Az Európai Parlament döntött az új európai biztosjelöltek elbírálásának ütemtervéről, akiket Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke javasolt – számolt beaz Európai Parlament sajtószolgálatéra hivatkozva a Jevropejszka Pravda.
A jelöltek elbírálásának ütemtervét, amelyre a biztosi hatáskörnek megfelelően az Európai Parlament szakbizottságaiban kerül sor, a képviselőcsoportok vezetőivel, bizottsági vezetőkkel és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökével folytatott konzultációt követően határozták meg.
A kinevezési meghallgatásokra november 4. és 12. között kerül sor. November 7-én kerül elbírálásra a szlovén Marta Kos bővítési biztosjelölt. Az EU-diplomácia új vezetőjét, Észtország korábbi miniszterelnökét, Kaya Kallast november 12-én, a litván Andryus Kubiliust pedig a védelmi biztosi posztra november 6-án hallgatják meg.
Ezt megelőzően, október 22-ig a jelölteknek a szakbizottságok által összeállított írásbeli kérdésekre kell válaszolniuk.
A bizottsági ülések után a bizottsági vezetők és a frakciók képviselői értekezleteket tartanak, amelyeken értékelik, hogy a jelöltek miként bizonyították alkalmasságukat a posztra.
A folyamat lezárulását követően a bizottságok vezetői rendkívüli ülésen összegzik az eredményeket és elkészítik következtetéseiket, ajánlásaikat. Továbbá a november 21-i ülésen dől el, hogy lezártnak tekintik-e az eljárást, és szavazásra bocsátják-e az Európai Bizottság teljes összetételét az Európai Parlamentben.
Megjegyzendő, hogy abban az esetben, ha fennáll a veszélye annak, hogy valamelyik jelölt problémás volta miatt a parlament nem hagyja jóvá az EB összetételét, nagy valószínűséggel megpróbálják addig cserélni, nehogy kudarcot valljon a szavazás.
Az Európai Bizottság összetételét a szavazás során leadott szavazatok egyszerű többségével kell jóváhagyni. Erre az Európai Parlament november 25-28-i, strasbourgi ülésszakán kerül sor.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Parlament döntött az új európai biztosjelöltek elbírálásának ütemtervéről, akiket Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke javasolt – számolt be az Európai Parlament.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728730200
[modified] => 1728717539
)
[title] => Az EU meghatározta az új európai biztosi jelöltek megvitatásának menetrendjét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=129187&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 129187
[uk] => 129054
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 129056
[image] => Array
(
[id] => 129056
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[original_lng] => 72072
[original_w] => 720
[original_h] => 405
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/2ba14a233217425d.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1728706739:12
[_thumbnail_id] => 129056
[_edit_last] => 12
[views_count] => 944
[_oembed_f90771d53e5d1c0f2f62319c3975f9a4] =>
7 out of 10 Europeans think that their country has benefitted from EU membership - a figure that has remained relatively stable in recent years.
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA