Ukrajna NATO-tagsága elérhető, de a kijevi vezetésnek meg kell küzdenie azért, hogy meggyőzze erről szövetségeseit – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hazája diplomatáinak mondott beszédében.
„Mindannyian megértjük, hogy Ukrajna meghívása a NATO-ba és tagsága a szövetségben csakis politikai döntés lehet” – mondta Zelenszkij a kijevi rendezvényen. „A tagság Ukrajna számára elérhető, de csak akkor, ha minden szükséges szinten megküzdünk ezért a döntésért” – tette hozzá.
Az ukrán elnök azt hangoztatta, hogy a szövetségeseknek tudniuk kell, hogy Ukrajna mit hozhat magával a NATO-ba, s esetleges tagsága miként stabilizálhatja a globális viszonyokat. Zelenszkij a múlt héten az európai uniós országoktól sürgetett biztonsági garanciákat a háború esetleges lezárását követően, mondván, hogy Ukrajnának több védelemre lesz szüksége NATO-tagság formájában.
Volodimir Zelenszkij bejelentette, Ukrajna és Magyarország között kétoldalú dokumentum készül, amelyben többek között biztonsági kérdésekről és az ukrán NATO-tagságról is szó esik – írja az Ukrajinszka Pravda.
Zelenszkij ezt a Kárpátalja megye területi vezetőivel történt csütörtöki tárgyalásán mondta.
Jelenleg kétoldalú dokumentum készül Ukrajna és Magyarország között. Sok mindent teszünk annak érdekében, hogy a félreértéseket eloszlassuk, vagy a jelen, a jövő és a múlt kihívásaira válaszoljunk, hogy a kisebbségi kérdés ne merüljön fel, vagy ha mégis, akkor gyorsan megoldódjon, hogy ne legyenek kérdések államaink között. Nagyon pozitívan állunk ehhez – jelentette ki Zelenszkij.
Arról nem adtak tájékoztatást, hogy a kétoldalú dokumentum milyen konkrét megállapodásokat kíván elérni, de Zelenszkij szerint a dokumentum valószínűleg nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket, valamint a biztonsági együttműködést is érinti majd.
„A legkevesebb, amit Magyarországtól kérünk, hogy ne blokkolja Ukrajna NATO-meghívását. Vagyis ne támogassa, ne szavazzon ránk, de ne is blokkoljon” – mondta Zelenszkij a nyugat-ukrajnai közösség vezetőivel tartott konferencián.
Szeptemberben, a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott budapesti megbeszélései után Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy ő és magyar kollégája „pozitív dinamikát” tapasztaltak a nemzeti kisebbségek kérdésének megoldása terén.
A NATO-tagországok többsége kész támogatni Ukrajna a Szövetségbe való meghívását, több állam azonban tartózkodó álláspontot képvisel ebben a kérdésben – közölte Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az Interfax-Ukrajina.
Elmondása szerint Franciaország támogatja, várhatóan Nagy-Britannia és Olaszország is jóváhagyja a meghívást.
„Ami Németország reakcióját illeti, véleményünk szerint jelenleg a helyzet leginkább az Egyesült Államokon múlik. Úgy gondoljuk, hogy konszolidálják a NATO-ról alkotott nézeteiket, és ez hatással lesz például Magyarországra és Szlovákiára is” – mondta Zelenszkij.
Az államfő véli, már az elnökválasztás után is „pozitívabb” hozzáállásra lehet számítani az Egyesült Államok részéről. „Nem azért, mert esetleg elnökváltás lesz, hanem egyszerűen azért, mert az Egyesült Államokban a figyelem középpontjában a választások vannak, és úgy gondolom, hogy az USA jelenlegi kemény kijelentései nem helyénvalóak vagy kihívásokat tartalmaznak”, tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Ukrajna NATO-tagságához megfelelő reformok végrehajtása és a biztonsági feltételek teljesítése szükséges, ugyanakkor az USA álláspontja változatlan, hogy Ukrajna helye és jövője a szövetségben van – jelentette ki pénteken Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az Amerika Hangja rádióállomásnak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sullivan elmondta, hogy „még dolgoznunk kell, hogy eljuthassunk ide, beleértve a reformokat és a biztonsági feltételeket”. Azt is megjegyezte, hogy a fő kérdés az, hogy „hogyan építsünk hidat a jelenlegi helyzettől Ukrajna esetleges NATO-tagságáig”.
A tanácsadó szerint az egyik fontos lépés ebben az irányban a washingtoni csúcstalálkozó eredményei voltak, „beleértve az Ukrajna biztonságát támogató apparátusának az intézményesítését”. „Joe Biden amerikai elnök igyekszik hosszú távú támogatást nyújtani Ukrajnának” – hangsúlyozta Jake Sullivan.
Beszéltem Trumppal, mondtam neki, hogy Ukrajna vagy atomfegyverrel fog rendelkezni, vagy csatlakozik a NATO-hoz – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök a brüsszeli sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő elmondta: „Beszéltem Trumppal a NATO-ról. Mert különböző jelzések voltak a médiában a NATO-hoz való hozzáállásáról, Ukrajnáról a NATO-ban. A budapesti memorandum példáját hoztam fel. Úgy gondolom, hogy ez egyértelmű példa.” Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának volt a budapesti memorandum, és annak aláírásában atomhatalmak vettek részt – a világ legnagyobb hatalmai, amelyek szerinte befolyással és atomfegyverrel rendelkeznek.
„Ezen országok között határozottan voltak nagy, nukleáris potenciállal rendelkező szereplők. Miért volt feltétele, hogy Ukrajna nekik adja le az atomfegyvereket? Az a nagyon nagy volumen, amivel Ukrajna akkoriban rendelkezett. A nukleáris fegyverek feladásához ez a dokumentum azt jelenti, az ott lévő partnerek garantálják a független Ukrajna területi integritását és szuverenitását a nemzetközileg elismert 1991-es határokon belül. És ha Oroszország megsérti ezt a dokumentumot, bár ő volt ennek a memorandumnak a garanciája, hogyan hihetünk ebben a dokumentumban, amely garantálta a területi integritásunk és szuverenitásunk védelmét” – jegyezte meg Zelenszkij.
Ezt követően az elnök kifejtette, hogy ez a dokumentum egyszerűen nem működik. Ahogy az Oroszországgal aláírt egyéb dokumentumok sem működnek. „Működnek-e más jelentős partnerek megállapodásai az Orosz Föderációval? Nem működnek. Vagyis nem csak Ukrajnának az Oroszországgal kötött megállapodásai, hanem Ukrajnának az összes partnerrel. Tehát általában ezek a megállapodások nem működtek Ezek közül a nagy országok közül az egyik Ukrajna” – mutatott rá.
Befejezésül Ukrajna vezetője kifejtette, hogy ebből a helyzetből két kiút van az ukránok számára. „És ezért mondtam Donald Trumppal a megbeszélésünk során: ez nálunk így működik, mi a kiút? Vagy Ukrajnának lesz atomfegyvere, és akkor ez egy védelem számunkra. Vagy kellene valamiféle szövetség, de a NATO-n kívül ma nem látunk ilyet, a NATO-országok nem állnak háborúban, a NATO-tagországokban mindenki él, hála Istennek” – hangsúlyozta.
Az elnök szerint ezért ma Ukrajna a NATO-t választja az atomfegyverek helyett. „Mi a NATO-t választjuk. Nem a nukleáris fegyvereket. Mi a NATO-t választjuk. És azt hiszem, Donald Trump meghallott engem. Azt mondta: tisztességes érveid vannak. Nem akarok mélyebbre menni a Donald Trumppal folytatott párbeszédben. Mert ez köztem és közte volt. És én azt mondtam, hogy a NATO-ról beszéltünk. És úgy is volt, ahogy mondtam. És ő egyetértett az érveimmel” – magyarázta Volodimir Zelenszkij.
Kárpátalja ismét az Ukrajna és Szlovákia közötti kormányközi konzultációk helyszínévé vált. A napokban a személyes találkozó és az együttműködési megállapodások aláírása céljából érkezett vidékünkre Denisz Smihal ukrán és Robert Fico szlovák miniszterelnök. A figyelem középpontjában az energetika, az infrastruktúra fejlesztése, a logisztikai útvonalak bővítése, valamint az elnöki békeformula megvalósítása állt, továbbá a határmenti régiók védelme és a háború utáni Ukrajna újjáépítése is terítékre került. Robert Fico a maga részéről kiemelte, hogy Szlovákia kész támogatni az ukrán energiarendszert a téli áramkimaradások esetén. Viszont Denisz Smihal határozottan kijelentette, hogy Ukrajna a szerződés lejárta után nem folytatja az orosz gáz tranzitját. Ezzel egyidejűleg Ukrajna kész teljesíteni kötelezettségeit az EU-val kötött Társulási Megállapodás és az Energetikai Egyezmény alapján. A felek a találkozó során megállapodtak egy kelet-európai energetikai központ létrehozásáról, amelyben ukrán gáztározókat használnak fel. Ezen kívül sikerült konszenzusra jutni a két ország közötti közlekedési hálózat bővítéséről illetve az atomerőmű-ipar terén való együttműködésről. Robert Fico szerint a kétoldalú kapcsolatok jelenleg elérték a politikai párbeszéd legmagasabb szintjét, és ezt meg is kell őrizni. Szlovákia teljes mértékben támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, de megőrzi a hidegvérét a NATO-tagsággal kapcsolatban. Ezzel szemben a Szlovák Köztársaság kész részt venni minden olyan béketervben, amely a háború befejezéséhez vezet. Egy másik fontos együttműködési terület a határmenti infrastruktúra és a közvetlen vasúti összeköttetések fejlesztése. Az „Ungvár – Felsőnémeti” határátkelőhely bővítés keretében további berendezéseket telepítettek, és kibővítették a közlekedési sávokat, ami napi ezer autóval növelte az átkelő kapacitását. A következő lépés a vasútvonalak fejlesztése lesz. A harmadik kérdéskör a biztonsági és védelmi együttműködésre vonatkozott. Az egyik ukrán cég nemrég szerződést kötött egy európai fegyvergyártóval a szállítmányok közeljövőbeli növeléséről, amelynek üzemei Szlovákia területén találhatók. Emellett megállapodtak egy közös mérnöki technikai projekt megvalósításáról is Ukrajna területén. Ez a Bozsena aknamentesítő gépek gyártására, javítására és karbantartására vonatkozik. Ezen kívül Szlovákia már most is kész részt venni Ukrajna aknamentesítésében. A két ország miniszterelnökei, valamint a szaktárcák illetékes miniszterei együttműködési megállapodásokat írtak alá, melyek kulcsfontosságú pontjait a rendezvény keretein belül zajló szektorális viták során tárgyalták meg. A megállapodás az oktatási és mezőgazdasági ágazatok közvetlen együttműködésére és az innovációs tevékenységek támogatására vonatkozik. A megbeszélésen továbbá aláírtak egy repatriálásról szóló protokollt is, amely javítja a szlovák és ukrán állampolgárok származási országba való visszatérésének algoritmusát. A következő találkozóra valószínűleg Szlovákiában kerül sor 2025 elején.
[type] => post
[excerpt] => Kárpátalja ismét az Ukrajna és Szlovákia közötti kormányközi konzultációk helyszínévé vált. A napokban a személyes találkozó és az együttműködési megállapodások aláírása céljából érkezett vidékünkre Denisz Smihal ukrán és Robert Fico szlovák minis...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1728488205
[modified] => 1728488207
)
[title] => Több együttműködési megállapodást is aláírt Ungváron a szlovák és az ukrán miniszterelnök (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128959&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128959
[uk] => 128832
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 128960
[image] => Array
(
[id] => 128960
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2.jpg
[original_lng] => 99543
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-15-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1728477408:16
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1728477312
[views_count] => 2867
[_thumbnail_id] => 128960
[_edit_last] => 16
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] =>
I’m looking forward to meet president @ZelenskyyUa at the Nordic Council in Reykjavik.🇮🇸
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
A NATO tagállamai döntenek arról, hogy kap-e Ukrajna meghívást a szövetségbe úgy is, hogy területének egy része orosz megszállás alatt van – jelentette ki Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott exkluzív interjújában. Stoltenberg kedden adja át posztját utódjának, Mark Rutte volt holland miniszterelnöknek.
Az interjúban Stoltenberg kifejtette: a NATO-tagországokon múlik, hogy „pontosan miként alkalmazzák a tagságot Ukrajna esetében”.
Ha azt mondjuk, hogy Ukrajna csakis akkor lehet a NATO tagja, ha véget ér a háború, és Ukrajna visszaszerzi ellenőrzését teljes területe felett, azzal a háború folytatására ösztönözzük Vlagyimir Putyin orosz elnököt – mutatott rá a főtitkár. „A fő üzenetem azonban az, hogy a NATO biztonsági garanciái jelentik a tartós és igazságos béke eléréséhez vezető utat Ukrajna számára” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, válhat-e Ukrajna a NATO-tagjává úgy, hogy területeinek egy része még megszállás alatt van, Stoltenberg kijelentette: ezt „a NATO-szövetségesek döntik el”. Hozzátette azonban, hogy ennek garanciát kell jelentenie az Oroszország felől érkező jövőbeli agresszió megakadályozására.
Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára – mutatott rá a washingtoni NATO-csúcson tartózkodó Peter Pellegrini szlovák államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdai jelentése szerint.
Peter Pellegrini Joe Biden amerikai elnök azon bejelentésére reagált, hogy az Egyesült Államok és néhány másik NATO-tagállam a következő hónapokban több tucat újabb légvédelmi rendszert, köztük legkevesebb négy Patriotot szándékozik küldeni Ukrajnának. A szlovák elnök erről az Egyesült Államok és Európa hadiiparának lehetséges gyártási kapacitásaival összefüggésben is beszélt.
„Néhány további légvédelmi rendszer küldése Ukrajnának azt jelenti, hogy ezekből nem lesz elég a NATO-tagországok számára, és Szlovákia légtere valószínűleg továbbra is hatékony védelem nélkül marad” – jelentette ki Peter Pellegrini.
Szlovákia még tavaly tavasszal, az előző, liberális kormány idején, Eduard Heger ügyvezető kabinetjének döntésével – teljes vadászrepülőgép-állományát – 13 darab MiG 29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának, illetve már egy évvel korábban ugyancsak Kijevnek ajándékozták az ország SZ-300-as légvédelmi rendszerét is.
A korábban is számos részről bírált döntés kapcsán Robert Kalinák jelenlegi védelmi miniszter a múlt hónapban jelentette be, hogy az ügyben eljárást indítanak, mert a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni.
A Washingtonban tartózkodó Peter Pellegrini beszélt Ukrajna jövőbeni NATO-csatlakozási terveiről is, rámutatva: a kérdést csak azután lehet megnyitni, amikor Ukrajnában már béke lesz, és ha azzal az észak-atlanti szövetség összes tagállama egyetért.
[type] => post
[excerpt] => Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára – mutatott ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720690440
[modified] => 1720673132
)
[title] => Pellegrini: Az Ukrajnának szánt újabb légvédelmi rendszerek a kelet-európai NATO-tagországoknak hiányozni fognak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121307&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121307
[uk] => 121295
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121296
[image] => Array
(
[id] => 121296
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[original_lng] => 66121
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720662332:12
[_thumbnail_id] => 121296
[_edit_last] => 12
[views_count] => 825
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1730669026
[_oembed_0a5754bbb4809235596f4e897139a2f8] =>
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Ukrajna NATO-tagságát nagyon súlyos kérdésnek nevezte a védelmi szövetség főtitkára az amerikai CBS News televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban. Jens Stoltenberg arra a kérdésre válaszolva, hogy korábban miért említett 10 éves időtávot Ukrajna taggá válására, és kifejtette, hogy senki nem beszélt pontosan 10 évről, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna háborúban áll. A norvég politikus úgy vélekedett, hogy most a legfontosabb az országnak nyújtott támogatás növelése annak érdekében, hogy Ukrajna fennmaradhasson, amit bármilyen jövőbeli tagság előfeltételének nevezett.
Az észak-atlanti szervezet főtitkára a Joe Biden elnökjelöltségéről és alkalmasságáról az Egyesült Államokban kibontakozott politikai vitával kapcsolatban lényegesnek minősítette, hogy a NATO kimaradjon belpolitikai vitákból, amiknek nem válhat részévé. Megállapította, hogy a védelmi szövetségnek a közösen meghozott döntések számítanak, mint a védelmi kiadások növelése, ami sok éve fontos kérdés az Egyesült Államokban, több elnök alatt is.
Jens Stoltenberg azt is elmondta, hogy idén már 23 tagállam védelmi kiadásai haladják meg a 10 éve kitűzött célt, a GDP 2 százalékát.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök oroszországi látogatásával kapcsolatban – kérdésre válaszolva – kijelentette, hogy a különböző NATO-tagok eltérő módon tartják a kapcsolatot Moszkvával. Hangsúlyozta, hogy azt Orbán Viktor is világossá tette, hogy nem az észak-atlanti szervezet nevében látogatott Oroszországba, az utazás pedig nem változtat a védelmi szövetség közösen hozott döntésein.
Stoltenberg szerint mindenki békét szeretne, de úgy vélekedett, hogy a békéhez vezető egyetlen út meggyőzni Putyin orosz elnököt arról, hogy a hadszíntéren nem győzhet, hanem le kell ülnie és el kell fogadnia egy olyan megoldást, amelyben Ukrajna szuverén és független országként létezik tovább Európában. A meggyőzés egyetlen módjának Ukrajna további katonai támogatását nevezte Jens Stoltenberg.
A főtitkár a 75. évfordulós NATO-csúcstalálkozó kiemelt témái között említette Ukrajna mellett a védelmi kiadások növelésének kérdését, valamint a Kína jelentette kihívást. Az indiai- és csendes-óceáni térség biztonságáról szóló megbeszélésekre Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea vezetői is csatlakoznak a NATO-csúcstalálkozó résztvevőihez.
A NATO-csatlakozáshoz Ukrajnának meg kell nyernie az Oroszország elleni háborút, és az USA mindent megtesz annak érdekében, hogy az ukránok ezt elérjék – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora a sajtótájékoztatóján, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kirby elmondta: „Ami Ukrajna NATO-csatlakozását illeti, hadd emlékeztesselek arra, hogy a szövetség és az Egyesült Államok is kijelentette, hogy először meg kell nyerniük ezt a háborút.” Azt is megjegyezte, hogy a háború után Ukrajnának „továbbra is hosszú határa lesz Oroszországgal, ami folyamatos fenyegetést jelent az ukrán nép biztonságára”.
A nemzetbiztonsági koordinátor szerint Joe Biden „hiszi, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van”. „Sok dolgot meg kell tenni, mielőtt csatlakozhatnak a szövetséghez, akárcsak a szövetség bármely más tagjának” – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, a kétoldalú biztonsági megállapodás segít Ukrajnának megvédenie magát, miközben azon dolgoznak, hogy „minden szükséges” feltételt biztosítsanak. „Pályázhatnak a NATO-hoz való csatlakozásra. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy a NATO Ukrajna jövője, és ennek érdekében minden lépésben együttműködünk velük” – ígérte John Kirby.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A NATO-csatlakozáshoz Ukrajnának meg kell nyernie az Oroszország elleni háborút, és az USA mindent megtesz annak érdekében, hogy az ukránok ezt elérjék – jelentette ki John Kirby.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718726400
[modified] => 1718705477
)
[title] => Ukrajna csak akkor léphet be a NATO-ba, ha megnyeri a háborút, de Amerika segít – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116576&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116576
[uk] => 116586
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116577
[image] => Array
(
[id] => 116577
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[original_lng] => 33967
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/kirby-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718697930:3
[_thumbnail_id] => 116577
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1411
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] =>
[_oembed_time_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] => 1735150776
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 62592
[1] => 86701
[2] => 268756
[3] => 63736
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború vége
[1] => John Kirby
[2] => Ukrajna NATO-tagsága
[3] => ukrán győzelem
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 268756
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 268756
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)