Magyarország és Románia ombudsmanjai, akik kritikusan értékelik Ukrajna új nemzeti kisebbségi törvényét, készen állnak Ukrajnába látogatni, közölte Dmitro Lubinec, a Parlament emberi jogi biztosa az Ukrinformnak adott interjújában.
„Nem árulhatom el a részleteket, de megegyeztünk abban, hogy közös látogatásokat teszünk. Magyarországra látogatok, ahol az ombudsmanokkal parlamenti és kormányszintű megbeszéléseket tartunk a problémás kérdésekről. Külön megbeszélést tartunk az ukrán diaszpórával, hogy megnézzük, hogyan védi Magyarország az ukrán diaszpóra jogait. Majd visszatérünk Ukrajnába, ahol meglátogatjuk az ukrajnai magyar nemzeti kisebbséget, és bemutatjuk, hogyan védjük a magyar nemzeti kisebbség jogait. Ezt követően talán aláírjuk a további intézkedés tervét” — mondta az ombudsman.
Elmondása szerint sok olyan kérdés van, amelynek valójában nincs alapja, politikai színezete van.
„Korábban megegyeztünk abban, hogy Románia ombudsmanja Ukrajnába látogat, és a helyszínen nézi meg, mi történik valójában, hogyan védi Ukrajna a román kisebbség jogaikat” – mondta Lubinec.
Egyben tájékoztatott arról, hogy találkozott Grúzia ombudsmanjával, többek között megvitatták Szaakasvili meglátogatásának lehetőségét.
Amint arról az Ukrinform korábban beszámolt, a parlament december 13-án elfogadta a nemzeti kisebbségekről szóló 8224. számú európai integrációs törvényt. A határozatot 324 népképviselő támogatta. A dokumentum meghatározza a nemzeti kisebbségek (közösségek) fogalmát, jogait, szabadságait és kötelezettségeit. Meghatározza a nemzeti kisebbségek jogait és szabadságának érvényesítésével kapcsolatos állami politika sajátosságait.
A törvénytervezet, amelynek megvitatásából ez úttal is kihagyták a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezeteket, szinte teljes egészében megegyezik az egy esztendővel ezelőtt közzétett változattal, azzal az eltéréssel, hogy míg az előző célja a kisebbségi jogok garantálása volt, a jelenlegi már csak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok sajátosságait kívánja meghatározni.
A tervezet, amely a nemzetközi jogban elfogadott nemzeti kisebbségek fogalma helyett, a jogi környezetet teljességgel nélkülöző nemzeti közösségek fogalmat használja, továbbra is jelentős jogszűkítést jelent az Alkotmányban és más nemzetközi megállapodásokban rögzített normákhoz, illetve az eddigi gyakorlathoz képest, s a közelmúltban elfogadott oktatási és nyelvtörvényben kodifikált korlátozások megerősítését jelenti a nyelvi, oktatási, média stb. jogok területén. Nem biztosítja a jogszabálytervezet többek között a nemzeti szimbólumok szabad használatát, a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, megnehezíti a kisebbségi szervezetek támogatását, ellehetetleníti a kisebbségi nyelven működő médiumok működését, s kimarad belőle az erőszakos asszimiláció tilalma is.
A törvénytervezet a kisebbségi jogokat kizárólag a kisebbséghez tartozó személyek egyedileg gyakorolható jogaként értelmezi, ami megfosztja a nemzeti kisebbségeket bármiféle intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jog érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől is. A tervezet elfogadása a kisebbségek jogi helyzetének további romlásához vezetne.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa online-tárgyalást folytatott a kárpátaljai magyarság képviselőivel, Brenzovics Lászlóval és Bocskor Andreával az ukrajnai magyarok jogainak biztosításáról.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
Hágai irodájában fogadta az új EBESZ kisebbségügyi főbiztos, Kairat Abdrakhmanov Bocskor Andrea Fidesz-KDNP-s EP képviselőt. A kárpátaljai származású politikus tájékoztatta a három hónapja kinevezett föbiztost a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről, az ukrajnai jogszűkítő folyamatokról.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
A nemzeti kisebbségek jogainak védelme nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter kedden, adta hírül az rbc.ua hírportál, a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
Az ukrán diplomácia vezetője a Kairat Abdrakhmanovval, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával telefonon folytatott megbeszélésen emlékeztetett arra, hogy az ukrán parlament dolgozik a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvényen, amely szerinte „meg fog felelni a legkorszerűbb világszabványoknak”. Aláhúzta: „a nemzeti kisebbségek jogai védelmének témája nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára.”
Mint Kuleba kifejtette, „a cél az, hogy a nemzetiségi kisebbségekhez tartozók 100 százalékosan tudják óvni és fejleszteni önazonosságukat, és eközben 100 százalékban Ukrajna állampolgárai legyenek.” Egyúttal elmondta, számít arra, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa fokozni tudja a szervezet reagálásának hatékonyságát a nemzetiségi kisebbségek jogainak betartását érő komoly kihívásokra Ukrajna megszállt területein.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A nemzeti kisebbségek jogainak védelme nem lehet a politika tárgya, ezért Ukrajna egyetlen külföldi államnak sem engedi meg, hogy bármilyen módon befolyást gyakoroljon ennek a törvénynek a tartalmára – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1615317000
[modified] => 1615316979
)
[title] => Ukrajna egyetlen országnak sem engedi meg, hogy befolyásolja a kisebbségi törvényét – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19847&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19847
[uk] => 19850
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19848
[image] => Array
(
[id] => 19848
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[original_lng] => 126546
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/kuleba-4.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1615310411:2
[views_count] => 4720
[_thumbnail_id] => 19848
[_edit_last] => 10
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_35c1b2f75e36f01bbbc6b7d413df4722] =>
[_oembed_time_35c1b2f75e36f01bbbc6b7d413df4722] => 1615309780
[_oembed_00be9fca8dfe3f6421a205fd408bb931] =>
[_oembed_time_00be9fca8dfe3f6421a205fd408bb931] => 1615337053
[_oembed_17109c036bd9594be137113a392a4e63] =>
[_oembed_time_17109c036bd9594be137113a392a4e63] => 1615337053
[_oembed_c840aa5068ad306fd4db2a1c4173104d] =>
[_oembed_time_c840aa5068ad306fd4db2a1c4173104d] => 1615337054
[_oembed_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] =>
[_oembed_time_b7ed7862f57ada40e95102081e9125fc] => 1617199750
[_oembed_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] =>
[_oembed_time_152fb8485263be9a000f7d720b5d74df] => 1617199750
[_oembed_60ac81a57befb6639c327195a12a2f29] =>
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő 2014 óta áll ki a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok jogaiért. A keddi plenáris ülés Keleti Partnerségről szóló vitája során a képviselő az Ukrajnában élő magyar közösséget ért támadások mellett a személyét érintő fenyegetésekre is felhívta a figyelmet, miszerint felkerült az ukrán Mirotvorec weboldal úgynevezett „halállistájára”.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felszólította Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben és védje a nemzeti kisebbségek jogait, beleértve az oktatás nyelvét is. A hírt a Jevropejszka pravda közölte.
Az állásfoglalásban azt javasolják az ukrán vezetőségnek, hogy intézkedjenek „a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek tiszteletben tartása és védelme érdekében, ideértve a nemzetközi szerződésekben rögzített meglévő jogokat és egyéb dokumentumokat, amelyeknek Ukrajna is részese”.
Az Európa Tanács emellett további erőfeszítésekre szólította fel Ukrajnát az illetékes csoportokkal való konzultáció terén annak érdekében, hogy szilárd jogi garanciákat nyújtson az összes kisebbségi nyelv védelmére és használatára, beleértve azokat is, melyeket kisebb számú lakosság beszél.
Ezenkívül az állásfoglalás emlékeztet arra, hogy végre kell hajtani a Velencei Bizottság 2017. szeptember 5-i oktatási törvény rendelkezéseiről szóló véleményében foglalt ajánlásokat.
Továbbá azt is javasolják, hogy mielőbb szervezzék meg az országos népszámlálást, tegyenek erőfeszítéseket az intolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az ukrán társadalom gyűlöletkeltésének minden formája elleni küzdelemért, ezen esetek kivizsgálásáért és, szükség esetén, a megfelelő szankciók alkalmazásáért.
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Az Európai Parlament (EP) hétfői brüsszeli plenáris ülésén megvitatta az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.
Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa rövid felszólalásában azt mondta, az EP plenáris ülésének vitája bizonyítja, hogy az európai polgári kezdeményezés egyedi eszköz a részvételi demokrácia gyakorlására. Kiemelte, az uniós bizottság egyik célkitűzése Európa gazdag kulturális sokszínűségének megőrzése. Szavai szerint az alapvető európai értékek közé tartozik a kisebbségi nyelvek védelme. A nemzeti kisebbséghez való tartozás mindenfajta diszkriminációja tiltott az Európai Unió Alapjogi Chartája értelmében – hangoztatta.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő, az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnöke az MTI-hez eljuttatott sajtónyilatkozatában leszögezte: a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogai az alapvető jogok részét képezik, ezért szükséges végre uniós jogi szinten biztosítani ezek védelmét. A képviselő elégedettségét fejezte ki, hogy a téma hosszú várakozási idő után, plenáris szinten került megvitatásra és az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmében elfogadandó parlamenti határozat „kifejezetten jó szövegezésű”.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő
Gál Kinga hangsúlyozta: itt a lehetőség arra, hogy az Unió lakosságának egytizedét kitevő nemzeti és nyelvi kisebbségek egy hangon mondhassák el, hogy védelemre van szükségük. „Szomorú, hogy ehhez európai bírósági ítéletre volt szükség. Hiszen az Európai Bizottság először visszautasította a kezdeményezés regisztrációját, szokás szerint arra hivatkozva, hogy a kisebbségvédelem nem uniós hatáskör” – emlékeztetett. A képviselő arról is beszámolt, hogy számos olyan esetben fordult már az Európai Bizottsághoz, amikor az őshonos nemzeti kisebbségeket valamilyen jogsértés vagy diszkrimináció érte akár oktatásban, akár nyelvhasználatban, akár szerzett jogait vagy a gyűlöletbeszédet illetően. Az elmúlt években válaszként 15 alkalommal adta írásba az Európai Bizottság, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek diszkriminációjának vizsgálata nemzeti hatáskörbe tartozik a szubszidiaritás elvének megfelelően, miközben más kérdéskörben nem zavartatja magát ezen elv betartásával – közölte a politikus.
Gál Kinga a hétfői vita kapcsán ezt így értékelte: „Ideje, hogy a bizottság végre tegye félre a kettős mérce alkalmazását, hallja meg 1,2 millió állampolgár kifejezett kérését, és álljon ki az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmében. Ez azért is fontos, hogy ne fordulhasson elő az, ami a minap történt Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel, aki – azért mert a parlamentben kiáll a saját nemzeti közösségének a védelmében, ‘halállistára’ került. Ha a Bizottság következetes, akkor az ilyen esetben elvárható, hogy a leghatározottabban ítélje el es legszigorúbban lépjen fel ez ellen”. Felhívta a figyelmet, hogy mivel Minority Safepack kezdeményezésre adott hivatalos európai bizottsági válasz januárra várható, „számos semmitmondó válasz után, végre konkrét javaslatokat szeretne látni a bizottság asztalán”. „Ellenkező esetben lassan okafogyottá válik az európai polgári kezdeményezés eszköze, amely ahelyett, hogy eredeti célja szerint közelebb vinné az uniót a polgárokhoz, bizalmuk elvesztéséhez vezet” – hangsúlyozta a képviselő.
Vincze Lóránt, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének uniós parlamenti képviselője a vitában hangsúlyozta: az őshonos európai kisebbségek a népességfogyás és az anyanyelv elvesztésének megállítói, és miután több mint egymillióan írták alá a védelmükkel a kapcsolatos kezdeményezést, az Európai Bizottságnak meg kell hallgatnia elvárásaikat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ uniós parlamenti képviselője
Kitért arra, hogy a plenáris ülés ezen témája néhány képviselőt érzékenyen érinthet, mivel vannak olyan tagállamok, ahol megbecsülik és megvédik kisebbségeiket, de vannak ahol el sem ismerik őket. Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság – ahogy az Európai Bíróság is megállapította – képes ezen a területen támogató politikával fellépni védelmükben, ahogy stratégiákat is el tudott fogadni a közelmúltban más kisebbségi csoportok jogérvényesülése érdekében. A képviselő arra kérte a bizottságot, hogy a jó kormányzás és a következetesség jegyében tegyen bátor lépéseket az őshonos kisebbségeket védő jogalkotásra vonatkozóan. Fontosnak nevezte például, egy olyan uniós ügynökség létrehozását, amely kisebbségi kultúrákkal és nyelvekkel és az ehhez kapcsolódó jogok érvényesülésnek monitorozásával foglalkozik. „A nyelvvesztés sürgőssé teszi a kisebbségvédelem ügyét, több helyen fogy a magyarság. Ennek a trendnek meg kell változnia, és ehhez az unió is hozzá tud járulni” – húzta alá.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője üdvözölte, hogy az EP végre mint társjogalkotó szerv, jogi alapot hozhat létre 60 millió kisebbségben élő ember védelmében. Arról beszélt, hogy a második világháborút követő stabilitás annak is köszönhető, hogy a többségi társadalmak kiegyeztek a nemzetállamokon belüli többségi társadalommal. „A tagállamok területét ma nemzetközi jog védi, így itt az ideje, hogy minden egyes kisebbség bármely tagállamban egyenlő jogokat kapjon” – tette hozzá.
Donáth Anna, a Momentum politikusa szerint Európa számos etnikai és nemzeti kisebbsége hátrányosabb helyzetben van, mint a többségi társadalomhoz tartozó polgártársaik. „Ilyen hátrányos helyzetben élnek a külhoni magyarok is nemzedékek óta” – hangsúlyozta. Hozzátette: a romák esélyegyenlőségének előmozdítását évek óta halogatják Európában, és néhány uniós tagállamban fékezik is. Felhívta a hallgatóság figyelmét, itt az ideje, hogy a kisebbségek védelme ne csak szavak, de tettek szintjén is biztosítva legyen.
Előrelépésre van szükség a kisebbségi ügyekben Ukrajnában – mondta Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai EP-képviselője a TV21 Ungvár, Hétről Hétre című műsorának adott exkluzív interjújában.
A politikus szerint Ukrajnának fel kellene zárkóznia az Európai Uniós kisebbségi és emberi jogi normákhoz.
Egységes európai szabályozásra van szükség az őshonos nemzeti kisebbségek érdekében – mondta el a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a terület javasolt alapelveit tartalmazó kiadványt.
Szili Katalin közölte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossal, Kalmár Ferenccel együtt jegyzett kiadványuk első alapvetése, hogy szülessen egy olyan dokumentum, amely lehetővé teszi egy egységes európai szabályozás alapelveit, amelyek az egyes nemzetek sajátosságait figyelembe véve egy keretszabályt jelentenek.
A mai szabályozás értelmében az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével az Európai Unió (EU) nem foglalkozik – mutatott rá megjegyezve, hogy EU a kisebbségek ügyének kérdését nemzeti hatáskörbe utalja.
Emlékeztetve az elmúlt években történtekre, például az ukrán nyelvtörvényre és oktatási szabályozásra, valamint a romániai restitúciós kérdésekre, Szili Katalin azt mondta: a kérdésben a nemzeti hatáskört meg kell haladni, és az uniónak el kellene fogadnia alapelveket, amelyek mentén a tagországok megalkotják a saját szabályozásaikat. Javaslataik között szerepel az is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek szabályozását válasszák el a bevándorló kisebbségek kérdésétől – közölte.
Szili Katalin kiemelte: a javasolt alapelvek nemcsak magyar érdekeket szolgálnak, hanem valamennyi nemzeti kisebbség érdekét szolgálja, hogy a szülőföldjeiken boldogulhassanak és megőrizhessék identitásukat. Közölte, szeretnék elérni, hogy megszülessen egy közös dokumentum, ezért egyeztetésbe kezdtek az európai parlamenti delegációkkal. Szeretnének a kiadványukkal egy további európai vitát generálni – fűzte hozzá Szili Katalin.
Kalmár Ferenc ismertette a javaslatuk öt alapelvét, amelyek szerint a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy; az állampolgárság elválhat a nemzeti identitástól; a nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog maradéktalan biztosítása; az identitás védelmének megvalósításához mind az egyéni mind a kollektív jogok biztosítása szükséges; valamint egy állam területén élő nemzetei kisebbségek államalkotó tényezői az adott államnak.
A miniszteri biztos rámutatott, hogy Európa lakosságának tíz százaléka nemzeti kisebbségként él, ez körülbelül Spanyolország lakosságával ér fel, és mint mondta, tapasztalataik szerint a nemzeti kisebbségek érintő kérdéseket a bilaterális szinten „nem igazán lehet megoldani”. Egy európai kötelező érvényű szabályozásra lenne szükség – emelte ki Kalmár Ferenc.
A nemzeti kisebbségvédelem javasolt alapelvei az EU-ban című kiadvány angol, francia és magyar nyelven jelent meg. A kötetben az olvasható, hogy a javasolt alapelvek, axiómák elfogadtatása „egy új Pax Európa” megteremtésének alapfeltétele, mely lehetőséget biztosít, hogy Európa újradefiniálja magát a globális világban, alapértékei megőrzése mellett. Erre a megállapodásra épülő, kötelező erővel rendelkező jogi szabályozás hozhatja meg a nemzetek, nemzetrészek, nemzetiségek közti valódi egyenlőséget Európában – írta Szili Katalin és Kalmár Ferenc.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…