A mobilizációról szóló törvény figyelembe vette az Oktatási Bizottság javaslatát a mozgósítás alól való halasztási jogra vonatkozóan. Erről a Rada sajtószolgálata számolt be.
„A törvény elfogadása során figyelembe vették Ukrajna parlamenti képviselőinek – a bizottság tagjainak – javaslatát, hogy a költségvetési és szerződéses oktatási formában egyaránt tanuló posztgraduális képzésben részt vevő hallgatóknak biztosítsák a mozgósítás alól való halasztás jogát” – olvasható a jelentésben.
Ezenkívül a különleges időszak alatti mozgósítás nem vonatkoznak:
a szakmunkás képzésben résztvevőkre,
szakmai előegyetemi képzésben résztvevőkre.
felsőoktatási képzésben résztvevőkre.
Ez a feltételt akkor érvényes, ha nappali vagy duális képzésben tanulnak, és az oktatásról szóló törvény 10. cikkének második részében meghatározott sorrendben a korábban megszerzett iskolai végzettségnél magasabb iskolai végzettséget szereznek.
Ezenkívül halasztást kapnak következő kategóriába tartozók:
felsőoktatási és szakmai felsőoktatási intézmények, tudományos intézmények és szervezetek tudományos fokozattal rendelkező tudományos és tudományos-pedagógiai alkalmazottai,
szakmai előkészítő, szakmai (szak- és műszaki) oktatási, általános középfokú oktatási intézmények oktatói.
Számukra a halasztás azzal a feltétellel jár, hogy a fő munkahelyen felsőoktatási vagy szakmai felsőoktatási intézményben, tudományos intézményben és szervezetnél, szakképzési (szakműszaki) vagy általános középfokú oktatási intézményben dolgoznak legalább 0,75 részmunkaidejű állásban.
Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke kijelentette, hogy nem tud olyan országokról, ahol működne a gazdasági célú mozgósítási halasztás, jóllehet egy Ukrajnát védő katonára nyolc embernek kellene dolgoznia – közölte az rbc.ua hírportál a házelnöknek az ukrán televízió maratoni háborús adásának kedd este adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Sztefancsuk elmondta: „Egy időben, a 12. vagy 13. században, volt a gyávasági adó Angliában, ahol pénzt fizettek azért, hogy ne kelljen lovagnak állniuk. És ez az adó sok országban folytatódott. De nem ismerek olyan országot, ahol történelmileg ez működött.”
A házelnök ugyanakkor egyetértett Denisz Smihal miniszterelnök értékelésével, miszerint egy Ukrajnát védő katonára nyolc embernek kell esnie, akik biztosítják a gazdasági fenntartását.
A kormányfő március elején kijelentette, hogy elsősorban az ország létfontosságú tevékenységét biztosító embereknek, kritikus vállalkozásokat működtetőknek kell halasztást kapniuk. Emellett vizsgálják az adófizetés kérdéseit, amelynek átlagosnak vagy az átlagnál magasabbnak kell lenniük a halasztáshoz – jegyezte meg Denisz Smihal.
Emmanuel Macron francia elnök biztonsági megfontolásokból elhalasztotta ukrajnai látogatását, az utazásnak február 13-14-én kellett volna megtörténnie – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Challenges című francia kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az Elysee-palota bejelentette, hogy Macron látogatását biztonsági okokból elhalasztották. Mint a francia kiadvány írta, egy ilyen döntés számos kérdést vetett fel mind a francia, mind az ukrán diplomatákban.
A Medef International francia-ukrán üzleti szövetség is lemondta az ukrajnai látogatást. A Challenges megjegyezte, hogy Macronnak először Odesszába, majd Kijevbe kellett volna látogatnia. A francia elnöknek be kellett jelentenie egy 200 millió eurós alap létrehozását is, amelyet adományok formájában civil projektekre fizetnek ki.
Emellett Macron várhatóan hivatalosan is bejelenti a Francia Fejlesztési Ügynökség (AFD) megérkezését az Ukrajnának nyújtott francia segélyek koordinátoraként.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Az amerikai szenátus valószínűleg a jövő héten is ülésezni fog, elhalasztva a tervezett ünnepi szünetet, hogy folytassa a tárgyalásokat az ukrajnai segélyekről és a határbiztonságról – írja a Sky News.
A republikánusok addig nem hajlandóak engedni az Ukrajnának nyújtandó újabb segélyről, amíg a demokraták bele nem egyeznek a belső határvédelemre szánt több pénzbe.
A Fehér Ház figyelmeztetett, hogy a háborús erőfeszítésekre szánt pénz már majdnem elfogyott.
Chuck Schumer, a szenátus demokrata vezetője azt mondta, hogy a jövő héten lesz szavazás a segélyről.
Ukrajna csalódott lesz, ha elhalasztják az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését, de ez nem lesz a világ vége – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárára a La Republica című olasz lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az interjú az európai uniós tagországok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozója első napján jelent meg. Újságírók kérdésére, hogy milyen lenne Ukrajna reakciója, ha Magyarország blokkolná a tagsági tárgyalások megkezdését, Danyilov elmondta: „Csalódottak lennénk. De nem lesz a világ vége. Számomra egyéb az érdekes. Mi az Európai Unió? Ha értékközösség, akkor a szabadság minden kritériumának megfelelünk. Egy közösség, amely támogatja a szólásszabadságot és az emberi jogokat.”
Az RNBO titkára hozzátette: a háborúban a győzelem nem csak az ukránok védelméről szól. „Ukrajna veresége oda vezethet, hogy a balti országok és Lengyelország lesz az orosz agresszió következő áldozata” – figyelmeztetett Olekszij Danyilov.
Finnország igazságügyi kancellár-helyettese, Mikko Puumalainen blokkolta az Oroszországgal szembeni, az ellenőrző pontokra vonatkozó korlátozások megszigorítására irányuló javaslatot, mert véleménye szerint az nem garantálja kellőképpen a menedékjog iránti kérelem benyújtásának lehetőségét, közölte a finn igazságügyi minisztérium a finn Yle műsorszolgáltatónak adott kommentárjában, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Puumalainen véleménye szerint a kormány által készített dokumentumok nem biztosítják a „jogi alapját” az orosz határon lévő ellenőrző pontok teljes lezárásáról szóló döntések további előkészítésének.
Az Yle által idézett kommentár értelmében a dokumentumok nem tartalmaznak kellő garanciát arra nézve, hogy az új lépések megőrzik a menedékkérők „valódi és hatékony” lehetőségét arra, hogy Finnországtól nemzetközi védelmet kérjenek, amelyet az ország alkotmánya és a nemzetközi jog garantál.
„Jelenleg még nem tisztázott, hogy a finn belügyminisztérium javaslatában mi nem felel meg a fent említett törvényeknek és szerződéseknek” – mutatott rá a műsorszolgáltató.
Az Yle előrejelzése szerint a finn belügyminisztérium további változtatásokat fog végrehajtani javaslatán, hogy az megfeleljen a törvény előírásainak.
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Az Elnöki Hivatal egyelőre nem tervezi olyan törvényjavaslat benyújtását a parlamentnek, amely a nagyléptékű korrupciót és a hazaárulást egyenlővé tenné – közölte kedden az rbc.ua hírportál az ukrán korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó elemző írásában.
A kiadvány több forrása szerint azt a döntést, hogy nem sietnek ezzel a törvényjavaslattal, a nyugati partnerek is befolyásolták, akik ezt a kezdeményezést a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a korrupcióellenes vertikum egészének működésébe történő hatósági beavatkozási kísérletnek tekintik.
A cikk szerint Ukrajna nemzetközi partnereinek már sikerült jelezniük az ukrán hatóságok felé, hogy nem támogatják az Elnöki Hivatal azon kezdeményezését, hogy a korrupciót a hazaárulással tenné egyenlővé, és egyes csúcskorrupciós ügyeket az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hatáskörébe helyezne át.
„Követségektől és az óceánon túli partnerektől érkeztek telefonhívások az Elnöki Hivatalhoz. Világosan tudható volt, hogy nem fogják tudomásul venni egy ilyen törvény elfogadását, és az nem marad reakció nélkül” – mondta el a hírportálnak egy tájékozott forrása anélkül, hogy részletekbe ment volna.
A vilniusi NATO-csúcson Németország ragaszkodni fog Ukrajna szövetséghez történő csatlakozásának az elhalasztásához, mert attól tart, hogy ez a lépés NATO-háborúhoz vezethet Oroszországgal – írta vasárnap a The Telgeraph című brit lap, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az újságnak az egyik forrása azt mondta, hogy Berlin a NATO éves vilniusi csúcstalálkozóját arra fogja használni, hogy a tagországok biztonsági garanciáira összpontosítson, nem pedig a tagsági ajánlatokra, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát a csatlakozás hiányában. „Berlin tartózkodó az azonnali tagság lehetőségét illetően. Eljárásra és időre van szüksége ahhoz, hogy biztosítékokat dolgozzon ki a tagság hatékony blokkolásához. Berlin nem akarja, hogy Vlagyimir Putyin esetleg tesztelje az 5. cikkelyt” – emlékeztetett a lap informátora.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az 5. cikkely értelmében egy NATO-tagállam elleni támadás az összes elleni támadásnak minősül. Ukrajna a szövetséghez való csatlakozásról a háború befejezése után szeretne politikai döntést kapni a július 11–12-én tartandó csúcstalálkozón. Volodimir Zelenszkij elnök úgy vélte, hogy az országnak erre minden oka megvan.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ugyanakkor azt reméli, hogy a szövetség tagországainak vezetői megerősítik Ukrajna NATO-csatlakozását. Ezenkívül Ukrajnának egyértelmű biztonsági garanciákra van szüksége a Nyugattól, amelyeket papíron rögzítenek. Az ország ezeket arra az időszakra szeretné megkapni, amíg a szövetség teljes jogú tagja nem lesz.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Az Ukrán Fegyveres Erők nyáron indíthatnak ellentámadást a megszállt területek felszabadítására – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a The Hill című lapnak adott interjújában az Unian beszámolója szerint.
Elmondása szerint Ukrajna szövetségesei és partnerei nem sürgetik az offenzívát, a legerősebb nyomás az országon belülről érkezik.
Minden barátunk és partnerünk nagyon jól megérti, hogy ahhoz, hogy ellentámadást indítsunk, 100 százalékosan készen kell állnunk, ha nem jobban – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy az ellentámadásra való felkészülést hogyan befolyásolhatja a kiszivárgott titkos Pentagon-dokumentum, Smihal annyit mondott: Ukrajna fel fogja szabadítani a területét.
Többször bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk rá. Ugyanakkor további katonai segítséget kérünk nemzetközi partnereinktől, például harckocsikat, lőszert, repülőgépeket, páncélozott járműveket – tette hozzá.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY