Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjM0Mjc5NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 105928 [content] =>Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből – jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben.
Nikki Haley gratulált Donald Trumpnak annak kapcsán, hogy minden valószínűség szerint ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Úgy fogalmazott, hogy minden jót kívánt számára, ugyanakkor nem biztosította egyértelműen a támogatásáról. „Az ország túl értékes ahhoz, hogy a nézetkülönbségek megoszthassanak bennünket” – mondta, és hozzátette, hogy „Donald Trumptól függ, elnyeri-e azok szavazatát a párton belül – és azon túl is –, akik eddig nem támogatták”, majd reményét fejezte ki, hogy ez így lesz. Megállapította, hogy a konzervatív ügy számára sürgetően szükséges még több ember bevonása, aminek sikeressége most Donald Trumpon múlik.
Az Egyesült Államok előtt álló megoldandó feladatok közül kiemelte az államadósság kezelését, mert az – szavai szerint – megroppantja a gazdaságot. Az út a szocializmus felé egyet jelent Amerika romba döntésének útjával – hangoztatta, és sürgette az Egyesült Államok határozott fellépését a nemzetközi színtéren. „A világ lángokban áll Amerika visszahúzódása miatt” – állapította meg.
Nikki Haley a választási kampányát lezáró, Charleston városában elmondott beszédében hozzátette, hogy a jövőben magánemberként tevékenykedik majd.
Az indiai származású politikus tavaly februárban jelentette be, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért, és Ron DeSantis januári kiszállásával maradt Donald Trump egyetlen párton belüli kihívója, országos támogatottsága azonban egyszer sem haladta meg a 25 százalékot. Az előválasztások során két helyen sikerült győzelmet aratnia: Vermont állam mellett a szövetségi fővárosban, Washingtonban.
Nikki Haley 2011 és 2017 között Dél-Karolina állam kormányzója volt, majd 2017 januárjától 2018 végéig, lemondásáig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének posztját töltötte be Donald Trump kinevezettjeként.
[type] => post [excerpt] => Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből – jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trum... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709803620 [modified] => 1709782812 ) [title] => A visszalépő Nikki Haley gratulált Trumpnak, de nem biztosította egyértelműen a támogatásáról [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105928&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 105928 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 105929 [image] => Array ( [id] => 105929 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley.png [original_lng] => 560645 [original_w] => 957 [original_h] => 499 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley-300x156.png [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley-768x400.png [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley.png [width] => 957 [height] => 499 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley.png [width] => 957 [height] => 499 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley.png [width] => 957 [height] => 499 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/haley.png [width] => 957 [height] => 499 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1709776122:12 [_thumbnail_id] => 105929 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 526 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 157563 [1] => 342794 ) [tags_name] => Array ( [0] => amerikai választások [1] => nikki haley ) ) [1] => Array ( [id] => 105891 [content] =>Kiszáll az elnökválasztási kampányból Nikki Haley republikánus jelölt – jelentette be a politikus magyar idő szerint szerda délután.
„Eljött az idő, hogy felfüggesszem a kampányomat. Azt mondtam, azt akarom, hogy az amerikaiak hallassák a hangjukat. Ezt meg is tettem. Nem bántam meg” – fogalmazott szerdán Dél-Karolinában Donald Trump egyetlen, mindeddig versenyben maradt pártbeli riválisa.
„Bár ettől kezdve nem leszek nem leszek többé jelölt, nem fogom abbahagyni, hogy hallassam a hangomat azokért a dolgokért, amelyekben hiszek” – tette hozzá.
Korábban írtuk: Donald Trump riválisa a Republikánus Párton belül, Nikki Haley dél-karolinai kormányzó az úgynevezett szuperkedden történt előválasztások után szerdán bejelenti, hogy kiszáll az elnökválasztási versenyből – írja a CNN.
Nem áll be Trump mellé
A BBC úgy tudja: Haley magyar idő szerint 16:00 óra körül jelenti be hivatalosan (valószínűleg Vermontban), hogy kiszáll az elnökválasztási kampányból. Nikki Haley közelgő bejelentésével
Donald Trump marad az egyetlen, aki még versenyben áll a republikánus jelöltségért.
Amerikai médiajelentések szerint Haley nem tervezi, hogy a visszalépését megerősítő reggeli beszédében (a beszéd helyi idő szerint délelőtt 10 órakor hangzik el) Trumpot támogatja. A CNN emlékeztet: az utóbbi időszakban Haley egyre élesebben támadta Donald Trumpot.
Mint ismert Donald Trump egy kivételével az összes államban megnyerte a republikánus előválasztást a szuperkedden tartott voksolásokon. Nikki Haley összességében is csak két államban tudott eddig győzni.
Szakértők már a szuperkeddi eredmények után egyöntetűen kijelentették, hogy eldőlt, Trump lesz Joe Biden elnök kihívója, és hogy Haley hamarosan bejelenti visszalépését.
[type] => post [excerpt] => Kiszáll az elnökválasztási kampányból Nikki Haley republikánus jelölt – jelentette be a politikus magyar idő szerint szerda délután. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709751600 [modified] => 1709749635 ) [title] => Visszalép Donald Trump riválisa, bejelentést tett Nikki Haley [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105891&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 105891 [uk] => 105913 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 105893 [image] => Array ( [id] => 105893 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu.png [original_lng] => 786362 [original_w] => 990 [original_h] => 499 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu-300x151.png [width] => 300 [height] => 151 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu-768x387.png [width] => 768 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu.png [width] => 990 [height] => 499 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu.png [width] => 990 [height] => 499 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu.png [width] => 990 [height] => 499 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/opera-pillanatfelvetel-2024-03-06-175805-hiradohu.png [width] => 990 [height] => 499 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1709746570:8 [_thumbnail_id] => 105893 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 729 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => [_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1711486700 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 17 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Sürgős [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 783 [1] => 342794 [2] => 52615 ) [tags_name] => Array ( [0] => Donald Trump [1] => nikki haley [2] => visszalépés ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 342794 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 342794 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )