Az ukrán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalatnak, hogy orosz reaktorokat vásároljon Bulgáriától a nyugat-ukrajnai hmelnickiji atomerőmű 3. és 4. blokkjának építéséhez – hozta nyilvánosságra kedden Jaroszlav Zseleznyak, a Hang párt parlamenti képviselője.
Az előterjesztést a 450 tagú parlament 261 képviselője hagyta jóvá, elfogadásához legalább 226 támogató szavazatra volt szükség.
Ukrán atomerőműbe orosz reaktor, Bulgárián keresztül
Noha maga a törvényjavaslat nem nevezi meg a szerződés összegét, szakértők szerint több százmillió dollárról is szó lehet.
A bolgár parlament már engedélyt adott arra, hogy tárgyalásokat folytassanak a berendezések eladásáról legalább 600 millió euróért – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
A hírportál beszámolója szerint 2006-ban az orosz Roszatom atomipari vállalat megnyert egy nemzetközi pályázatot a bulgáriai Belenében lévő atomerőmű két blokkjának megépítésére, de a projektet három évvel később befagyasztották. 2012-ben az ország teljesen leállította az építkezést, és most azt tervezi, hogy eladja a reaktorokat Ukrajnának.
Az orosz megszállók csapásai a Hmelnickiji Atomerőmű melletti területen, amelyeket szerdán hajtottak végre, hagyományos orosz ijesztgetés nukleáris incidenssel – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárára egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Valóban, a szerda hajnali támadás egy nagyon veszélyes objektum közelében történt. Ez egy hagyományos orosz ijesztgetés, amikor akár atomfegyverrel, akár nukleáris incidenssel rémisztgetik az egész világot.”
„Ez egy újabb figyelmeztetés a világ számára, hogy a háborúnak mielőbb véget kell vetni, ehhez pedig maximális támogatásra van szükségünk” – vonta le a konklúziót Olekszij Danyilov.
This is what Ukrainians see on their phones this morning: and as a result, millions of men, women, and children are in bomb shelters as Russia fires missiles across the country. Ukraine needs funding now to continue to fight for freedom from such horror in 2024. pic.twitter.com/0nOW4lR70Q
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024