Donald Trump amerikai elnök kormánya nem adja fel az ukrajnai háború lezárására tett kísérleteket, de a Fehér Ház vezetői és az ukrán elnök közötti veszekedés után valószínűleg megkerülhető lesz a Volodimir Zelenszkijjel való közvetlen kapcsolat – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai híriroda megjegyezte: a Trump-adminisztráció egyik tanácsadója azt mondta, hogy túl sokat fektettek abba, hogy megállapodásra jussanak a háború befejezéséről, hogy most felhagyjanak vele. Az informátor szerint ehelyett az Egyesült Államok valószínűleg erősen növeli majd az Ukrajnára nehezedő nyomását, és kerüli a Zelenszkijvel való közvetlen kapcsolatot.
Elemzők szerint a Volodimir Zelenszkij elnök és Donald Trump közötti vita „következményekhez vezethet”. Valószínűleg ez lehet az Ukrajnának eddig nyújtott amerikai segélyek ellenőrzése, vagy hasonló akciók, bár ez nem feltétlenül zárja ki a tárgyalásokat.
Vannak azonban radikálisabb nézetek is Trump csapatával kapcsolatban. A Bloomberg egy másik, a Trump-kormányzathoz közel álló beszélgetőpartnere azt mondta, hogy Joe Biden elnöksége „elrontotta Zelenszkij várakozásait”, miszerint az amerikai nép továbbra is finanszírozni fogja a háborút.
Az amerikai hírügynöksége hozzátette, hogy Európa közösen megpróbálja „felszedni a törmelékeket” az Ovális Irodában folyó vita után. Egy európai tisztviselő azt mondta a Bloombergnek, hogy „Trump úgy döntött, hogy eladja Ukrajnát”. Több európai tisztviselő kelepcének nevezte az Ovális Irodában történt fiaskót.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök kormánya nem adja fel az ukrajnai háború lezárására tett kísérleteket, de a Fehér Ház vezetői és az ukrán elnök közötti veszekedés után valószínűleg megkerülhető lesz a Volodimir Zelenszkijjel való közvetlen kapcsolat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740846000
[modified] => 1740841488
)
[title] => A Zelenszkijjel történt összekülönbözés ellenére az USA nem adja fel a kísérleteit a háború befejezésére – Bloomberg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142845&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142845
[uk] => 142851
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142846
[image] => Array
(
[id] => 142846
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[original_lng] => 22599
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/trump-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740835064:3
[_thumbnail_id] => 142846
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1532
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] =>