A kijevi és kanyivi vízerőmű gátja felrobbantásának szándékával vádolta meg az ukrán vezetést pénteki sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, aki szerint a cél Oroszország megrágalmazása és felelőssé tétele.
Zaharova arra hivatkozott, hogy az Ihor Szikorszkij Kijevi Műszaki Egyetem Geoinformatikai és Fenntartható Fejlődés Világadatközpontja tanulmányozza az arra vonatkozó lehetséges forgatókönyveket, hogy miként árasztaná el a Dnyeper a környező területeket a vízerőműrendszere tározógátjainak lerombolása esetén. Mint mondta, a vizsgálat a kijevi és a kanyivi vízerőműre összpontosít.
„Kétségtelen, hogy a Zelenszkij-rezsim cinikus provokációt tervez saját lakossága ellen, (…) hogy aztán ismét kitalálhasson egy olyan történetet, amelyet a nemzetközi közösségre ráerőltetve hazánkat háborús bűnök és ökocídium elkövetésével vádolja meg. Egyúttal újabb segélyt akar kikönyörögni a Nyugattól, és el akarja fedni saját terrorista tevékenységét” – hangoztatta Zaharova.
A szóvivő a kijevi központ számításaira hivatkozva azt mondta, hogy az ukrán fővárosnál létesített víztározó kiáradása esetén kétezer négyzetkilométer, 76 település, köztük az ukrán főváros kerületei kerülnének víz alá.
Az áldozatok száma elérné a 900 ezret, közöttük zömmel kijevi polgárok lennének. Mint mondta, a kanyivi víztározó esetében a gátszakadás négyezer négyzetkilométert és 75 ezer embert érintene, a víz 177 települést öntene el.
Az orosz diplomata szerint 2022. szeptember-októberében ugyanez a központ modellezte a kahovkai vízerőmű felrobbantásának következményeit.
A kakovkai vízerőmű – a dnyeperi erőműendszer legalsó lépcsőjének – gátja 2023. június 6-án éjjel omlott össze. A tározóból a víz a Dnyeper folyón lefelé ömlött, elárasztva a part menti városokat és falvakat, köztük az orosz ellenőrzés alá került Oleskit és Nova Kahovkát. A RIA Novosztyi hírügynökség visszatekintése szerint a herszoni régió Oroszországhoz csatolt részén az ökológiai és humanitárius katasztrófához szükségállapotot hirdettek ki. A katasztrófaövezetből mintegy kilencezer lakost evakuáltak, 59 ember életét vesztette. A fő árvízkárok felszámolása több hónapig tartott.
Moszkva Kijevet vádolta a „terrortámadással”. Az ukrán fél szerint a gátat az orosz hadsereg „robbantotta fel”.
The attack on Slovakia’s Prime Minister Robert Fico is appalling.
We strongly condemn this act of violence against our neighboring partner state's head of government. Every effort should be made to ensure that violence does not become the norm in any country, form, or sphere.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2024
A Fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos Jr., figyelmeztette Kínát, hogy a Dél-kínai-tengeren történő bármilyen agresszív lépés háborús cselekedetnek minősülhet. A két ország közötti feszültség fokozódott a térségben zajló fegyverkezés és hadgyakorlatok miatt.
Marcos a szingapúri Sangri-la Párbeszéd biztonságpolitikai fórumon beszélt, ahol az amerikai és a kínai védelmi miniszter is részt vett. Az elnök kijelentette, hogy ha egy Fülöp-szigeteki állampolgár halála egy szándékos kínai cselekedet következménye lenne, azt háborús tettnek tekintenék, és ennek megfelelően lépnének fel.
A kínai hadsereg szóvivője gyorsan reagált Marcos szavaira, azzal vádolva a Fülöp-szigeteket, hogy felelősséget próbálnak Kínára tolni, és gyalázkodásnak minősítették az elnök kijelentéseit. A Fülöp-szigetek szerint kínai járőrhajók vízágyúkkal lőtték a Fülöp-szigeteki hajókat, míg Peking szerint a Fülöp-szigetek provokálják őket, és Kína csupán a saját szuverenitását védi.
