Kelemen Hunor az erdélyi magyarokhoz intézett, a Maszol.ro hírportál által hétfőn közzétett levélben arra kérte a közösség tagjait, hogy menjenek el szavazni a román elnökválasztás második fordulójában és Nicusor Dan bukaresti főpolgármesterre adják voksukat, megakadályozandó a szerinte „minden porcikájában magyarellenes” George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke államfővé választását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint Romániában az elnökválasztás még sosem szólt annyira a magyarokról, mint most. Elutasította azt a párhuzamot, miszerint a mostani elnökválasztáson ugyanaz lenne a helyzet, mint 2000-ben, amikor Ion Iliescu és Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke között, a „rossz és kisebbik rossz” között kellett dönteni.
„Nem fogom elvitatni Vadim Tudor magyarellenes »érdemeit«, de hogy úgy mondjam: ő kispályás volt Simion mellett. Simion mindenekelőtt és mindenek fölött magyarellenes. Ez a gyökér, ez táplálta őt Úzvölgyében nagyapáink sírjain tornászta fel magát és az AUR-t az országos politikába, hogy aztán perek százait indítsák anyanyelvünk, zászlóink, szimbólumaink ellen, a magyar iskolákat támadják” – emlékeztette az erdélyi magyarokat Kelemen Hunor.
Megállapította: az AUR elnöke nem szuverenista és nem keresztény, hanem „minden idegében, minden porcikájában magyarellenes”, és szerinte ezt az erdélyi magyarok tudják a legjobban.
„Mi tudjuk, ki Simion – nem más. Mi voltunk ott az úzvölgyi temető kapujában, nem más. Mi voltunk ott a romániai bíróságokon a szimbólumaink elleni perekben, nem más. Mi voltunk ott a parlamentben, amikor erőszakkal fenyegetett bennünket, nem más. Mi pontosan tudjuk, milyen veszélyt jelent George Simion. Mert ezek a mi iskoláink, ez a mi nyelvünk, ezek a mi szimbólumaink, a mi székely zászlónk” – sorolta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor leszögezte: az erdélyi magyarok azt is tudják, mi az egyedüli jó, felelős döntés az elnökválasztás második fordulójában.
„Ezért arra kérek mindenkit, hogy vasárnap egy emberként mondjuk azt, hogy STOP Simion. Támogassuk szavazatunkkal Nicusor Dant. Menjünk el szavazni. Mert ez a mi jövőnk!” – zárta felhívását az RMDSZ elnöke.
Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben George Simion, a hagyományos pártok által szélsőségesnek tartott AUR elnöke és az európai uniós elkötelezettségét hangoztató Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere közül választja meg Románia következő elnökét az ország 19 millió szavazó polgára.
Félszáz Hargita megyei település polgármestere írta alá azt a román belügyminiszternek címzett petíciót, melyben a rendvédelmi szervek úzvölgyi passzivitása ellen tiltakoznak.
A Marian-Catalin Predoiu belügyminiszternek címzett, az MTI-hez is eljuttatott román nyelvű petícióban emlékeztetik a tárcavezetőt a július 8-i úzvölgyi történésekre. Felidézik, hogy több román szervezet tagjai „vandalizmusra és sírgyalázásra emlékeztető viselkedést tanúsítva” behatoltak a nemzetközi katonatemetőbe, ahol 150 fakeresztet állítottak fel.
Rámutatnak, hogy mindez a román rendőrség és csendőrség tagjainak jelenlétében történt, akik nem léptek közbe, hogy megakadályozzák az incidenst. A petíció írói leszögezik, hogy az úzvölgyi katonatemető nagy jelentőségű építészeti, kulturális-spirituális létesítmény, mely védelmet, megőrzést és megfelelő figyelmet igényel.
„Meg vagyunk győződve, hogy a Hargita megyei közigazgatási egységek nem alsóbbrendűbbek ebben az országban” – áll a petícióban.
Ennek írói épp ezért elfogadhatatlannak tartják a történteket, és azt, hogy ezek azon hatóságok képviselőinek jelenlétében történtek, amelyeknek feladata lenne elejét venni a hasonló incidenseknek.
Az aláírók rámutatnak, hogy minden talpalatnyi földnek – legyen köz- vagy magánterület – van birtoklevele, amit a törvény véd. Az úzvölgyi terület tulajdoni lapján Csíkszentmárton község szerepel, ezért szerintük elfogadhatatlan, hogy a rendvédelmi szervek engedélyezték „a vandál cselekedeteket”.
Kérik a minisztert, hozza meg a szükséges intézkedéseket az ügy kivizsgálása érdekében, és követelje meg a felelősségteljes, tiszteletteljes, megfontolt viselkedést az emlékhelyeken.
Hozzáteszik: határozottan elítélik a történteket, és azon reményüknek adnak hangot, hogy a jövőben sikerül megelőzni a hasonló „erkölcstelen és törvénytelen” eseményeket, és hogy Romániában a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, etnikumtól függetlenül.
A petíciót a Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba mellett a székelyföldi megye 53 polgármestere írta alá, pénteken küldték el Bukarestbe.
Ebben arra is kérik az illetékeseket, tegyenek határozott, azonnali intézkedéseket az elkövetők azonosítására és felelősségre vonására. A Nemzet Útja (Calea Neamului) és más román szervezetek hívei július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe.
A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyot és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. A román rendőrség és csendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem lépett közbe.
“We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
#Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed. The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz