Az ukrán hadsereg kimerítette Bahmutban a Wagner magánhadsereg erőit, és súlyos veszteségekkel menekülésre késztették őket – jelentette be pénteken Szerhij Cserevatij ezredes, az ukrán fegyveres erők Kelet hadműveleti csoportjának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Cserevatij az ukrán televízió non-stop háborús adásában nyilatkozva elmondta: „Elértük a legfontosabbat: kimerítettük, megöltük őket, és a Wagnert menekülésre kényszerítettük, és most erőteljes csapásokat mérünk a csoportjukra. A Wagner helyett beszálló csapatok, enyhén szólva, nem nagyon akarják ezt tenni. Tudják, hogy mi történt az elődeikkel, a moráljuk messze van az optimálistól.”
Az ezredes megjegyezte, hogy az oroszok jelenleg Bahmutban rotációt végeznek, és tevékenységüket erőteljes tüzérségi tűzzel fedezik. Tehát csak ezen a napon a megszállók 452-szer lőttek tüzérségi és légelhárító ágyúkkal ukrán állásokra, 6 légitámadást hajtottak végre, miközben nem voltak összecsapások – tette hozzá. „Nem engedjük az ellenséget, hogy szabadon folytassa a rotációt, csapásainkkal 107 megszállót megöltünk, 126 megsebesült, megsemmisítettünk egy ellenséges páncélozott harci szállítójárművez, 7 ágyút, egy önjáró Pion tüzérségi üteget, 3 raktárat lőszerrel és 4 katonai járművet” – mutatott rá.
A szóvivő emlékeztetett a zsoldosok hatalmas veszteségeire is. Így a nyugati média a Wagner magánhadsereg veszteségeiről számolt be, amelyek 60-100 000 sebesült és halott katonát tesznek ki. „Sokan egyetértenek abban, hogy a járási központ elfoglalásának kísérlete során minimum 20 ezer ellenséges katonát megöltünk, ami hihetetlen mennyiség” – mutatott rá Szerhij Cserevatij.
Brit kormányforrások tájékoztatása szerint London hamarosan terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner orosz magánhadsereget, amely az ukrajnai háborúban is jelentős szerepet játszik – közölte az MTI.
A The Timesnak a konzervatív brit napilap szerdai beszámolója szerint a Downing Streeten elmondták, hogy a brit kormány kéthavi munkával teremtette meg a lépés jogi hátterét, és a döntést hamarosan törvénybe iktatják.
A brit jogszabályok szerint a törvény érvénybelépése után az is bűncselekménynek számít majd, ha valaki a Wagner-csoport tagja, részt vesz a szervezet gyűlésein, támogatást szervez a csoport számára, vagy ha nyilvánosan viseli a jelvényét.
Így a Wagner-csoport esetében ugyanazok a törvényi szankciók lépnek életbe, amelyeket London mások mellett az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel szemben is alkalmaz.
A tilalmi jogszabály pénzügyi szankciókat is tartalmaz, így a Wagner-csoport nem tud majd anyagi támogatásokat felhajtani a brit pénzügyi rendszeren keresztül.
A szervezetet eltiltják emellett attól is, hogy brit bíróságokon lépjen fel újságírók és kampányszervezetek ellen.
A francia nemzetgyűlés kedden egyhangúlag elfogadott határozatban indítványozta, hogy a Wagner orosz magánhadsereg kerüljön bele az Európai Unió terroristákat és terrorszervezeteket nyilvántartó jegyzékébe.
A nem kötelező jogi erejű szöveg felkéri a francia kormányt, hogy „diplomáciailag lépjen fel” annak érdekében, hogy az EU teljesítse ezt a kérést, mely lehetővé tenné a Wagner-csoport tagjainak és támogatóinak hatékonyabb pénzügyi szankcionálását.
A határozatot Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz egyik képviselője terjesztette be, s elsősorban az Ukrajnában „a polgári lakosság ellen elkövetett számos erőszakos cselekményt” célozza, amelyek közül egyesek a határozat szerint „háborús cselekménynek” minősülnek.
„A Wagner-csoport tevékenysége kimeríti a terrorizmus európai definícióját” – mondta a vitában a javaslatot beterjesztő Benjamin Haddad, aki a „káosz hadseregének” nevezte „az Oroszország és Putyin oldalán fellépő” Wagnert, amely szerinte „instabilitást és erőszakot terjeszt”.
A határozatot – amely kiemeli, hogy a csoport Ukrajnán kívül Szíriában és több afrikai országban is erőszakos cselekményeket hajtott végre – valamennyi nemzetgyűlési csoport támogatta, beleértve a jobb- és baloldali ellenzéki frakciókat is.
Catherine Colonna francia külügyminiszter a nemzetgyűlésben üdvözölte a képviselők határozatát, miután emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió már foganatosított szankciókat a Wagner-csoport ellen.
„Jogi értelemben véve a terrorcsoporttá nyilvánításnak nem lennének újabb közvetlen hatásai” – mondta a francia diplomácia vezetője. „De nem becsülhetjük alá egy ilyen intézkedés jelképes fontosságát, sem az elrettentő jellegét olyan államok számára, amelyek esetleg ezen csoport segítségéhez folyamodnának” – tette hozzá.
A litván parlament márciusban már elfogadott egy határozatot, amely terrorszervezetté nyilvánította a Wagner-csoportot.
A francia képviselők márciusban elfogadtak egy határozatot, amely szerint népirtásnak kell tekinteni az 1930-as években a szovjet hatóságok által végrehajtott földreform következtében Ukrajnában okozott éhínséget, melyet holodomornak neveznek. Ukrajnával kapcsolatosan a nemzetgyűlés hamarosan egy újabb határozati javaslatot is megvitat, amely elítélné az ukrán gyerekek Oroszországba deportálását.
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення 🇫🇷 Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом 🇺🇦 народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami🇫🇷.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple🇺🇦qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
Washington Kijev kérése ellenére sem döntött a Wagner-csoport (PMC) terrorszervezetté nyilvánításáról – mondta John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációért felelős koordinátora.
Nem hoztunk ilyen döntést, és nincs hozzáfűznivalóm a témához – mondta Kirby egy olyan kérdésre válaszolva, amely a Fehér Ház álláspontját firtatta az ukrán főügyész azon javaslatával kapcsolatban, hogy a Wagner PMC-t terrorszervezetként ismerjék el.
Svájc felveszi a Wagner-csoport magánhadsereget és a RIA FAN hírügynökséget az Oroszország elleni szankciók listájára – közölte csütörtökön a svájci gazdasági, oktatási és kutatási minisztérium.
A változások április 20-án, csütörtökön 18 órától lépnek életbe – tette hozzá.
Svájc a háború kezdete óta számos szankciót vezetett be Oroszország ellen, amelyek az ország különböző iparágait és ágazatait célozzák – közölte a Sky News.
Az Európai Unió hozzáadta a Wagner-csoportot, valamint a Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin médiabirodalmához tartozó RIA FAN hírügynökséget a háború kezdete után létrehozott szankciós listájához – írja az Ukrajinszka Pravda.
A döntés indoklásában azt írták, hogy a Wagner aktív szerepet játszik a 2023 eleje óta, Bahmut és Szoledar térségében indult offenzívájában, és ezáltal közvetve ők is felelősek azokért az akciókért, amelyek „Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét fenyegetik”.
Mindeközben a RIA FAN-t azért helyezték a szankciós listára, mert segíti az orosz kormányzat propaganda- és dezinformációs műveleteit, ezáltal szintén fenyegeti Ukrajna integritását, szabadságát és függetlenségét.
Az olasz kormány hétfőn közölte, hogy az orosz Wagner-alakulat áll az afrikai országokból a Földközi-tengeren átkelni próbáló migránsok számának növekedése mögött Moszkva azon stratégiájának részeként, hogy megtorlást gyakoroljon az Ukrajnát támogató országok ellen – jelentette be Guido Crozetto olasz védelmi miniszter, számolt be a Reuters.
„Úgy gondolom, most már nyugodtan kijelenthetem, hogy az afrikai partokról érkező migrációs jelenség exponenciális növekedése kis mértékben része a Wagner-csoport által megvalósított egyértelmű hibrid hadviselés stratégiának, kihasználva egyes afrikai országokban való jelentős befolyását” – áll Crosetto közleményében. A miniszter felszólította NATO-szövetségeseit, hogy segítsenek Olaszországnak megbirkózni a növekvő számú migránssal.
Hasonló megjegyzések érkeztek Antonio Tajani olasz külügyminisztertől is, aki izraeli látogatása során aggodalmának adott hangot amiatt, hogy sok migráns a „Wagner-alakulat által ellenőrzött” területekről érkezett.
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint idén körülbelül 20 000 migráns érkezett az országba, szemben a 2022 azonos időszakában érkezett 6100-zal.
A Wagner-erőket azzal vádolják, hogy több afrikai országban, köztük Líbiában, Maliban tevékenykednek.
Az Ukrinform beszámolója szerint az olasz parti őrség hajója szombaton 584 migránst szállított Reggio Calabria városába. Szombat reggel további 47 migránst jelentettek be, akik egy Líbiába tartó hajón érkeztek.
Terrorszervezetté nyilvánította az Ukrajnában harcoló Wagner-zsoldoscsoportot a litván parlament friss határozata. Az ukrán elnöki hivatal vezetője azt reméli, mások is így tesznek majd.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője rövid Twitter-bejegyzésében köszönte meg a litván országgyűlés döntését, hozzátéve, szerinte másoknak is követniük kellene a példájukat. „A bűnözőket hívjuk bűnözőknek” – írta.
Jelenleg a Bahmutért folytatott harcban játszanak központi szerepet a Wagner-csoport alakulatai. A zsoldoscsapat támadó egységei az elmúlt napokban a központ felé nyomultak előre különböző irányokból, és megpróbálták áttörni az ukrán csapatok védelmi pozícióját.
Közben Jevgenyij Prigozsin, Wagner-csoport vezetője azt mondta, „minél közelebb kerülünk a centrumhoz, annál hevesebbek a harcok”, elismerve, az ukránok minden méterért harcolnak. „A helyzet nagyon nehéz” – közölte, mivel az ukrán hadsereg „végtelen tartalékokat” vetett be.
A batch of 🇱🇹 sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to 🇺🇦. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
🇱🇹🇺🇦 The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
A Wagner-zsoldosok többé nem toboroznak foglyokat az Ukrajna elleni háborúba. A valószínűsíthető oka az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumával való konkurencia – számolt be a brit védelmi minisztérium a Twitteren.
Az orosz Szövetségi büntetésvégrehajtási szolgálat legutóbbi adatai azt mutatják, hogy 2022 decemberétől csökkent a fogvatartottak toborzása. A Wagner-alakulat zsoldosainak tömeges haláláról és a front körülményeiről szóló hírek csökkentették a hadba vonulni vágyó foglyok számát.
Brit hírszerzési tisztviselők véleménye szerint a séma felfüggesztésének kulcsfontosságú tényezője valószínűleg az orosz védelmi minisztérium és Wagner-alakulat közötti versengés.
„A reguláris orosz fegyveres erők valószínűleg a részleges mozgósítás során behívott tartalékosok túlnyomó többségét is bevetette” – áll a jelentésben.
Ugyanakkor az orosz vezetés nehéz választás előtt áll: vagy továbbra is kimeríti erőit és csökkenti céljait vagy további mozgósítást hajt végre.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3
Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az orosz Wagner-zsoldoscsoportot az ukrán parlament hétfőn – közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon.
A határozatot 333 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban. Ezenkívül a parlament 336 szavazattal azt a határozatot is elfogadta, amelyben az orosz katonai magáncégeket terrorszervezeteknek nyilvánította.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál közölte, hogy a Wagner-zsoldoscsoportról szóló határozatot január 30-án terjesztette be több frakció hatvan képviselője. A dokumentum szerint Ukrajnának olyan vitathatatlan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek a Wagner tevékenységének bűnöző jellegéről tanúskodnak.
Az ukrán főügyészség február 3-án jelentette be, hogy a Wagner katonai magáncég vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint Ukrajna területi integritásának megsértésével és az ország elleni háborúban való részvétellel vádolták meg. Az ukrán főügyészség szerint Prigozsin közvetlenül felelős több ezer háborús bűnért.
A főügyészség szerint felhatalmazást kapott arra, hogy legénységet toborozzon, azt kiképezze, majd az Ukrajna területén folyó harci cselekményekbe irányítsa. Mindez a jelenlegi orosz rezsim teljes támogatásával történt. A főügyészség hangsúlyozta, hogy a Wagner-zsoldoscsoport tagjai sem kerülik el a felelősségre vonást, még azok sem, akik külföldre menekültek.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3