Peruban egy limai börtönbe került vasárnap az Egyesült Államokból kitoloncolt egykori perui elnök, Alejandro Toledo, aki ellen az Odebrecht brazil építőipari céggel összefüggésben, korrupció és pénzmosás miatt emeltek vádat. A latin-amerikai ország igazságszolgáltatása a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy a volt elnököt „a büntetés-végrehajtási intézet rendelkezésére bocsátották, a Barbadillo börtönbe szállították, ahol 18 hónapig előzetes letartóztatásban lesz”. A vádlott által kért házi őrizetet a hatóság elutasította.
A 77 éves Toledo, aki ügyvédei szerint rákos beteg, repülővel érkezett Los Angelesből az Interpol ügynökeinek őrizetében. A Barbadillo börtönbe, ahol a korábbi perui elnökök, Pedro Castillo (2021-2022) és Alberto Fujimori (1990-2000) is raboskodik, éjszaka helikopterrel szállították át.
Toledót Limába érkezése után hatósági orvosi vizsgálat alá vetették, a politikus személyazonosságát igazoló meghallgatást követően megjelent egy bíró előtt. Az igazságszolgáltatás televíziós csatornája által sugárzott képeken kimerültnek tűnt.
A volt elnököt 2019-ben a perui korrupciós vád miatt letartóztatták az Egyesült Államokban, és azóta kaliforniai otthonában házi őrizetben tartották, testén elektronikus nyomkövetővel. A 2001 és 2006 között kormányzó egykori perui erős embert azzal gyanúsítják, hogy több tízmillió dollárt kapott a Dél-Amerikában hatalmas botrány középpontjában álló brazil Odebrecht építőipari konszerntől közbeszerzési szerződésekért cserébe.
Az ügyészek 20 év és hat hónap börtönbüntetést kérnek Toledóra, aki elismerte, hogy az Odebrecht legalább 34 millió dollárt fizetett, és hogy ennek az összegnek egy részét ő is megkapta. A perui média szerint azonban Toledo fenntartja ártatlanságát, és azt állítja, hogy egy időközben elhunyt üzletember, Josef Maiman intézte az ügyleteket.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne 😜 #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Ellenállás nélkül megadta magát a hatóságoknak Alejandro Toledo volt perui elnök, akinek egy kaliforniai bíróság csütörtökön rendelte el kiadatási őrizetbe vételét – számolt be a perui média helyi idő szerint péntek este.
A 77 éves volt államfőt azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt mintegy 20 millió dollár (6,8 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el az Odebrecht nevű brazil építőipari vállalatcsoporttól.
Ártatlanságát hangoztatva Toledo péntek délután megjelent a kaliforniai San José városi bíróságán. Korábban is tagadta az ellene felhozott vádakat, állítása szerint politikai üldözés áldozata lett. Peru először 2017-ben adott ki Toledo ellen letartóztatási parancsot, s egyúttal a volt elnök kiadatását kérte az Egyesült Államoktól, ahová hivatali idejének 2006-os vége után menekült; 2019-ben őrizetbe vették, bebörtönözték, majd házi őrizetbe helyezték San Franciscó-i otthonában, ahol elektronikus nyomkövető viselésére kötelezték.
Az Odebrechttel kapcsolatos ügyek Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányát robbantották ki: az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint az építőipari óriáscég 12 országban összesen csaknem 800 millió dollár értékben fizetett le hivatalnokokat, hogy közbeszerzéseken előnyökhöz juthasson.