A Zaporizzsja Megyei Tanács hatásköreit ideiglenesen a Zaporizzsja Megyei Katonai Közigazgatásra (OVA) ruházták át – jelentette a korrespondent.net Ivan Fedorovra, az OVA vezetőjére hivatkozva március 21-én, csütörtökön.
A tisztviselő Telegram-csatornáján jelentette be, hogy a mai napon a Legfelső Tanács az elnök kérésére úgy döntött, hogy a Zaporizzsja Megyei Tanács hatáskörét a hadiállapot idejére az OVA-ra ruházza át. A döntést 236 népképviselő támogatta.
Fedorov kifejtette, az Oroszországi Föderáció teljes körű inváziójának kezdetén A hadiállapot jogrendjéről szóló törvénnyel összhangban a megyei tanács költségvetési jogosítványait a megyei katonai közigazgatásra ruházták át. Ez lehetővé tette a bérek és a szociális juttatások folyósítását.
Megjegyezte, hogy a Zaporizzsja Megyei Tanácsnak korlátozott önkormányzati jogkörei maradtak: mintegy 150 megyei vállalat, intézmény és létesítmény irányításával kapcsolatos döntések, valamint a kommunális tulajdonjoggal és a beruházásokkal kapcsolatos kérdések. Tájékoztatása szerint a megyei önkormányzat két év alatt egyetlen, a régió életével kapcsolatos döntést sem hozott.
A megyei tanács elnöke öt alkalommal hívott össze ülésszakot, de néhány képviselő nem kívánt dolgozni. Ennek a következményei rendkívül negatívak: több száz megoldatlan probléma; befagyott befektetések a nemzetközi partnerek részéről; dolgozó kollektívák vezetők nélkül; problémák az evakuált megyei intézményekkel – írta az OVA vezetője.
Fedorov hangsúlyozta továbbá, hogy a megyei tanács hatásköre automatikusan helyreáll, miután véget ér a hadiállapot. A megyei tanács apparátusa továbbra is működik.
A korrespondent.net emlékeztet, hogy Volodimir Zelenszkij elnök február 2-án nevezte ki Ivan Fedorovot a Zaporizzsja Megyei Katonai Közigazgatás élére. Fedorov korábban Melitopol polgármestere volt.
Az elmúlt két évben a Zaporizzsjai Megyei Tanács egyetlen olyan határozatot sem fogadott el, amely a megye közösségei számára hasznos lenne, ezért a Legfelső Tanács azt tervezi, hogy feloszlatja – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Ivan Fedorovra, a Zaporizzsjai Megyei Katonai Adminisztráció vezetőjére, és a ZaBor című helyi kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Fedorov arról tájékoztatott, hogy öt regionális intézménynek nincs igazgatója. Emlékeztetett arra is, van rá példa, hogy számos területi intézményben lejárt az igazgatók szerződése. „Mi tudjuk, hogy rengeteg áthelyezett létesítmény van, amelyek elhagyták az ideiglenesen megszállt területet, és valahol el kell helyezni őket, át kell adni nekik az ingatlanokat, tudnunk kell, mit tennünk a kollektívákkal, nagy probléma van a betegekkel, ami egy olyan hatalmas problémagubanc, amit nekünk kell kibogoznunk” – tette hozzá.
A katonai megyevezető megjegyezte, hogy a megyei tanács egyes képviselői kollaboránsoknak bizonyultak, néhányan családjukkal külföldre vagy Ukrajna más régióiba távoztak, míg a képviselők egy része a fronton van, és védi az országot. Vannak azonban olyan képviselők, akik Zaporizzsja területén tartózkodnak, és készen állnak a munkájuk végzésére – emlékeztetett.
„De ha mindezt összeadjuk, akkor az elmúlt két évben a megyei tanács egyetlen olyan határozatot sem hozott, amely Zaporizzsja megye közösségeinek hasznos lenne” – hangsúlyozta Ivan Fedorov, megjegyezve, hogy az állam felső vezetésétől ma beadvány ment a Legfelső Tanácshoz a Zaporizzsjai Megyei Tanács feloszlatásáról, amit a parlament védelmi bizottsága támogatott.