Elemzők szerint a régióban akár egy kisebb összecsapás is komoly konfliktussá eszkalálódhat, mivel a Fülöp-szigetek védelmi szerződést kötött az Egyesült Államokkal. Az amerikaiak készek lehetnek megsegíteni őket, ha támadás éri a Fülöp-szigeteket. Az amerikai-kínai viszony romlása miatt az Egyesült Államok szorosabbra fűzte az együttműködést a régió több országával, beleértve Japánt és a Fülöp-szigeteket is.
Lyoyd Austin amerikai védelmi miniszter szintén beszédet tartott a fórumon, hangsúlyozva, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térség biztonsága prioritást élvez az Egyesült Államok számára. Austin szerint a térségben való amerikai jelenlét fontos, és a konfliktusok ellenére is elkerülhető a háború Kínával, ha a párbeszédet előtérbe helyezik.
A két ország védelmi miniszterei, Lloyd Austin és Tung Csün, tárgyalásokat folytattak Szingapúrban, amelyeket a kínai minisztérium szóvivője előremutatónak és konstruktívnak értékelt. Peking azonban ismételten felszólította Washingtont, hogy ne avatkozzon be Tajvan ügyeibe. Tajvan környékén Kína „büntetőnek” nevezett hadgyakorlatot tartott, válaszul a szigetország elnökének beszédére, aki felszólította Kínát, hogy hagyjon fel a fenyegetőzésekkel.
Az Észak-Korea és Oroszország közötti katonai együttműködés veszélyeire figyelmeztetett szombaton a dél-koreai védelmi miniszter, aki szerint bizonyíték van rá, hogy az orosz fél Észak-Koreából illegálisan szerzett fegyvereket is bevet az ukrajnai háborúban.
A szingapúri Sangri-la Párbeszéd nevű biztonságpolitikai fórumon tett felszólalásában Sin Vonsik kiemelte: a Moszkva és Phenjan közötti együttműködés növeli a feszültséget a Koreai-félszigeten, „és hatással van az európai hadszíntérre is”.
Figyelmeztetett továbbá: közvetlen kockázata lesz annak, ha az észak-koreai hadsereg – az Oroszország által nyújtott haditechnológia segítségével – további fejlesztéseket hajt végre.
A tárcavezető emellett sürgette Kínát, vállaljon aktívabb szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése ügyében.
Az esetleges dél-koreai nukleáris fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésre Sin leszögezte: Szöul bízik az atomsorompó-szerződés (NPT) hatékonyságában, északi szomszédja nukleáris programjára pedig a választ az erős dél-koreai-amerikai szövetségben látja.
[type] => post
[excerpt] => Az Észak-Korea és Oroszország közötti katonai együttműködés veszélyeire figyelmeztetett szombaton a dél-koreai védelmi miniszter, aki szerint bizonyíték van rá, hogy az orosz fél Észak-Koreából illegálisan szerzett fegyvereket is bevet az ukrajnai...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717264080
[modified] => 1717242610
)
[title] => A Phenjan és Moszkva közötti jó viszony miatt figyelmeztetett a dél-koreai védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114834&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114834
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114835
[image] => Array
(
[id] => 114835
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea.png
[original_lng] => 836571
[original_w] => 1035
[original_h] => 493
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea-300x143.png
[width] => 300
[height] => 143
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea-768x366.png
[width] => 768
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea-1024x488.png
[width] => 1024
[height] => 488
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea.png
[width] => 1035
[height] => 493
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea.png
[width] => 1035
[height] => 493
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/del-korea.png
[width] => 1035
[height] => 493
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717231811:12
[_thumbnail_id] => 114835
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 434
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2267
[1] => 25080
[2] => 222507
[3] => 124
[4] => 465297
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Észak-Korea
[1] => figyelmeztetés
[2] => katonai együttműködés
[3] => Oroszország
[4] => Sin Vonsik
)
)
[3] => Array
(
[id] => 107740
[content] =>
Nagy-Britanniában Vlagyimir Putyint, a Kreml urát óva intették attól, hogy a Moszkva külvárosában történt terrortámadást ürügyül használja fel az Ukrajna elleni háború fokozására – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a brit kormány egyik vezető biztonsági tanácsadójának a The Telegraph című brit lapnak adott interjújára hivatkozva.
A brit újság emlékeztetett arra, hogy Putyin szombaton közölte, Ukrajnában „ablakot” készítettek elő a terrortámadás gyanúsítottjai számára a határ átlépésére. „Nem meglepő Putyin kétségbeesett vágya, hogy mindezt Ukrajnára hárítsa, hiszen azzal próbálja még jobban becsapni az orosz népet, hogy úgy tesz, mintha Oroszországban nem lenne ellenvélemény” – mondta el kiadvány forrása.
„Ő (Putyin) nem használhatja fel ezt a fiktív kapcsolatot ürügyként arra, hogy fokozza illegális háborúját Ukrajnában” – tette hozzá az informátor. Alicia Cairns, az alsóház külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy az orosz médiumok hamis videókat tettek közzé ukrán tisztviselőkről, hogy Ukrajnát hibáztassák, és ürügyet adjanak Putyinnak a további atrocitásokra. „Nincs jele semmilyen kapcsolatnak (terrortámadásnak) Ukrajnával, és nincs hiteles ok érintettségének feltételezésére” – mutatott rá Alicia Kearns.
Olaf Scholz német kancellár óva intett Oroszország erejének a túlértékelésétől az ukrajnai háborúban – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Bild című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz a Bundestagban kijelentette: „Oroszország nem olyan erős, mint azt az emberek gondolják.” Szerinte katonai szempontból Oroszország ukrajnai háborúja „kegyetlen” volt.
De belföldön – hangsúlyozta a kancellár – az elnyomó orosz rendszer az erőhiány jeleit mutatja, ami még fontosabbá teszi, hogy az Európai Unió összefogjon és kitartóan támogassa Ukrajnát Oroszországgal szemben. „Ha az orosz elnök úgy gondolja, hogy neki elég csak végigülnie ezt a háborút, és mi meggyengítjük a támogatásunkat, akkor rosszul kalkulál” – húzta alá Olaf Scholz.
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Európa vagy megszabadul a félelmétől, hogy segítsen az ukrán hadseregnek, vagy a jövőben az európai katonákon lesz a sor, hogy az életüket áldozzák – figyelmeztetett csütörtökön Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Le Monde című francia lapnak írt cikkében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta: „Minden európai fővárosnak meg kell értenie ezt az egyszerű, de nehéz igazságot, amelyre úgy tűnik, már Párizsban is rájöttek: a szövetségeseink vagy levetkőzik a félelmet, a határozatlanságot és az úgynevezett akadályokat, és teljes támogatást nyújtanak az ukrán katonáknak a városokért és falvakért vívott csatáikhoz Ukrajnában, vagy egy napon az önök katonáira kerül a sor, hogy életüket adják a városokért és falvakért, először Közép-Európa országaiban, majd Európa többi részében.”
Mint Dmitro Kuleba rámutatott: „A győztes stratégia három ponton alapul: egység, egység és még több egység. Általános egység a társadalom, a katonai vezetők, a katonák, a katonai és politikai vezetők, valamint a szövetségesek között.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Európa vagy megszabadul a félelmétől, hogy segítsen az ukrán hadseregnek, vagy a jövőben az európai katonákon lesz a sor, hogy az életüket áldozzák – figyelmeztetett csütörtökön Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709833200
[modified] => 1709830782
)
[title] => Kuleba: ha Európa nem szabadul meg a félelmétől, akkor a jövőben a katonái kerülnek sorra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=106011&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 106011
[uk] => 106018
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 106012
[image] => Array
(
[id] => 106012
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[original_lng] => 34223
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709828981:8
[_thumbnail_id] => 106012
[_edit_last] => 12
[views_count] => 797
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
A Nyugat támogatása ellenére Ukrajna hamarosan komoly fegyver- és lőszerhiánnyal nézhet szembe – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Scholz elmondta: „Az Európai Unió és tagállamai a háború kezdete óta több mint 91 milliárd folyósításával Ukrajna legnagyobb pénzügyi támogatói, ezt követi az USA és Németország. Németország katonai támogatását csak az amerikai előzi meg.”
A kancellár szerint a német kormány a háború kezdete óta több mint 30 milliárd dollár értékben utalt ki, vásárolt és szállított Ukrajnának katonai felszerelést, közte harckocsikat, tüzérséget és drága légvédelmi rendszereket. Ehhez járul – tette hozzá – Németország nem katonai támogatása, egyebek mellett több mint egymillió ukrán menekült befogadása, valamint hozzájárulása az uniós támogatáshoz.
„Üzenetünk egyértelmű: mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk Oroszország győzelmét. Ha nem tesszük, hamarosan egy olyan világban ébredhetünk, amely még instabilabb, fenyegetőbb és kiszámíthatatlanabb lesz, mint a hidegháború idején” – mutatott rá Scholz.
A kancellár megjegyezte, hogy bizonyos pénzügyi kötelezettségek már kimerültek, mások pedig meghosszabbításra szorulnak. „Támogatásunk ellenére Ukrajna hamarosan komoly fegyver- és lőszerhiánnyal nézhet szembe. Egyes pénzügyi kötelezettségvállalások már kimerültek, míg mások meghosszabbításra szorulnak. A Putyin agressziójának megállítására vonatkozó képesség hiányával kapcsolatos hosszú távú következmények és költségek minden befektetést felül fogunk múlni, amelyeket most eszközölünk” – hangsúlyozta Olaf Scholz.
Rusztem Umerov, Ukrajna védelmi minisztere figyelmeztette a szövetségeseket, hogy kritikus tüzérségi lőszerhiánnyal kell szembenézni, mivel Oroszország naponta háromszor nagyobb tűzerőt vet be a fronton – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A hírszolgálat szerint Umerov a héten levelet írt európai uniós kollégáinak, amelyben jelezte, hogy az ukrán erőknek elsöprő orosz számbeli fölénnyel kell megküzdeniük, amikor megpróbálják visszaverni az újabb orosz támadásokat.
A Bloomberg által látott levél szerint Ukrajna nem tud naponta 2000 lövedéknél többet kilőni az 1500 kilométeres arcvonal mentén. Ez az Oroszország által használt lőszer kevesebb mint egyharmada.
Ukrajnában napról napra nő a fegyverhiány – figyelmeztetett Umerov, és felszólította uniós szövetségeseit, hogy tegyenek többet az egymillió tüzérségi lövedék szállítására vonatkozó kötelezettségük teljesítése érdekében. Azt is közölte, hogy Ukrajnának legalább az ellensége tűzerejével kellene rendelkeznie. „Általában az a fél nyer, amelynek több muníciója van a harchoz” – mutatott rá Rusztem Umerov a levélben.
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
David Cameron a vasárnapi Telegraph-interjúban kijelentette: a húsziknak és iráni támogatóiknak világos figyelmeztetést kell küldeni arról, hogy a világ nem tűri a hajóforgalom elleni folytatólagos támadásokat.
Cameron a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit konzervatív lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: teljesen egyértelmű üzenettel kell Irán tudomására hozni, hogy a világ nem fogja eltűrni a térségi feszültség eszkalálódását célzó akcióit. A brit külügyminiszter arra utalt, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók az utóbbi hetekben több rakéta- és dróntámadást hajtottak végre kereskedelmi és hadihajók ellen a Vörös-tengeren.
A minap a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója lőtt le egy drónt, amely a londoni védelmi tárca szerint a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vette célba. Sir Ben Key tengernagy, a brit haditengerészet vezérkari főnöke az incidens utáni nyilatkozatában hangsúlyozta: a világ tengeri kereskedelmi forgalmának hatoda halad át a Vörös-tengeren, és Nagy-Britannia nem fogja eltűrni a válogatás nélküli támadásokat a tengeri kereskedelem résztvevői ellen.
David Cameron a vasárnapi Telegraph-interjúban szintén kijelentette: a húsziknak és iráni támogatóiknak világos figyelmeztetést kell küldeni arról, hogy a világ nem tűri a hajóforgalom elleni folytatólagos támadásokat.
A brit külügyminiszter megerősítette, hogy az iráni rezsim Nagy-Britanniában élő újságírók életét is fenyegeti.
E kijelentés előzményeként a minap nyilvánosságra került, hogy iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek egy londoni székhelyű iráni hírközlő csatorna, az Iran International két műsorvezetőjének meggyilkolásáért.
A tervet az ITV News brit kereskedelmi hírtelevízió tárta fel a héten, miután a merénylet elkövetésére kiszemelt embercsempész kapcsolatba lépett a tévétársasággal, és beszámolt az ügyről.
A segélyeknek célba kell érniük
David Cameron a The Sunday Telegraph által közölt interjúban kijelentette azt is, hogy a Gázának juttatott segélyek egy részét az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet egyebek mellett alagutak építésére vagy „még rosszabb célokra” használta fel.
Cameron szerint azonban most élelmiszereket, vizet, gyógyszereket kell bejuttatni az övezetbe, és ezeket nem lehet katonai célokra használni.
A brit külügyminiszter egyenes utalást tett arra, hogy London szerint Izraelnek nem szabad akadályoznia a Gázának szánt segélyek bejuttatását az övezetbe. Úgy fogalmazott: maradéktalanul elfogadja, hogy Izrael ellenőrizni akarja a szállítmányokat, de ez nem zárja ki „az észszerű, erőteljes intervenciókat” a nemzetközi humanitárius törvények érvényesítése érdekében.
A Hamász által Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül hozzávetőleg 130 még mindig fogságban van.
Izrael a támadás után kiterjedt hadműveleteket kezdett Gázában. A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium szerint a háború kezdete óta több mint húszezer ember halt meg az övezetben. Az áldozatok több mint kétharmada nő vagy gyerek.
Izrael utazási figyelmeztetést adott ki több tucat országra, többek között Németországra, Franciaországra, az Egyesült Királyságra, és Ausztráliára – jelentette a helyi média hétfőn.
Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács a nem alapvető fontosságú utak elhalasztását javasolta.
A hatóság honlapján több tucat országra vonatkozóan frissítették az utazási figyelmeztetéseket az antiszemitizmus erősödése miatt. A zsidókkal szembeni ellenszenv azóta növekszik, hogy Izrael háborút indított Gázában a Hamász terrorszervezet ellen, miután az véres támadásokat követett el zsidó civilek és a fegyveres erők tagjai ellen.
Számos nyugat-európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, Dél-Amerikában Argentína és Brazília, Ausztrália és Oroszország második figyelmeztetési szintű besorolást kapott, vagyis a hatóság azt javasolja, hogy az izraeliek tegyenek óvintézkedéseket ott tartózkodásuk alatt.
Afrikában Dél-Afrikát és Eritreát, valamint Közép-Ázsiában Üzbegisztánt, Kazahsztánt és Türkmenisztánt a harmadik szintre emelték, vagyis a nem feltétlenül szükséges utazások elhalasztását javasolják.
A nemzetbiztonsági tanács megismételte azt az általános ajánlását is, hogy az izraeliek fontoljanak meg minden külföldi utazást, és felszólította a mégis távozókat, hogy kerüljék a zsidó és izraeli identitás külső jeleit.
„A háború kezdete óta Irán és kirendeltségei – köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád – fokozott erőfeszítéseket tettek az izraeliek és a zsidók ellen szerte a világon” – közölte a nemzetbiztonsági tanács.
„Ezért, valamint a világszerte növekvő uszítások, támadási kísérletek és antiszemitizmus miatt a nemzetbiztonsági tanács megismételte azt az ajánlását, hogy az izraeliek jelenleg fontoljanak meg minden nem fontos utazást” – tették hozzá.
A nemzetbiztonsági tanács hétfőn kiadott egy olyan térképet is, melyen látható minden ország veszélyességi szintje a fenyegetést nem jelentő egyes fokozattól, a nagy fenyegetést jelző négyesig. A narancsvörös ötödik szint eltérő fenyegetettséget jelez az adott ország különböző területein.
A tanács azt javasolta, hogy az izraeliek halasszák el utazásukat különösen az arab és közel-keleti országokba, Oroszország észak-kaukázusi régiójába, Iránba és Ázsia muszlim országaiba, valamint a külföldön élő izraelieket is óvatosságra figyelmeztette.
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0