Nagy-Britanniában kijelentették, hogy több mint egy hónapja küldték el az Egyesült Államoknak engedélykérést, hogy Ukrajna Storm Shadow nagy hatótávolságú rakétákat alkalmazhasson az Oroszországi Föderáció területére irányuló támadások során, de válasz még mindig nincs, írta a The Times, számolt be az Interfax-Ukrajina.
„Mivel erősödik a nyomás Nyugaton, miszerint enyhítsék a nagy hatótávolságú fegyverek használatára vonatkozó szabályokat, Nagy-Britannia az Egyesült Államok jóváhagyására vár, mielőtt zöld utat adna az ukránoknak”, – áll a publikációban.
Brit kormánybeli forrás a kiadványnak elmondta, több mint egy hónapja küldte meg London Washingtonnak az indítványt, „a hivatalnokok még mindig várnak a válasszal”
Egy másik forrás ambrit kormányban megerősítette, hogy „még folynak a viták a Storm Shadow használatáról a szövetségesekkel”, míg egy harmadik minisztériumi forrás szerint ez egy „rutinfolyamat” az Egyesült Államokban.
„Nyilvánvaló, hogy bár az Egyesült Királyság szabadságot akar adni Ukrajnának, hogy azt csináljon, amit csak akar nagy hatótávolságú fegyvereivel, ehhez konszenzusra van szükség szövetségeseitől, köztük az Egyesült Államoktól, Franciaországtól és egy harmadik, nem felfedett NATO-országtól” – idézte a The Times a tisztviselőt.
Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője egy csütörtöki tájékoztatón elismerte, hogy az Egyesült Államokot „aggodalommal tölti el az eszkaláció”, amikor a nagy hatótávolságú fegyverek használatáról van szó. Egyben azt feltételezte, hogy ilyen fegyverekre nincs szüksége Ukrajnának területei felszabadításához.
Emellett a cikkben megjegyezték, hogy az Egyesült Államok brit nagykövete, Matthew Palmer a Radio Timesnak adott, vasárnap adásba kerülő interjújában elhatárolódott attól, hogy az Egyesült Államoknak van beleszólása az ügybe, mondván, hogy a feltételek, amelyek alapján a brit fegyvereket lehetne használni, az Nagy-Britannia és Ukrajna közötti megállapodás kérdése.
A nyugati partnerek már átadtak olyan fegyvereket Ukrajnának, amelyek esetében nem korlátozták az Oroszország területe elleni csapásokat – jelentette ki szerdán Baiba Braže lett külügyminiszter a Jevropejszka Pravda hírportálnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Braže elmondta, hogy a nyugati partnerek azzal a feltétellel adták a a fegyvereket Ukrajnának, hogy azokat nem használják Oroszország területe elleni támadásokra. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ez a megközelítés változhat, sőt szerinte ez már most is változik.
Újságírói kérdésére, hogy vannak-e olyan országok, amelyek megengedik, hogy Ukrajna csapást mérjen Oroszország területére, a lett külügyminiszter igennel válaszolt. „Már most is vannak olyan országok, amelyek ilyen korlátozások nélkül biztosítottak fegyvereket Ukrajnának” – tette hozzá.
A lett diplomácia vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem az a fajta információ, amelyet nyilvánosan kellene közölni. „Természetesen nem mindent jelentenek be nyilvánosan, és még jobb, ha nem mondják ki hangosan egy bizonyos időpontig. A lényeg a csatatérre gyakorolt hatás. Mert itt van választási lehetőség: hangosan mondunk-e valamit, vagy csak tesszük, ami szükséges” – mutatott Baiba Braže.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán közölte, hogy pénteken ülésezett az ukrán hadsereg legfontosabb vezetőivel.
Mint írta, Avgyijivkánál jelenleg is próbálnak áttörni az orosz erők, és ezzel kapcsolatban Olekszandr Szirszkijjel, a hadsereg főparancsnokával közösen hoztak néhány döntést. Kitért arra is, hogy Ukrajna azonosította Oroszország „leggyengébb pontjait” a jövőbeli dróntámadásokhoz, és ezeket célba is fogják venni azért, hogy „a lehető legsúlyosabb károkat” okozzák.
Minél többet veszít Oroszország, és minél magasabb az ára az agressziójának, annál közelebb lesz ennek a háborúnak az igazságos befejezése – mondta Zelenszkij.
Az ukrán elnök beszámolt arról is, hogy találkozott a védelmi ipar vezetőivel is, és velük megtárgyalták azt, hogy miként tudnának minél jobb drónokat gyártani a jövőben.
Vannak ilyen típusú fegyvereink Ukrajnában, de nagyobb hatótávolságúaknak, nagyobb tömegűeknek és erősebbeknek kell lenniük – fogalmazott az ukrán elnök a The Kyiv Independent szerint.
Az ukrán csapások az utóbbi napokban gyakoribbá váltak a határ menti területeken és az orosz hátországban is. Vlagyimir Putyin válaszlépéseket ígért a minap.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
A Moszkva elleni közelmúltbeli dróntámadások azért fontosak, mert megmutatták Vlagyimir Putyin orosz diktátor rezsimjének gyengeségét, és ellenreklámot csináltak Oroszországnak mint fegyverexportőrnek – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelenté szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy szerinte nem az ilyen támadások céljait kell elemezni, hanem a következményeit. „Mit látott az egész világ? Azt, hogy Putyin rezsimje, Putyin Oroszországa nem képes megvédeni saját területét, saját fővárosát, és még a biztonsági és védelmi szektorukhoz kapcsolódó objektumokat sem” – mutatott rá.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez „nagy antireklám” Oroszországnak mint fegyverexportőrnek, valamint a légvédelmi és elektronikus hadviselési rendszereinek. „Úgy gondolom, hogy a közelmúlt eseményei után a relatív értékük a nemzetközi fegyverpiacon jelentősen lecsökkent és megingott. Nem valószínű, hogy valaki bármit is akar majd venni a rasisztáktól egy ilyen reklám után” – emlékeztetett Andrij Juszov.
I strongly condemn the recent Russian attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, very close to Romania??. This recent escalation pose serious risks to the security in the #BlackSea. It also affects further UA grain transit & thus the global food security.