Ülésezett az Ungvári Városi Tanács

Ülésezett az Ungvári Városi Tanács

16:03 Február 23, 2024

Politika 1840 2 хвилини

Українська

Az Ungvári Városi Tanács február 22-én tartotta soros ülését, a napirenden számos kérdés szerepelt.

A tanácskozás kezdete előtt meghallgatták az Chopin utca lakóit. 2022 végén ebben az utcában egy háromszintes adminisztratív épület és lakópark építését kezdték meg (a volt cipőgyár helyiségeit új irodahelyiségekké építik át). A közeli épületek lakói azonban panaszkodnak az építkezési munkálatokra: engedély nélkül vágnak ki fákat, eltávolították az elválasztó kerítést, illetve a pihenőzónán haladnak át a járművekkel.

Bohdan Andrijiv polgármester elmondta, hogy egy speciálisan létrehozott bizottság dolgozott a létesítménynél, és számos szabálysértést fedeztek fel. Ennek eredményeként az Állami Építésügyi Ellenőrzési Minisztérium úgy döntött, hogy a Régiók Minisztériumához fordul, s engedélyt kér egy ellenőrzés lefolytatására és az illegális építkezés leállítására.

Ezt követően a képviselők áttértek a napirendi pontokra. Mindenekelőtt elfogadták a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. A dokumentum szerint tavaly 2 milliárd 220 millió 424,9 ezer hrivnya érkezett a költségvetésbe.

Megszavazták továbbá a hitelátruházási szerződést, mely által 10 elektromos buszt és feltöltő állomást vásárolnak. Jóváhagyták az ukrán hadsereg támogatását is, 30 millió hrivnyáig finanszírozzák az egyéb katonai szervezetek támogatási programját, illetve kiterjesztették az elhunyt katonák családjainak támogatását az Ungvári kistérség területén élő menekültekre is.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei