Az Európai Unió egyelőre nem hozott döntést arról, hogy kizárja-e Ukrajnát a Covid-19 szempontjából biztonságos országok listájáról, de ez bekövetkezhet, ha romlik a járványhelyzet – közölte Oleh Nikolenko, a Külügyminisztérium sajtószóvivője kedden, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Nikolenko elmondta, hogy „amennyiben Ukrajnában növekszik a Covid-19 megbetegedések száma, az EU javasolhatja országunk levételét azoknak az államoknak a listájáról, amelyeknek az állampolgárai kisebb utazásokat tehetnek az EU-ba.” Hozzátette, hogy a járványhelyzet nemcsak Ukrajnában romlik, amit az is jelez, hogy az EU az utóbbi hetekben jelentősen csökkentette a „zöld listás” országoknak a listáját. Kiemelte: ha az EU dönt Ukrajna kizárásáról a „zöld listából”, az nem jelenti az ukrán vízummentesség megszüntetését, csak ideiglenesen korlátozza a kisebb utazásokat az Covid-19 megfékezése érdekében.
A sajtószóvivő jelezte, hogy az EU megváltoztathatja a döntését, ha Ukrajnában javul a járványhelyzet. Arra is emlékeztetett, hogy Ukrajna „zöld listáról” való levétele esetén az EU nem állapít meg automatikusan új határátlépési szabályokat, hanem csak ajánlásokat tesz a tagállamoknak. Az egyes tagországok nemzeti szinten döntenek a korlátozásokról, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lesz szó teljes határzárról – mutatott rá Oleh Nikolenko.
Présider l’Europe oui, effacer l’identité française non! Je demande solennellement à Emmanuel Macron de rétablir notre drapeau tricolore à côté de celui de l’Europe sous l’arc de Triomphe. Nous le devons à tous nos combattants qui ont versé leur sang pour lui. pic.twitter.com/4tQAGwZKmg
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.