A közeljövőben nem valószínű békefenntartó csapatok Ukrajnába telepítése – Podoljak

A közeljövőben nem valószínű békefenntartó csapatok Ukrajnába telepítése – Podoljak

08:50 December 19, 2024

Politika 304 2 хвилини

Українська

Nem valószínű, hogy a közeljövőben nyugati békefenntartó csapatokat telepítenek Ukrajnába, a kérdés körüli viták azonban pozitív tények – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az rbc.ua hírportál YouTube-csatornájának nyilatkozva.

Mint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó elmondta: „A közeljövőben nem valószínű. Ne legyenek illúzióink. Már maga a kontingens vagy a kiképző-mérnöki csapatok kiküldésének lehetőségéről szóló vita jó dolog, hogy ezek (a megbeszélések – a szerk.) már folynak. De persze beszéljünk objektíven, ezek nagyon nehéz viták.”

Podoljak szerint az ilyen megbeszélések azt mutatják, hogy egyes nyugati partnerek tisztában vannak minden kockázattal, amelyet Oroszország a jövőben viselni fog. Hozzátette: ilyenek Emmanuel Macron francia elnök és például a németországi ellenzéki pártok.

Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt is hangsúlyozta, hogy az ukrajnai békefenntartó missziókról folytatott párbeszéd bizonyos tárgyalási folyamattal jár, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország beleegyezik. „És ezért mondom, hogy Oroszország nem fog beleegyezni kényszer nélkül egyetlen olyan forgatókönyvbe sem, amely így vagy úgy nem tetszik neki” – szögezte le Mihajlo Podoljak.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei