A szlovák államfő, Peter Pellegrini, kijelentette, hogy nem jöhet szóba az ukrajnai látogatása – írja a TASR hírügynökség.
A köztársasági elnök ezt azzal indokolta, hogy az ukrán kormány leállította a gázszállítást, és megtagadja annak Szlovákiába történő továbbítását.
Az elnök ezt a közszolgálati televízió Szombati párbeszédek című vitaműsorban mondta.
„Abban a helyzetben, hogy az ukrán kormány és az elnök úgy döntött, hogy leállítja a gázszállítást, és megtagadja annak Szlovákiába való továbbítását, ami alapvetően veszélyezteti Szlovákia energiaellátásának biztonságát, illetve amikor az ukrán parlament olyan törvényt fogad el, amely még a kőolaj Szlovákiába történő szállítását is megtiltaná érvényes szerződések ellenére, ilyen körülmények között jelenleg nem jöhet szóba az ukrajnai látogatásom” – magyarázta Pellegrini.
Hangsúlyozta, hogy elnökként mindig Szlovákia érdekeit fogja szem előtt tartani. Felhívta a figyelmet a miniszterelnök nyilatkozatára, miszerint ha Ukrajna leállítja a kőolajszállítást Szlovákiába, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Véleménye szerint a kormánynak kötelessége biztosítani Szlovákia energiaellátásának biztonságát.
Az államfőnek egyelőre nincs információja arról, hogy Donald Trump amerikai elnök februárban Szlovákiába látogatna. Ugyanakkor feltételezi, hogy rövid időn belül találkozni fog vele. Úgy véli, Trump nehéz partner az EU-val folytatott kommunikáció szempontjából.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Heorhij Tihij, a Külügyminisztérium szóvivője élesen reagált Peter Pellegrini szlovák elnök kijelentésére, miszerint Ukrajnának „területi engedményeket kell tennie a béke érdekében” – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a külügyi szóvivő X-bejegyzésére hivatkozva.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
A jelentés szerint Tihij azt írta: „A legutóbbi alkalommal, amikor a béke nevében szlovák földeket adtak át egy agresszornak, annak nem lett jó vége, és nem hozott békét sem a szlovákoknak, sem más népeknek.”
A szóvivő az 1938-as eseményekre utalhatott, amikor Szlovákia (akkor Csehszlovákia része) csatlakozott a müncheni egyezményhez. Ezután Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország Csehszlovákia részvétele nélkül megállapodott abban, hogy Adolf Hitler békeígérete fejében átadja a (főleg németek lakta) Szudéta-vidéket Németországnak. Az agresszor megbékítésének politikája ezután háborúval végződött.
Peter Pellegrini szlovák államfő a napokban azt mondta, hogy Ukrajna „területi engedményekre” lesz kényszerítve a béke elérése érdekében. „Ma Európában nincs olyan épeszű ember, aki elhiszi, hogy lehetséges lesz békét elérni Ukrajna részleges területi veszteségei nélkül” – mondta a szlovák elnök.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Ukrajnának le kell mondania területeinek egy részéről ahhoz, hogy béke legyen – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök a Kyiv Independent szerint.
„Ha a béke a kérdés, szerintem a realista megközelítést érdemes követni. Ma nincs egyetlen értelmes ember sem Európában, aki azt gondolja, hogy lehet béke anélkül, hogy Ukrajna részlegesen területet vesztene” – mondta.
Pellegrini korábban arról is beszélt, hogy szerinte „nem reális” Ukrajna NATO-ba való meghívása sem, amíg háború van legalábbis.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke az elnöknél is kritikusabban áll hozzá Ukrajna támogatásához, egyik első intézkedése az újraválasztása után az volt, hogy leállította a Kijevnek irányított fegyverszállításokat. Fico emellett várhatóan elmegy majd a 2025 májusi orosz győzelmi napi parádéra is.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024
Peter Pellegrini csütörtökön délután elfogadja Zuzana Dolinková (Hlas) lemondását, majd kinevezi egészségügyi miniszternek Kamil Saskót – írja az ujszo a pozsonyi elnöki hivatalra hivatkozva.
Matus Sutaj Estok szerdán ismertette javaslatát. Sasko eddig szlovák gazdasági államtitkár volt, új kinevezése miatt szerdán visszahívta a kormány a posztjáról. A Hlas elnöke Sasko gazdasági és menedzseri végzettségét emelte ki, aki képes a stratégiai tervezést és a gyakorlati tapasztalatait kombinálni a minisztérium élén.
Robert Fico (Smer) kormányfő a Hlas elnökével, Matus Sutaj Estokkal való egyeztetés nyomán javasolta Peter Pellegrini államfőnek Kamil Sasko kinevezését.
Zuzana Dolinková (Hlas) kedden adta át lemondását, de az államfő nem fogadta el. Közölte, kivárja, amíg a kormányfő közli vele, ki lesz az új miniszterjelölt.
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára – mutatott rá a washingtoni NATO-csúcson tartózkodó Peter Pellegrini szlovák államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdai jelentése szerint.
Peter Pellegrini Joe Biden amerikai elnök azon bejelentésére reagált, hogy az Egyesült Államok és néhány másik NATO-tagállam a következő hónapokban több tucat újabb légvédelmi rendszert, köztük legkevesebb négy Patriotot szándékozik küldeni Ukrajnának. A szlovák elnök erről az Egyesült Államok és Európa hadiiparának lehetséges gyártási kapacitásaival összefüggésben is beszélt.
„Néhány további légvédelmi rendszer küldése Ukrajnának azt jelenti, hogy ezekből nem lesz elég a NATO-tagországok számára, és Szlovákia légtere valószínűleg továbbra is hatékony védelem nélkül marad” – jelentette ki Peter Pellegrini.
Szlovákia még tavaly tavasszal, az előző, liberális kormány idején, Eduard Heger ügyvezető kabinetjének döntésével – teljes vadászrepülőgép-állományát – 13 darab MiG 29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának, illetve már egy évvel korábban ugyancsak Kijevnek ajándékozták az ország SZ-300-as légvédelmi rendszerét is.
A korábban is számos részről bírált döntés kapcsán Robert Kalinák jelenlegi védelmi miniszter a múlt hónapban jelentette be, hogy az ügyben eljárást indítanak, mert a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni.
A Washingtonban tartózkodó Peter Pellegrini beszélt Ukrajna jövőbeni NATO-csatlakozási terveiről is, rámutatva: a kérdést csak azután lehet megnyitni, amikor Ukrajnában már béke lesz, és ha azzal az észak-atlanti szövetség összes tagállama egyetért.
[type] => post
[excerpt] => Szlovákia kulcsfontosságúnak tekinti a NATO keleti szárnya légvédelmének megerősítését, de ha Ukrajnának újabb légvédelmi rendszereket küldenek, ez azt jelenti, hogy nem marad elég belőlük az észak-atlanti szövetség tagországai számára – mutatott ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720690440
[modified] => 1720673132
)
[title] => Pellegrini: Az Ukrajnának szánt újabb légvédelmi rendszerek a kelet-európai NATO-tagországoknak hiányozni fognak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121307&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121307
[uk] => 121295
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121296
[image] => Array
(
[id] => 121296
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[original_lng] => 66121
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1712832619-904.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720662332:12
[_thumbnail_id] => 121296
[_edit_last] => 12
[views_count] => 825
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1730669026
[_oembed_0a5754bbb4809235596f4e897139a2f8] =>
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Peter Pellegrini, Szlovákia elnöke úgy véli, nem szabad sietni az Ukrajna NATO-tagságáról szóló tárgyalások megkezdésével, mert ez eszkalációhoz vezethet – számolt be az rbc.ua hírportál a Standard című szlovák lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Pellegrini csütörtöki varsói látogatásán az Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott megbeszélésen rámutatott a két állam vezetőinek eltérő nézeteire Ukrajna észak-atlanti szövetséghez való csatlakozásáról szóló tárgyalások kérdésében. „Duda elnök úr támogatja a tárgyalások minél korábbi megkezdését Ukrajna csatlakozásáról, de mi inkább önmérsékletre buzdítunk. Hogy ez ne növelje a feszültséget” – mutatott rá.
A tárgyalások során a két elnök a többi között Oroszország Ukrajna elleni háborújának témájáról, a közelgő NATO-csúcsról tárgyalt. A felek megállapodtak abban, hogy segítik Ukrajnát. Pellegrini és Duda egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy az ukrajnai háború kiprovokálatlan orosz agresszió, és Pellegrini szerint Szlovákia nem ismeri el a Krím megszállását.
A szlovák államfő kiemelte azt is, hogy a szlovák fél növelte a lőszergyártás, a lőporgyártás és a katonai felszerelések javításának kapacitását. „Az energiaellátás terén is fontos partnerek vagyunk. A háború kezdete óta több mint 40 ezer megawattóra energiával láttuk el Ukrajnát. Ezt növelni fogjuk, elsősorban ősszel és télen” – mondta el Peter Pellegrini.
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába – jelentette ki szerdán Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.
Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít.
Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett.
Pellegrini szerint Szlovákia valójában „rengeteg munkát” végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik – mondta.
Kiemelte: „A háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogjuk a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára”.
Hangoztatta, Szlovákia nem ismeri el a Krím Oroszország általi annektálását, sem a határok erőszakos megváltoztatását Ukrajna keleti és déli részén.
Leszögezte, hogy „Lengyelország Szlovákia stratégiai partnere, egyike annak a három országnak, amely Szlovákia legnagyobb befektetője vagy legnagyobb kereskedelmi partnere”.
Szlovákiát és Lengyelországot az európai uniós és NATO-tagságuk sikertörténete is összeköti – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szlovák védelmi kiadások a NATO-tagok vállalásának megfelelően meghaladja a bruttó hazai termék 2 százalékát.
Pellegrini egyben felajánlotta vendéglátójának a szlovák szakértők segítségét és tapasztalatát a lengyelországi atomerőmű-építésben.
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Szlovákia új elnöke, Peter Pellegrini, aki szombaton lépett hivatalba, bejelentette, hogy Ukrajnába látogat. A hírt vasárnap, az RTVS adásában közölte.
Pellegrini, aki közeli szövetségese Robert Fico hivatalban lévő miniszterelnöknek, azt mondta, hogy látogatásokat tervez az összes szomszédos államba.
„Az összes szomszédos országot, köztük Ukrajnát is felkeresem” – mondta Pellegrini szlovák elnök. Egy esetleges ukrajnai út időkeretéről nem beszélt.
Elmondta, hogy a szomszédos államok közül elsőként Csehországba látogat.
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Peter Pellegrini letette az alkotmányban előírt elnöki esküt a parlament Szlovák Filharmónia épületében megtartott ünnepi ülésen, Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke előtt, és átvette a köztársasági elnöki hivatalt.
Fiačan az alkotmány értelmében megerősítette a hivatali esküt, ezzel Pellegrini hivatalba lépett.
„Becsületemre és lelkiismeretemre hűséget esküszöm a Szlovák Köztársaságnak. Gondoskodni fogok a szlovák nemzet, a Szlovák Köztársaságban élő nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jólétéről. Munkámat az állampolgárok érdekeit szem előtt tartva fogom végezni, az alkotmányt és a törvényeket betartom és megvédem”- idézte Pellegrini az ország alkotmányát.
Ha megtagadná, vagy fenntartásai lennének az eskütétellel kapcsolatban, az Alkotmány értelmében az elnökválasztás érvénytelen lenne, és nem lehetne államfő.
Az állam, a nemzet, a család és az ember az érték
Peter Pellegrini új köztársasági elnök az államot, a nemzetet, a családot és az embert tartja értéknek. A társadalmilag elfogadott értékek és a közös jövőkép meghatározása a legjobb alap ahhoz, hogy nehéz időkben is boldoguljon a nemzet – fogalmazott beiktatási beszédében.
„Nem félünk szuverén hangon megszólalni az EU-ban, a NATO-ban” Szlovákia szilárd része az Európai Uniónak és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, de soha nem fog félni szuverén hangon megszólalni ezekben a szervezetekben – mondta beiktatási beszédében Peter Pellegrini köztársasági elnök. Azt ígérte, egyesíti Szlovákiát, egy egységes és összetartó nemzet vízióját kínálja. Erős és gondoskodó állam megteremtésére akar törekedni.
Čaputová jelképesen átadta az elnöki palotát Peter Pellegrininek Zuzana Čaputová volt köztársasági elnök szombat délután jelképesen átadta az elnöki palotát az új államfőnek, Peter Pellegrininek. Ezt követően az udvaron megtartották az elnöki díszőrség szemléjét, majd ünnepi ebéd következik a palotában, amelyre Pellegrini tizenöt fiatalt és tizenöt idősebb vendéget hívott meg.
Szombat este Pellegrini koszorút helyez el a pozsonyivánkai Štefánik-emlékműnél, később pedig a dévényi Szabadság kapuja emlékműnél tiszteleg. A beiktatási ünnepség ünnepi fogdással zárul a pozsonyi várban.
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Peter Pellegrini látogatása alig néhány percet tartott, mert az orvosok nem engedélyeztek többet. Viszont ezalatt tudott beszélni Ficóval, aki húsz éves harcostársa.
A frissen megválasztott szlovák államfő elmondta, hogy a merényletet követően Robert Fico nem veszítette el az eszméletét, végig a tudatánál volt egészen addig, amíg be nem tolták a műtőbe.
„Nehéz volt látni azt az ember, aki két évtizeden át teljes erőbedobással dolgozott a miniszterelnöki és a politikai funkciójában, most pedig az intenzív osztályon fekszik súlyos sérülésekkel és a műtétből lábadozva. Annyit elmondhatok, hogy a bátorítás mellett ő maga is kérést fogalmazott meg felénk. Arra hívott fel bennünket, hogypróbáljuk megnyugtatni a társadalmat, hogy az elkövetkező órákban és napokban ne ismétlődhessen meg még egy ilyen esemény.
Erre kért engem és ezzel teljes mértékben egyetértek” – fogalmazott Peter Pellegrini.
The attack on Slovakia’s Prime Minister Robert Fico is appalling.
We strongly condemn this act of violence against our neighboring partner state's head of government. Every effort should be made to ensure that violence does not become the norm in any country, form, or sphere.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2024