Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter a lengyel-ukrán kapcsolatok megromlása és a rossz egészségi állapot miatt nem volt hajlandó elmenni Kijevbe az Európai Unió külügyminiszteri tanácsának hétfői ülésére – közölte az rbc.ua hírportál a Polsat News lengyel tévécstornára hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője elmondta: „Ennek (az EU külügyminiszteri tanács ülésétől távolmaradásnak – a szerk.) sok oka van, köztük az egészségi állapot. De elsősorban az az oka, hogy a politikában, azon belül is a bilaterális politikában, más országokhoz hasonlóan Lengyelország és Ukrajna viszonyában van felívelő és hanyatlási időszak, most a hanyatlás időszakába lépünk, és távollétem részben ennek a kifejeződése.”
A lengyel külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna és Lengyelország közös érdeke az orosz imperializmus megállítása. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ENSZ-közgyűlésen elmondott, Lengyelországot élesen bíráló beszédét is kommentálta. „Az ágazati vita nemzetközi fórumra, ráadásul az ENSZ Közgyűlésének ülésére történő áthelyezése miatti incidens oda vezetett, hogy társadalmunk bizalma, enyhén szólva, megrendült az ukrán kormány jelenlegi lengyelországi politikájában” – mutatott rá Zbigniew Rau.
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Tartós béke Ukrajnában csak az orosz csapatok kivonásával, az általuk okozott károk megtérítésével és a háborús bűnösök megbüntetésével érhető el – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter szerdán Zágrábban, Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A két tárcavezető Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök javaslatára is reagált, amely szerint a semleges államoknak egy közvetítő csoportot kellene létrehozniuk a béke megteremtése érdekében Ukrajnában.
A lengyel külügyminiszter azt mondta: minden kezdeményezést az alapján kell megítélni, hogy az tartós békéhez vezet-e.
„Az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni, különben a béke soha nem lesz teljes” – tette hozzá.
Grlic Radman szerint minden kezdeményezés üdvözlendő, de úgy vélte, jelenleg nincs szükség közvetítőkre, ellenben Oroszországnak ki kell vonnia hadseregét Ukrajnából, abból az országból, amelyet megtámadtak, és amely megvédi „szabadságát, területi integritását, szuverenitását és függetlenségét”.
A két miniszter méltatta a két ország kapcsolatát, mondván, nincsenek nyitott kérdések, és számos területen jó az együttműködés, ezek közül is a védelmi területet emelték ki.
Horvátország részvétele a NATO előretolt jelenlétében, Lengyelországban a két nép barátságának és szolidaritásának megerősítése – fogalmazott Grlic Radman.
A találkozón a Három Tenger Kezdeményezésről is szó esett, amelyet a két ország „előrelátóan” indított el, és amely az orosz agresszió által vált fontossá, mert célja a kontinens energiafüggetlenségének erősítése.
Az EU nyugat-balkáni bővítésével és a térség stabilitásával kapcsolatban hangsúlyozták: Zágrábnak és Varsónak az a feladata, hogy „bátorítsa ezen régió országait az európai integráció útján, hogy ne kerüljön sor egy harmadik, külső szereplő jelentős befolyására”.
[type] => post
[excerpt] => Tartós béke Ukrajnában csak az orosz csapatok kivonásával, az általuk okozott károk megtérítésével és a háborús bűnösök megbüntetésével érhető el – jelentette ki Zbigniew Rau.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681998300
[modified] => 1681996730
)
[title] => Nem lesz tartós béke Ukrajnában kártérítés és a bűncselekmények megbüntetése nélkül
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76566&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76566
[uk] => 76699
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76567
[image] => Array
(
[id] => 76567
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul.png
[original_lng] => 1100140
[original_w] => 1060
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul-300x141.png
[width] => 300
[height] => 141
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul-768x361.png
[width] => 768
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul-1024x481.png
[width] => 1024
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/screenshot-2023-04-20-at-02-31-31-lengyel-miniszter-zagrabban-nem-lesz-tartos-beke-ukrajnaban-karterites-es-a-buncselekmenyek-megbuntetese-nelkul.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682063290:8
[_thumbnail_id] => 76567
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1649
[translation_required_done] => 1
[_oembed_54ec8fabd69785fae8b8c26501de967e] =>
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Lengyelország támogatni fogja a NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat szabályozó 1997-es alapokmány felmondását – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlamenti alsóházban, bemutatva a lengyel külpolitika idei céljait.
A mintegy két órásra tervezett beszédében Rau, utalva az ukrajnai háborúra kiemelte: a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt jóvá kell hagyni a szövetséges erők új modelljét, amely a NATO területének védelmét biztosítaná az agresszió első napjától.
Sem az észak-atlanti szövetség, sem ennek egyes tagállamai nem érezhetik úgy, hogy a NATO-Oroszország Alapokmány korlátozza őket a fegyveres erők telepítéséről hozott döntésekben, Oroszország ugyanis nem tartotta be a dokumentumban foglalt legfontosabb vállalásait – hangsúlyozta Rau. Bejelentette: Lengyelország támogatni fogja az alapokmány felmondására irányuló javaslatokat. Amennyiben Oroszország „visszatér a nemzetközi jog betartásához, úgyis új megállapodásra lesz szükségünk” – tette hozzá.
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Németország terve az, hogy az ukrajnai a háború végétől függetlenül a német–orosz kapcsolatok a lehető legkevesebb kárt szenvedjék – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be vasárnap a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője az I.pl című lengyel kiadványnak nyilatkozva elmondta: Németország szándékosan késlelteti a valódi katonai segítségnyújtást Ukrajnának, mivel továbbra is reménykedik az Oroszországi Föderációval való normális együttműködés helyreállításában. „Eközben Németország Ukrajnának nyújtott támogatásának mértéke és üteme a szándékos késlekedés jeleit mutatja, mintha az lenne a szándék, hogy ennek a háborúnak a végétől függetlenül a német–orosz kapcsolatok a lehető legkevesebb kárt szenvedjék el, és egyúttal a Németország iránti bizalom rovására a szabad világban” – mutatott rá.
A lengyel külügyminiszter szerint Németország nehéz helyzetben van. „Németország jelenleg nincs irigylésre méltó helyzetben nem csak az Oroszországgal és tágabb értelemben egész Kelet-Európával szembeni politikájának teljes kudarca miatt, hanem elsősorban az orosz földgázhoz való hozzáférésen alapuló német gazdasági modell összeomlása miatt, mert csökkentett áron importálták gázt Németországba” – jegyezte meg Zbigniew Rau.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Németország terve az, hogy az ukrajnai a háború végétől függetlenül a német–orosz kapcsolatok a lehető legkevesebb kárt szenvedjék – jelentette ki Zbigniew Rau.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663510080
[modified] => 1663507970
)
[title] => Varsó azzal vádolja Berlint, hogy szándékosan késlelteti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57811&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57811
[uk] => 57814
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57812
[image] => Array
(
[id] => 57812
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[original_lng] => 49576
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/zbigniew-rau.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663497656:3
[_thumbnail_id] => 57812
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1521
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_99dc3a633b97db5976d2afb40faf0b7f] =>
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Lengyelország soha nem ismeri el azokat a területi változásokat, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni agressziója okozott – jelentkezett Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, adta hírül szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál a lengyel külügyminisztérium honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Rau azt mondta, „Lengyelország soha nem ismeri el az illegális, kiprovokálatlan agresszió által előidézett területi változásokat, azt a módot, ahogy Oroszország az ukrán ellenállás akaratát akarja megtörni a békés lakosságot terrorizáló támadásokkal. A lakónegyedek, atomerőművek lövetése háborús bűncselekmények a nemzetközi jog szerint, amelyek nem évülnek el, és amelyeket a lehető legnagyobb elszántsággal fogják üldözni.”
Az ukrán diplomácia vezetője a nyilatkozatot azután tette, hogy Rzeszowban találkozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel. A sajtónak adott interjúban Blinken és Rau megerősítették közös megközelítésüket a menekültek megsegítését és az ukrajnai orosz invázió elleni küzdelmet illetően. Rau arról is biztosított, hogy országa támogatja Ukrajna népét, és hangsúlyozta egy evakuációs folyosó fontosságát, „amely megkönnyíti az ukrán állampolgárok kimenekítését”.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Abszurd és manipulatív Oroszország állítása, miszerint Ukrajnában belső konfliktus van, ezért inkább fájdalmas kérdéseket kell feltenni Moszkvának, nem pedig a válasz készítésére várni – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel, az EBESZ soros vezetőjével tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: „az egyetlen EBESZ-tagállam, amely agressziót követ el, Oroszország. Moszkva továbbra is azt állítja, hogy Ukrajna kevesebb mint 3%-a harcol az ország többi része ellen. Ez abszurdum és a valóság meghamisítása és eltorzítása.”
A miniszter kiemelte, eljött az ideje, hogy „ne válaszokat készítsünk az orosz manipulációra”, hanem fájdalmas kérdéseket tegyünk fel Oroszországnak. „Hogyan tervezhető úgy a biztonság szavatolása, hogy ne ártsunk más országoknak? Fájdalmas kérdéseket kell feltenni Oroszországnak, és követelni a választ tőle” – hangoztatta Dmitro Kuleba.
Joe Biden amerikai elnök kormányának Moszkva iránt folytatott politikája Oroszország agresszív magatartásának fokozódását eredményezheti – figyelmeztetett Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter a Rzeczpospolita lengyel napilapban pénteken megjelent, vele készített interjúban.
A terjedelmes beszélgetésben a lengyel diplomácia vezetője a többi között annak kapcsán nyilatkozott, hogy Biden májusban bejelentette az Északi Áramlat-2 gázvezeték német–orosz projektjét kivitelező cégek ellen kivetett amerikai szankciók visszavonását.
Rau elmondta: az amerikai döntésről a médiából értesült.
Az amerikai szövetségesek nem találtak időt arra, hogy a döntés következményeinek leginkább kitett térséggel konzultáljanak – tette hozzá.
Áttekintette a tavasz folyamán folytatott lengyel–amerikai diplomáciai egyeztetéseket, amelyek során az amerikai fél cáfolta azokat a kiszivárgott híreket, hogy bizalmas amerikai–német beszélgetések zajlanak az Északi Áramlat-2 gázvezeték befejezéséről.
Utalva azokra a megbeszélésekre, amelyeket sajtóértesülések szerint e héten Washingtonban Angela Merkel német kancellárhoz és Joe Bidenhez közeli munkatársak folytatnak a gázvezeték ügyében, Rau leszögezte: „az amerikai–orosz–német párbeszéd ilyen formája” nem helyettesítheti az Egyesült Államok és a NATO keleti szárnyán fekvő szövetséges országok közötti tárgyalásokat.
Aláhúzta: különösen a közép- és kelet-európai országok fogják érezni az amerikai–német megbeszélések nyomán született döntések következményeit. A gázvezeték ugyanis radikálisan megerősíti Németország és Oroszország közös érdekeit, közvetlen veszélyt jelent majd az európai békére. Ukrajna, valamint Lengyelország és más közép-európai NATO-tagállamok katonai fenyegetettsége fokozódni fog – fejtette ki Rau.
Úgy látta: Moszkva kezdettől fogva úgy tekintett a (már létező) Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezetékekre, mint „a Nyugat egységét szétverő projektekre”.
Oroszország agresszív, fegyveres támadásokat, zsarolást és fenyegetéseket alkalmazó politikát folytat a szomszédaival szemben – állapította meg.
Rau szerint a német kormány már korábban „beleesett az orosz csapdába”, most pedig Biden kormányzata is ezt teszi.
Ez Oroszország agresszív magatartásának fokozódását fogja eredményezni – vélekedett a miniszter, utalva a Zapad-2021 nagyszabású orosz-fehérorosz hadgyakorlat ősszel esedékes újabb manővereire, amelyek során – mint mondta – Oroszországnak lehetősége lesz az Egyesült Államok és Németország reakcióit tesztelni.
Az interjúban kitértek az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének további erősítésére, amiről Varsó és Washington még Donald Trump elnöksége idején állapodtak meg. Rau aláhúzta: ez „természetesen” megvalósul, hiszen Lengyelország „szavahihető szövetséges, melynek (…) politikája független attól, az amerikaiak kit bíztak meg kormányzással”.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
This morning, the President and Vice President met with their national security team and senior officials to hear updates on the draw down of our civilian personnel in Afghanistan, evacuations of SIV applicants and other Afghan allies, and the ongoing security situation in Kabul. pic.twitter.com/U7IpK3Hyj8
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6