Fontos hír a határmenti infrastruktúra-fejlesztés terén: a magyar parlament ratifikálta az Ukrajna és Magyarország közötti megállapodás módosításait a hamarosan Kárpátalján létrejövő ellenőrző pontok megépítéséről.
A vonatkozó információk a törvényhozó testület hivatalos honlapján jelentek meg.
A dokumentum a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő építésének elindítására, valamint az Asztély–Beregsurány ellenőrzőpont rekonstrukciójára vonatkozik. A munka befejezése után üres teherautók haladhatnak át itt, amelyek lehetővé teszik a Csap–Záhony ellenőrzőpont munkájának megkönnyítését.
„Csaknem három év kemény munka, szomszédokkal való kommunikáció, legmagasabb szintű tárgyalások – és most megvan az eredmény!” – olvashatjuk Miroszlav Bileckij, a megyei katonai adminisztráció megbízott vezetőjének hivatalos oldalán.
Az ukrán kormány jóváhagyta azt a Magyarországgal kötött megállapodást, amely lehetővé teszi a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő megnyitását a személyszállítás számára – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök pénteken az ukrán kormányzat tájékoztatása szerint.
Emellett a megállapodás kibővíti az Asztély–Beregsurány ellenőrző pont forgalmát, különös tekintettel a személyszállításra, a teherszállításra és az üres kisteherautókra – tette hozzá az ukrán kormányfő.
Ezen túlmenően a Miniszteri Kabinet további 222 millió hrivnya összeget különített el a lengyel határ menti infrastruktúra fejlesztésére és a vonatkozó ellenőrző pontok korszerűsítésére. Ez különösen a mobil szkennerek vásárlására vonatkozik.
Mint Denisz Smihal emlékeztetett, a kormány a múlt hónapban közös vám- és határellenőrzést indított a renyi határátkelőn Moldovával. A határ- és vámalakiságok ezentúl csak az ukrán oldalon lesznek végrehajtva.
Ez felgyorsítja a forgalmat, és része annak a projektünknek, hogy kényelmes közlekedési folyosót hozzunk létre a romániai Galati kikötőhöz – szögezte le a miniszterelnök.
Emlékeztetett arra is, hogy befejeződött egy másik ellenőrző pont korszerűsítése is a szlovák határon, az Ungvár–Felsőnémeti átkelőnél. „Mindezek a lépések szükséges részét képezik az Európai Unióba való integrációnknak, valamint logisztikánk fejlesztésének” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
A projekt következtében az ukrán határszakaszon lévő határátkelőhelyek kihasználtsága arányosabbá válna, illetve alternatív útvonalat biztosítva a szomszédos határátkelőhelyek tehermentesítéséhez is hozzájárulna.
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
Új ellenőrzőpont nyílik Ukrajna és Magyarország határán, a kormány erről pénteken dönt – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormányülésen, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint a kormányfő elmondta: „Ma dönt a kormány egy új ellenőrzőpont megnyitásáról a magyar határon. Ez a Nagypalád-Nagyhódos átkelőhely, amelynek a megnyitásáról magyar kollégáinkkal megegyeztünk. Személygépkocsik számára fog működni, és ez segít csökkenteni a sorban állást és felgyorsítani a határátlépést állampolgáraink számára.”
Ezenkívül Smihal jelezte, hogy megállapodás született egy másik ellenőrzőpont, az Asztély–Beregsurány határátkelőhely bővítéséről a magyar határon. „Most már üres teherautókat is átkelhetnek súlykorlátozás nélkül, valamint 7,5 tonnáig terjedő maximális tömegű személy- és tehergépjárműveket. Ez egy nagyon fontos történet hazánk számára és az új pragmatizmus politikájának feltétlen sikere a Magyarországgal fenntartott kapcsolatában” – tette hozzá.
Mint a miniszterelnök megjegyezte, a logisztika bővítése és az ukrán export ügyében jelenleg több irányban folyik a munka, amely „meghozza az eredményét”. „Az export mennyiségét tekintve elérjük a háború előtti szintet. Januárban 3,4 milliárd dollár értékben exportáltunk árut. Ez közel 10%-os növekedés tavaly januárhoz képest” – mutatott rá Denisz Smihal.
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4