Kína nem lát veszélyt az Oroszország és Észak-Korea közötti együttműködés elmélyítésében, beleértve a katonai együttműködést, és úgy véli, hogy ezen két országnak joga van önállóan dönteni kapcsolataik fejlesztéséről – közölte Lin Jian, a Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumának szóvivője.
Tájékoztatóján kommentálta az orosz–ukrán háború eszkalációjával kapcsolatos információkat Észak-Korea katonai kontingensének jelenlétét illetően az Oroszországi Föderáció területén, számolt be az Ukrinform tudósítója.
„Oroszország és Észak-Korea két független és szuverén állam, így kétoldalú kapcsolataik fejlesztése kizárólag a két ország dolga”, mondta Lin.
A Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumának szóvivője megismételte azt a kijelentést, miszerint Kína nem ismeri a Moszkva és Phenjan közötti kétoldalú eszmecserék és együttműködés részleteit, és megemlítette Peking változatlan elképzelését az orosz–ukrán konfliktus megszüntetésének módjairól.
„Kína álláspontja az „ukrán válság” rendezésével kapcsolatban változatlan, és elkötelezett a nézeteltérések mielőbbi deeszkalációja és politikai rendezése mellett”, jegyezte meg a diplomata.
[type] => post
[excerpt] => Kína nem lát veszélyt az Oroszország és Észak-Korea közötti együttműködés elmélyítésében, beleértve a katonai együttműködést, és úgy véli, hogy ezen két országnak joga van önállóan dönteni kapcsolataik fejlesztéséről – közölte Lin Jian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730569800
[modified] => 1730571442
)
[title] => Kína kijelentette, nem lát veszélyt az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködésben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131270
[uk] => 131168
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131169
[image] => Array
(
[id] => 131169
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1.webp
[original_lng] => 61816
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1-300x156.webp
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1-768x400.webp
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/263590-china-flag-gettyimages-new-960x500-0-1.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1730564243:12
[_thumbnail_id] => 131169
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2035
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fd4a031f3ff980c847d02062c2e6a4df] =>
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4