Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE0NTI4Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 73479 [content] =>A Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette izraeli kormánykoalíció elutasította, az ellenzék viszont üdvözölte Jichák Hercog államfő szerda este bejelentett kompromisszumos javaslatát az igazságügyi rendszer átalakítására – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Mindössze hét perccel azután, hogy Hercog elmondta minden helyi tévé által élőben közvetített beszédét, a Netanjahu vezette jobboldali Likud közölte, hogy a párt szerint Hercog javaslata egyoldalú, elfogult és ezért elfogadhatatlan.
A koalíciós pártok két órával később kialakították közös állaspontjukat, és eszerint az államfő javaslata „az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásának szükségességét teljesen figyelmen kívül hagyja”, sőt, még súlyosbítja is a mélyen gyökerező problémákat.
Netanjahu késő este a repülőtéren, Berlinbe indulása előtt adott nyilatkozatában azt mondta: szerinte az államfő javaslatai csak „állandósítják a fennálló helyzetet, és nem teremtik meg a szükséges egyensúlyt a hatalmi ágak között”.
A Likud szerint ugyanis a bíróknak, akik nem választás útján jutnak pozíciójukba, túl nagy hatalmuk van a végrehajtó hatalomhoz képest.
Jair Lapid, az ellenzék vezetője ezzel szemben gratulált Hercognak a javaslatáért, és kijelentette: mindent meg kell tenni „az ország ellenállóképességét súlyosan károsító gazdasági, biztonsági és társadalmi szétesés megakadályozására”.
A Beni Ganz vezette ellenzéki Nemzeti Tábor párt szintén elfogadta Hercog javaslatát, és gratulált neki azért, hogy „erőfeszítéseket tesz a nemzet egységének megőrzésére, valamint az alkotmányos válság és egy esetleges gyilkos testvérháború megelőzésére”.
A tüntetőmozgalom civil vezetői közleményükben ugyan üdvözölték Hercog terveit, de szerintük ezek nem garantálják kielégítően az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmét, nagyon súlyos engedményeket tartalmaznak, ami ellen harcolni fognak.
„Felszólítjuk a pártokat, hogy ne vigyenek bennünket zsákutcába. Nem fogunk beleegyezni a társadalom szétszakításába! Ez nem a mi utunk!” – szögezte le az önkormányzatok országos szövetsége, amely szintén támogatja az elnöki kompromisszumot és a konszenzusos megoldást az ügyben.
Az izraeli szakszervezetek vezetése kiállt Hercog javaslatai mellett, és hasonlóképpen nyilatkoztak a legnagyobb izraeli cégek vezetőiből és tulajdonosaiból álló Üzleti Fórum vezetői is.
Hercog javaslatának egyik pontja szerint a kormánynak nem lenne többsége a legfelsőbb bíróság tagjainak parlamenti kinevezésénél, mint ahogy a kormány akarja. A bírói kinevezéseket egy koalíciós és ellenzéki törvényhozókból, bírákból és közszereplőkből álló bizottság hozná meg. A kinevezésekhez széles körű konszenzusra volna szükség, és egyetlen párt sem vétózhatna.
Az államfő szerint kétharmados képviselői támogatás kell a sarkalatos törvények elfogadásához, nem pedig csak abszolút többség, azaz 61 szavazat a 120-ból, ahogy a koalíció szeretné.
A legfelsőbb bíróság tagjainak kétharmados többsége megsemmisíthetne törvényeket, de nem a sarkalatos törvényeket, amelyek kvázi alkotmányként szolgálnak Izraelben.
A kormány álláspontja az, hogy a kneszetben az abszolút többség felülbírálhatna minden legfelsőbb bírósági döntést.
A kormánykoalíció korábban bejelentette, hogy a kneszet húsvéti szünetéig szeretné elfogadtatni az igazságszolgáltatási rendszert átalakító törvényeket, amelyek ellen többszázezres tüntetések sorozatával tiltakozott az ellenzék az elmúlt hetekben. Izraelben az államfőnek jórészt jelképes szerepe van, de a törvény szerint megtestesíti a nemzet egységét, és erkölcsi iránymutatást ad.
[type] => post [excerpt] => A Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette izraeli kormánykoalíció elutasította, az ellenzék viszont üdvözölte Jichák Hercog államfő szerda este bejelentett kompromisszumos javaslatát az igazságügyi rendszer átalakítására. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1679075040 [modified] => 1679059744 ) [title] => Elutasította a kompromisszumos javaslatot az izraeli kormánykoalíció [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=73479&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 73479 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 73480 [image] => Array ( [id] => 73480 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio.png [original_lng] => 1145878 [original_w] => 1187 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio-300x126.png [width] => 300 [height] => 126 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio-768x322.png [width] => 768 [height] => 322 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio-1024x430.png [width] => 1024 [height] => 430 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio.png [width] => 1187 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio.png [width] => 1187 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/screenshot-2023-03-17-at-02-46-27-elutasitotta-az-allamfo-kompromisszumos-javaslatat-az-izraeli-kormanykoalicio.png [width] => 1187 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1679052545:12 [_thumbnail_id] => 73480 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1097 [_oembed_b777d315b8da3c2b0317323abd322850] => {{unknown}} [_oembed_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] =>[_oembed_time_72dfdf7a56723f98e7c94d773c71a0f2] => 1709751696 [_oembed_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] =>Extraordinary!
— (((Tendar))) (@Tendar) February 27, 2024
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrr pic.twitter.com/HbrvawXxr8[_oembed_time_b32cf039e1d61f0b93f0dc8d1e488adb] => 1711309837 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 224807 [1] => 1822 [2] => 145286 [3] => 471 ) [tags_name] => Array ( [0] => igazságügyi rendszer [1] => Izrael [2] => Jichák Hercog [3] => kormánykoalíció ) ) [1] => Array ( [id] => 61149 [content] =>Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeople pic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
— World Central Kitchen (@WCKitchen) March 16, 2024Joe Biden amerikai elnök szerdán fogadta Jichák Hercog izraeli államfőt a washingtoni Fehér Házban, nyilatkozataik szerint a megbeszélések az iráni atomprogramra, az Oroszországnak Izrael és Washington szerint is szállított iráni fegyverekre, valamint a teheráni vezetés iráni állampolgárokkal szembeni elnyomására összpontosítottak.
Biden korábban nyitottnak mutatkozott arra, hogy újratárgyalják az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodást, amelyből elődje, Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat 2018-ban. A Fehér Ház a múlt héten azonban bejelentette, hogy egyelőre jegelték a diplomáciai erőfeszítéseket, és közölte, hogy Teherán drónokat szállít Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújához.
Hercog megjegyezte: szerdán volt 40 napja annak, hogy egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini meghalt az iráni erkölcsrendészet általi őrizetbevételét követően.
Halála olykor zavargásokba torkolló tüntetéseket robbantott ki, amelyek ellen az iráni hatóságok kemény kézzel lépnek fel.
Ez jól mutatja, hogy Irán miként töri le saját állampolgárainak törekvéseit, miközben tovább halad a nukleáris fegyverek felé, és ártatlan ukrán civileket gyilkoló halálos fegyverzetet szállít – hangsúlyozta az izraeli államfő.
Jichák Hercog újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Bidennel közösen részt vesznek majd az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben novemberben tervezett COP27-en.
Joe Biden megjegyezte, hogy Izrael és Libanon csütörtökön aláírja a tengeri határokról szóló, amerikai közvetítéssel született megállapodást. Úgy fogalmazott:
nagy bátorságra vall, hogy Izrael rávette magát erre a történelmi lépésre.
Hercog kedden kezdte meg kétnapos látogatását Washingtonban, ahol Nancy Pelosi demokrata párti képviselőházi elnökkel, Antony Blinken külügyminiszterrel és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval is találkozott.
[type] => post [excerpt] => Joe Biden amerikai elnök szerdán fogadta Jichák Hercog izraeli államfőt a washingtoni Fehér Házban, nyilatkozataik szerint a megbeszélések az iráni atomprogramra, az Oroszországnak Izrael és Washington szerint is szállított iráni fegyverekre, vala... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1666872240 [modified] => 1666840271 ) [title] => Joe Biden az izraeli államfővel tárgyalt Oroszország és Irán kapcsolatáról [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61149&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 61149 [uk] => 61200 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 61150 [image] => Array ( [id] => 61150 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa.jpg [original_lng] => 158671 [original_w] => 1200 [original_h] => 839 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa-300x210.jpg [width] => 300 [height] => 210 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa-768x537.jpg [width] => 768 [height] => 537 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa-1024x716.jpg [width] => 1024 [height] => 716 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/fe4e9e2d1a6f438a82d34d2a4635aafa.jpg [width] => 1200 [height] => 839 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1666889075:2 [_thumbnail_id] => 61150 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1049 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4a49494a839b129c32be00ea23b2c5c4] =>[_oembed_time_4a49494a839b129c32be00ea23b2c5c4] => 1673788092 [_oembed_07a554f253c777b4c04a53bbe5f46fdc] =>#Putin and #Lukashenko met in the #Russian museum in #SaintPetersburg. pic.twitter.com/yJVkA848eN
— NEXTA (@nexta_tv) December 27, 2022[_oembed_time_07a554f253c777b4c04a53bbe5f46fdc] => 1675802045 [_oembed_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] =>Reporter: "Will the United States provide F-16s to Ukraine"?
— Dave Brown (@dave_brown24) January 30, 2023
Biden: "No." pic.twitter.com/FtSq2EP099[_oembed_time_7c1dcff1eae0d88feffe5117da5fa3c0] => 1675802045 [_oembed_553e03f41bb0cdeadd80e772589b8c8b] =>Exclusive from @NBCNews: Biden considering Europe trip around Ukraine invasion 1-year anniversary next month, sources tell @carolelee, @ckubeNBC & me
— Josh Lederman (@JoshNBCNews) January 26, 2023[_oembed_time_553e03f41bb0cdeadd80e772589b8c8b] => 1676003895 [_oembed_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] =>Wow, I can’t believe Biden started the State of the Union like this. Powerful stuff pic.twitter.com/Zyk97qNjNQ
— Read Jackson Rising by @CooperationJXN (@JoshuaPHilll) February 8, 2023[_oembed_time_78a0ba12a3abc6b0c2d65dda2c69bf33] => 1682340645 [_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] =>Welcome, @POTUS. pic.twitter.com/KxdIjfEjSi
— Rishi Sunak (@RishiSunak) April 11, 2023[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1682340645 [_oembed_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] =>I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023[_oembed_time_5cebb58be8a81a2e817ec53e796fc116] => 1695190122 [_oembed_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] =>I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
— Kevin McCarthy (@SpeakerMcCarthy) September 12, 2023[_oembed_time_24f15b266934a17836372d80773c2e5d] => 1713274363 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 145287 [1] => 145286 [2] => 4597 [3] => 1070 ) [tags_name] => Array ( [0] => iráni kapcsolatok [1] => Jichák Hercog [2] => Joe Biden [3] => tárgyalás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 145286 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 145286 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Trump demands Biden to issue apology over 'blasphemous' Trans Visibility Day on Easter Sunday: 'Appalling' https://t.co/C65ENy4fwR
— Fox News (@FoxNews) March 30, 2024