A CNN forrásai szerint a Biden-kormányzat megfontolás tárgyává tette, hogy feloldják a de facto tilalmat katonai vállalkozók Ukrajnába küldéséről, hogy segítsenek az amerikai fegyverek fenntartásában és javításában.
A terv még kidolgozás alatt áll, és még nem hagyta meg a végső jóváhagyást Joe Bidentől. Ha azonban ez bekövetkezik, az újabb jelentős fordulatot jelentene az amerikai vezetés Ukrajna-politikájában.
Ha elfogadják az új irányelvet, az még ebben az évben életbe is léphetne. Ezzel a Pentagon az ukrajnai háború kitörése óta először szerződhetne amerikai hadiipari cégekkel Ukrajnán belüli munkára.
Az Egyesült Államok által biztosított fegyvereket meghibásodás esetén Lengyelországba, Romániába vagy más NATO-országokba kell szállítani, mivel amerikai szakemberek nem lehetnek jelen Ukrajnában. Ez azonban időigényesebbé teszi a fegyverek javítását.
A források szerint azonban a Biden-kormányzat tisztviselői komolyan újragondolás tárgyává tették ezeket a korlátozásokat, hogy segítsék Ukrajnát a harctéri kezdeményezést átvevő Oroszországgal szemben.
Az amerikai kormány hamarosan elismerheti a kannabisz orvosi célú hasznosíthatóságát. Azonban ez még mindig nem jelent szövetségi szintű legalizációt.
A Biden-adminisztráció újabb lépést tett a kannabisz legalizálása felé, miután csütörtökön megjelent a Federal Registerben az a javaslat, mely a füvet a drogok egyes kategóriájából a hármas kategóriájába sorolná.
Ez ugyanakkor most még egy 60 napos időszakot indít csak el, amikor lehetőség nyílik a javaslat véleményezésére, és nem jelenti a fű szövetségi szintű legalizációját sem.
Az átsorolás megtörténtével azonban az Egyesült Államok szövetségi szinten is elismerné a marihuána jótékony orvosi hatását. Az ellenőrzött anyagokat ugyanis öt kategóriába osztja az amerikai kormány, melyek meghatározzák a szerek kutatási vagy épp orvosi célú elérhetőségét – derül ki a The New York Times összefoglalójából. A legszigorúbb egyes kategóriába tartozó drogoknak – ide tartozik többek között a heroin, az ecstasy, az LSD vagy a varázsgomba – a szövetségi kormány szerint nincs orvosi javallatuk és a függőségi kockázatuk magas.
A további kategóriákba tartozó szerek recept ellenében már kaphatók, de csak szigorúan ellenőrzött körülmények között.
Too many lives have been upended because of our failed approach to marijuana.
So today, the @TheJusticeDept is taking the next step to reclassify marijuana from a Schedule I to a Schedule III drug under federal law.
A javaslat értelmében a fű a hármas kategóriába kerülne, mely a közepes vagy alacsony függőségi potenciállal rendelkező szereket tartalmazza. A kannabisz olyan drogokkal kerülne így egy kategóriába, mint a kodein, a ketamin, az anabolikus szteroidok vagy a tesztoszteron.
A fű átsorolása adózási szempontból is fontos lehet, ugyanis az első két kategóriába tartozó szerek gyártói a költségeiket nem számolhatják el a szövetségi jövedelemadó tekintetében, azokban az államokban sem, ahol a fű legális.
A döntés kapcsán Joe Biden amerikai elnök videót is közzétett az X-en, melyben arról beszélt, hogy túlságosan sok életet tett tönkre a marihuána hibás kormányzati megközelítése, és elkötelezett ezek jóvátétele mellett. A fű várhatóan a novemberi elnökválasztáson is fontos kampánytéma lehet.
Az Egyesült Államok kedden 200 millió dollár támogatást utalt ki Ukrajnának – jelentette be Joe Biden amerikai elnök a Volodimir Zelenszkij államfővel tartott találkozóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Biden elnök a Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen a Fehér Ház ovális irodájában bejelentette, hogy épp most írt alá egy megállapodást 200 millió dollár Ukrajna számára történő kiutalásáról.
A The New York Times című amerikai lap arról számol be, hogy az ovális irodában Zelenszkij mellett ülve Biden azzal nyitotta meg a találkozót, hogy „a történelem igazi fordulópontján állunk”. Mint hozzátette, a Kongresszusnak további forrásokat kell jóváhagynia ahhoz, hogy az USA több segélyt nyújthasson Ukrajnának.
Az újabban bejelentett fegyvercsomag pontos tartalmát a Pentagon kicsivel a bejelentés után közzétette. Az alábbi haditechnikai eszközöket kapja meg Ukrajna:
Az Egyesült Államok láthatólag főleg olyan felszereléseket küldött, mellyel Ukrajna a kritikus energiaellátó infrastruktúráját tudja védeni. Ez azért fontos, mert az orosz erők várhatóan átfogó támadást fognak indítani a téli hónapok során az ország energiaellátása ellen, remélve, hogy ezzel megtörik az ukrán hátország morálja.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
A Képviselőház nem szavazza meg az Ukrajna számára kért forrásokat, amennyiben a Biden-kormányzat nem hoz átfogó reformokat az amerikai bevándorlási szabályokban – áll a testület alsóházi elnökének Joe Biden elnök számára küldött levelében.
Mike Johnson kedden megjelent levele úgy fogalmaz, hogy az ukrán segély „az országunk határbiztonsági törvényeiben hozott változtatások életbe léptetésétől függ”.
A republikánus politikus azt is világossá tette, hogy átláthatóságot vár el az ukrajnai támogatásokat illetően a kormányzattól.
„Az amerikai embereknek válaszokat kell kapniuk a többször megismételt kérdéseikre, ide értve a kormányzat stratégiáját Ukrajnával kapcsolatban, világosan meghatározott, kézzelfogható célokra van szükség” – fogalmazott Mike Johnson, aki átláthatóságot és elszámoltathatóságot vár el az amerikai adófizetők pénzének ukrajnai felhasználásával kapcsolatban, valamint pontos tájékoztatást a Biden-kormányzattól arra nézve, hogy milyen erőforrásokat igényel a győzelem és a fenntartható béke Ukrajnában.
Mike Johnson levele válasz a Fehér Ház hétfőn küldött felszólításra, amelyet Shalanda Young, az igazgatási és költségvetési hivatal igazgatója jegyez, és amelyben sürgette a Kongresszust, hogy gyorsan szavazza meg az elnök által Ukrajna számára kért költségvetési kiegészítést.
A levél szerint az Egyesült Államok törvényhozása eddig már mintegy 111 milliárd dollárt hagyott jóvá Ukrajna számára. A levél szerint további forrásokra van szükség, és úgy fogalmaz, hogy „ha a segítségnyújtás leáll, akkor az jelentős problémákat okoz majd Ukrajna számára”.
A Fehér Ház azzal érvel, hogy az ukrán katonai támogatás számottevő amerikai gazdasági haszonnal is jár, ugyanis segít élénkíteni az amerikai hadiipart.
A levél szerint az elnök által Ukrajna számára kért több, mint 61 milliárd dollárból 50 milliárd az amerikai gazdaságot ösztönözné.
Joe Biden elnök ősszel összesen 106 milliárd dolláros költségvetési kiegészítés elfogadását kérte a Kongresszustól, amelyben egy csomagként szerepel az Ukrajna, Izrael, a határőrizet és egyéb célok támogatására szolgáló keret.
[type] => post [excerpt] => A Képviselőház nem szavazza meg az Ukrajna számára kért forrásokat, amennyiben a Biden-kormányzat nem hoz átfogó reformokat az amerikai bevándorlási szabályokban – áll a testület alsóházi elnökének Joe Biden elnök számára küldött levelében. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1701863307 [modified] => 1701863310 ) [title] => Ultimátumot kapott Joe Biden az ukránok támogatásával kapcsolatban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97267&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 97267 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 97268 [image] => Array ( [id] => 97268 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263.jpg [original_lng] => 117585 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/joe-biden-usa-elnok-643263.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701856110:12 [views_count] => 1323 [_thumbnail_id] => 97268 [_edit_last] => 12 [_oembed_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] =>
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Az Egyesült Államok kormányának költségvetési irodájának (amely közvetlenül az elnöki hivatal alá tartozik) vezetője, Shalanda Young egy levelet küldött a kongresszusnak, amiben azt kérte: hagyják jóvá az Ukrajna támogatására szánt forrásokat.
Az ügyben hetek óta zajlik a vita az amerikai törvényhozásban, és a két nagy párt egyelőre nem tudott egyezségre jutni. A Bloomberg szerint a Young által küldött levélben (amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra) azt írták: ha az Egyesült Államok megvonja a pénzügyi támogatást és a fegyverszállításokat Ukrajnától, akkor ez
„Térdre kényszerítheti Ukrajnát a csatatéren”, veszélybe sodorhatja az eddig visszafoglalt területek megtartását, és „növelheti az orosz katonai győzelmek valószínűségét”.
„Egyértelmű akarok lenni: ha a kongresszus nem lép az év végéig, akkor ki fogunk futni az erőforrásokból, amelyek további fegyverek és felszerelések vásárlásához szükségesek Ukrajna számára, valamint ahhoz, hogy eszközöket adhassunk át az Egyesült Államok készleteiből” – írta Young, leszögezve: Elfogyott a pénzünk, és kis híján kifutottunk az időből is.
A levél mellett Joe Biden kormánya a héten valószínűleg egy személyes meghallgatáson is tájékoztatni fogja a törvényhozókat arról, hogy milyen következményei lennének annak, ha az év végéig nem jutnak dűlőre az Ukrajnának szánt források ügyében.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok kormányának költségvetési irodájának (amely közvetlenül az elnöki hivatal alá tartozik) vezetője, Shalanda Young egy levelet küldött a kongresszusnak, amiben azt kérte: hagyják jóvá az Ukrajna támogatására szánt forrásokat. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1701781380 [modified] => 1701776873 ) [title] => Ukrajna további támogatását kérte a kongresszustól Joe Biden kormánya [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=97123&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 97123 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 97124 [image] => Array ( [id] => 97124 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-scaled.jpeg [original_lng] => 1022728 [original_w] => 2560 [original_h] => 1706 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-1024x683.jpeg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-1536x1024.jpeg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-2048x1365.jpeg [width] => 2048 [height] => 1365 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/usa-kongresszus-biden-scaled.jpeg [width] => 2560 [height] => 1706 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701769673:5 [_thumbnail_id] => 97124 [_edit_last] => 5 [views_count] => 806 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_231dff40d3396031623283d6268fe410] =>
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Az amerikai elnök adminisztrációja megállapodást készít elő jelentős mennyiségű fegyver Vietnamnak való átadásáról, amely többek között F–16-os repülőgépeket is tartalmaz, számolt be a Reuters két meg nem nevezett személyre hivatkozva, akik megismerkedtek a megállapodással – írja az UNN.
„A jövő éven folyamán megkötendő csomag egy amerikai F–16-os vadászrepülőgép-flotta eladásával zárhatja le Washington és Hanoi nemrégiben megújult partnerségét, mivel a délkelet-ázsiai országnak feszültségei vannak Pekinggel a Kínai-tenger déli részén” – mondta a forrás a Reutersnek.
A kiadvány ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a megállapodás még korai stádiumban van, pontos feltételeiről még nem állapodtak meg, és előfordulhat, hogy nem is jön létre. De ez volt a fő témája a vietnami-amerikai hivatalos tárgyalásoknak Hanoiban, New Yorkban és Washingtonban az elmúlt hónapban.
Megjegyezték, hogy egy ilyen lépés segíthet Vietnamnak megszabadulni az Oroszországtól és annak fegyvereitől való függőségétől. Ehhez, a Reuters másik beszélgetőtársa elmondása szerint Washington még azt is fontolgatja, hogy speciális finanszírozási feltételeket teremtsen fegyverek és felszerelések beszerzésére. Beleértve az F–16-os repülőgépeket és a használatukhoz szükséges infrastruktúrát.
Vietnam évente mintegy 2 milliárd dollárt költ fegyverimportra, és Washington optimistán áll ahhoz, hogy hosszú távon a költségvetésnek egy részét az Egyesült Államoktól vagy szövetségeseitől és partnereitől, többek között Dél-Koreától és Indiától származó fegyverekre költse.
Ugyanakkor, ha beigazolódik a Washington és Hanoi közötti megállapodás ténye, az negatív reakciót válthat ki Kínából, amelynek régóta tartó területi vitája van Vietnammal.
Valószínűleg emiatt Vietnam a Reuters adatai szerint továbbra is tárgyal Moszkvával egy újabb fegyverszállítási megállapodásról, bár ez amerikai szankciókat válthat ki. A kiadvány ugyanakkor megjegyzi, hogy az ukrajnai háború rontotta Hanoi Moszkvával régóta fennálló kapcsolatait, megnehezítve a szankciók miatt az orosz gyártmányú fegyverek alkatrészeinek szállítását és beszerzését.
Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora pénteken.
John Kirby ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint a tavaly elfogadott összeg elegendő lesz a pénzügyi év végéig, amely szeptemberben zárul.
Egy pénteki sajtóbeszélgetésen a fehér házi illetékes az orosz légvédelem által az ukrán határ közelében orosz terület felett lelőtt rakétákkal kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államok nem ösztönzi Ukrajnát, hogy Oroszországon belül hajtson végre támadást, nem nyújt támogatást ilyen tevékenységhez.
John Kirby kérdésre válaszolva határozottan tagadta, hogy Ukrajna területén amerikai harcoló katonai személyzet tartózkodna, amely a harctéren ukrán katonákkal közösen bevetésen venne részt.
Hozzáfűzte, hogy az Ukrajnában állomásozó amerikai katonák a kijevi nagykövetség katonai attaséi hivatalának dolgoznak, a többi között azon, hogy ellenőrizzék az Ukrajnába küldött katonai támogatás felhasználását.
Joe Biden elnököt idézve kijelentette, hogy az Egyesült Államok katonái nem fognak harcolni Ukrajnában, ahogy ez a múltban sem történt meg.
A tájékoztatón elhangzott: az Egyesült Államok álláspontja szerint Oroszország elszigeteltségét mutatja, hogy Észak-Koreával tárgyal védelmi együttműködésről.
A héten Phenjanban tartott észak-koreai–orosz–kínai politikai találkozókról szólva John Kirby megjegyezte, az augusztus közepén Camp Davidben megvalósuló amerikai–japán–dél-koreai csúcs tükrözi azt a törekvést, hogy növeljék a biztonságot a Koreai-félsziget térségében.
A Fehér Ház pénteken jelentette be: Joe Biden augusztus 18-án a japán miniszterelnököt és a dél-koreai elnököt fogadja Camp Davidben, hogy a háromoldalú szövetség megerősítéséről tárgyaljanak, valamint az indiai- és csendes-óceáni térségen is túlnyúló együttműködésről egyeztessenek.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora pé... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1690644300 [modified] => 1690632211 ) [title] => A Biden-kormány, akár a zsebeit is kiforgatja… [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85926&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 85926 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 85927 [image] => Array ( [id] => 85927 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak.png [original_lng] => 837267 [original_w] => 1060 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak-300x141.png [width] => 300 [height] => 141 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak-768x361.png [width] => 768 [height] => 361 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak-1024x481.png [width] => 1024 [height] => 481 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak.png [width] => 1060 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak.png [width] => 1060 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/screenshot-2023-07-29-at-11-47-12-a-biden-kormany-kesz-meg-tobb-penzt-adni-ukrajnanak.png [width] => 1060 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1690621412:12 [_thumbnail_id] => 85927 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1547 [translation_required_done] => 1 [_oembed_101e9825424c2218acbaf9be83b6c83e] =>
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Macron said yesterday that the SAMP/T systems are used to secure nuclear strangleholds on 🇲🇫 soil. And so we can argue that this will be the case for the 4️⃣ remaining systems. pic.twitter.com/LeXDVqHlyl
— French Aid to Ukraine 🇨🇵🇺🇦 (@aidefranceukr) April 19, 2024
A vilniusi NATO-csúcson az Egyesült Államok megvitatta azt a lehetőséget, hogy visszavonják Ukrajna meghívását a szövetségbe Volodimir Zelenszkij elnök közösségi médiában közzétett bejegyzése miatt, amelyben a nyugati országokat határozatlanságuk miatt bírálta – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a The Washington Post című amerikai lap.
Az újság értesülése szerint Zelenszkij kijelentési után a nagykövetek, miniszterek és más magas rangú politikusok informális megbeszélést folytattak arról, hogyan reagáljon erre a szövetség. Amerikai tisztviselők felvetették Ukrajna NATO-meghívásának „felülvizsgálatát vagy lezárását”.
„Néhányan el akarták távolítani a meghívásra való hivatkozást, vagy más helyet akartak találni a szövegben a szónak” – mondta a megbeszéléseken részt vevő egyik névtelen NATO-diplomata. A szövetség egy másik magas rangú diplomatája kijelentette, hogy az amerikai delegáció „nem kívánta kifejezetten megtagadni azt az ígéretet”, hogy meghívja Ukrajnát. Ennek eredményeként konszenzus született abban, hogy a dokumentum szerkesztésével késleltetik a megjelenést, és úgy döntöttek, hogy az eredeti szöveghez ragaszkodnak.
Mint a kiadvány megjegyezte, Emmanuel Macron francia elnök a közép-európai és balti országok támogatásával ragaszkodott az eredeti megfogalmazás megőrzéséhez. A lap beszélgetőpartnerei szerint „mire a NATO-nagykövetek hivatalosan megvitatták, hogyan reagáljanak Zelenszkij Twitter-bejegyzésére, az Egyesült Államok visszatért a közlemény kezdeti megfogalmazásához”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A vilniusi NATO-csúcson az Egyesült Államok megvitatta azt a lehetőséget, hogy visszavonják Ukrajna meghívását a szövetségbe Volodimir Zelenszkij elnök közösségi médiában közzétett bejegyzése miatt, amelyben a nyugati országokat határozatlanságuk ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1689343680 [modified] => 1689340930 ) [title] => A NATO-csúcson az USA fontolóra vette Ukrajna szövetségi meghívásának visszavonását – Washington Post [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84617&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84617 [uk] => 84620 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84618 [image] => Array ( [id] => 84618 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [original_lng] => 38077 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/biden-2.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1689330530:3 [_thumbnail_id] => 84618 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3084 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_475b934526d3d99ade9a9f2047e30230] =>
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Ukrajna kormánya azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy szélesítse ki az ukrán fegyveres erőknek nyújtott katonai támogatást, és szállítson harckocsi-elhárító MK-20 kazettás lövedékeket – közölte a Reuters hírügynökség, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint két amerikai törvényhozó a hírügynökségnek elmondta, hogy Ukrajna a kazettás bombákat drónokról akarja ledobni az orosz páncélos erőkre. Kijev sürgette a Kongresszus tagjait, hogy gyakoroljanak nyomást a Fehér Házra, hogy hagyja jóvá a fegyverszállítást, de nem biztos, hogy a Biden-kormányzat ebbe beleegyezik.
A több mint 120 országban betiltott kazettás lőszerek jellemzően nagyszámú kis bombát szórnak ki, amelyek válogatás nélkül nagy területen pusztíthatnak, civileket is fenyegetve. Jason Crowe és Adam Smith amerikai képviselők, akik a képviselőház fegyveres szolgálatokért felelős bizottságában vesznek részt, azt mondták, hogy Ukrajna meg akarja szerezni az MK-20-as, levegőből indítható kazettás bombát, hogy robbanóanyagot szórjon drónokról. Szerintük ez az Ukrajna által már kért 155 mm-es tüzérségi kazettás lövedékek kiegészítése lenne. A képviselők szerint a múlt havi müncheni biztonsági konferencián ukrán tisztviselők sürgették az amerikai törvényhozókat, hogy kérjék a Fehér Ház jóváhagyását a kazettás bombák szállítására.
Terrorszervezetnek minősítené az amerikai kormány a Wagner-csoportot – írja a CNN egy kormánytisztviselő közlésére hivatkozva. Azt nem tudni, hogy hol tart a kormány ebben a folyamatban, lévén, hogy egy hosszadalmas jogi procedúra előzi meg az ilyen határozatokat.
A Wagner-csoport egy Kreml-közeli magánhadsereg, amit a Putyin séfjének is nevezett Jevgenyij Prigozsin alapított még 2014-ben. Azóta a Wagner embereit a világ több pontján is bevetették, mindig az orosz állam érdekeinek megfelelően. Afrikában, Szíriában és most már Ukrajnában is megjelentek a fegyvereseik és mindenhol háborús bűntettek vádja tapadt hozzájuk.
A csoportot már korábban szankciók alá vonta az amerikai kormány, ám ez nem lesz elég, mivel a Kongresszus és az ukránok is nyomás alatt tartják Bidenéket arra nézve, hogy nyilvánítsák terrorizmust finanszírozó állammá Oroszországot.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3