated Press amerikai hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Jermak elmondta: „Az ukrán fél nagyon várja az Egyesült Államok elnökének Ukrajnával és Oroszországgal foglalkozó különmegbízottja, Keith Kellogg februári látogatását, hogy átfogó tájékoztatást kapjon az országunk elleni orosz agresszióról.”

Az elnöki hivatalvezető hangsúlyozta: Ukrajna számára nagyon fontos, hogy az új amerikai kormányzat mielőbb teljes, valós tájékoztatást kapjon a hadszíntéren kialakult helyzetről, a mozgósítás és a fegyver- és felszerelés-utánpótlás helyzetéről. „A kommunikáció fontos a partnerekkel való közös álláspont kialakításához, mert Ukrajna nélkül lehetetlen terveket alkotni a béke elérésére” – tette hozzá.
Jermak már telefonbeszélgetést folytatott Michael Waltzcal, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával. És várható a Trump-adminisztráció más képviselőivel való kapcsolatfelvétel is. Az elnöki hivatal vezetője hozzátett: Ukrajnának erős pozícióból kell megközelítenie a tárgyalásokat, és biztonsági garanciákra is szükség van ahhoz, hogy megakadályozzák az ismétlődő orosz agressziót.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás