Rekordalacsony részvétellel zajlottak a választások a Közel-Kelet vezető hatalmában

Rekordalacsony részvétellel zajlottak a választások a Közel-Kelet vezető hatalmában

17:20 Március 2, 2024

Politika 555 3 хвилини

Українська

Iránban rekordalacsony részvétel mellett tartottak parlamenti választásokat pénteken – nem hivatalos adatok szerint. Ezen még az sem segített, hogy két órával meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitvatartását. Ugyancsak pénteken szavaztak a 88 hittudósból álló Szakértők Tanácsának tagjaira.

Nem hivatalos adatok szerint a részvételi arány 40 százalék körüli volt, ami az 1979-es iszlám forradalom óta a legalacsonyabb. A 2020. évi választásokon 42,5 százalék, 2016-ban 62 százalék volt a részvételi arány. A szavazók alacsony részvétele különösen szembetűnő volt a nagyvárosokban – köztük a fővárosban, Teheránban -, ahol a nem hivatalos adatok szerint 20-30 százalékos volt a részvétel.

A belügyminisztérium szombatra ígért hivatalos részvételi számokat.

Az ellenzék a választások bojkottjára szólította fel az embereket, így az lényegében a keményvonalasok és az iszlám forradalmi eszméket elfogadó mérsékelt konzervatívok között zajlott. Otthonmaradásra szólított fel a 2021 óta börtönben lévő Nargesz Mohammadi aktivista is, színjátéknak minősítve a választásokat.

Az IRNA állami ügynökség szerint 61,17 millió iráninak van szavazati joga, akiknek 50,5 százaléka férfi. Az állam iszlám jellegén őrködő Alkotmány Őrzői Tanácsa 5 ezer jelöltet hagyott jóvá a parlamenti választáson (ebből 290-en lesznek képviselők). Az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét kinevező Szakértők Tanácsának 88 helyéért 144-en versengenek. Az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatolláh 84 éves.

Elektronikus szavazás az 1218 választókerületből négyben volt. Az országban 59 ezer szavazóhelyiség működött.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei