Először választottak fekete kormányfőt Európában

Először választottak fekete kormányfőt Európában

19:50 Március 17, 2024

Politika 568 2 хвилини

Українська

A walesi Munkáspárt Vaughan Gethinget választotta új vezetőjévé, ezzel az 50 éves politikus lett az első fekete kormányfő Európában – írja a Politico.

Gething szombaton a szavazatok 51,7 százalékát szerezte meg, a korábbi egészségügyi és gazdasági miniszter a jövő héten lép hivatalba első miniszterként.

Elődje, Mark Drakeford, aki a Munkáspárt walesi tagozatának vezetőjeként állt a walesi kormány élén, decemberben mondott le.

Megválasztása után Gething azt ígérte, meg fog küzdeni a Wales előtt álló kihívásokkal, köztük a megélhetési válsággal, az elégedetlen gazdákkal és a romló egészségügyi és oktatási rendszerrel.

A párttagoknak tartott beszédében Gething megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő lehet az első fekete vezető Európában. „Ma egy új lapot nyitunk nemzetünk történelmében. Egy olyan történelmet, amelyet együtt írunk” – mondta.

Az egykori brit gyarmaton, Zambiában született Gething apja egy dél-walesi állatorvos, édesanyja egy lusakai csirketenyésztő. Szülei kétéves korában Walesbe költöztették a családot, majd később Angliában telepedtek le.

Mivel Nagy-Britanniában idén parlamenti választások lesznek, Gething fontos szereplője lesz a Munkáspárt azon törekvésének, hogy véget vessen a 14 éve tartó konzervatív uralomnak – írja a Politico.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei