Kijev jelenleg mérlegeli az izraeli állampolgárokra vonatkozó vízummentesség felfüggesztését válaszlépésként a zsidó állam Ukrajnával szembeni barátságtalan megnyilvánulásaira – közölte szombaton Jevhen Kornyijcsuk izraeli ukrán nagykövet egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomata a Gyetali című izraeli honlapnak nyilatkozva azt mondta, annak ellenére, hogy egy hónappal meghosszabbították az ukránok izraeli tartózkodását, csökkentették azoknak az ukrán hozzátartozóknak a listáját, akiknek joguk van izraeli állampolgárokat meglátogatni. Ráadásul az ukránok orvosi kezelésre való meghívását a zsidó hatóságok már nem is veszik figyelembe, miközben az oroszokat akadálytalanul beengedik – méltatlankodott. „Ez egy izraeli know-how: a világon egyetlen országnak sem jutott eszébe, hogy február 24-e után vízumot vezessenek be az ukránokkal szemben, épp fordítva, Kanada és Írország egyoldalúan megszüntette a vízumkényszert” – fejezte ki felháborodását.
A nagykövet rámutatott, hogy az utóbbi időben meglehetősen komoly ukrán kivándorlás indult meg Izraelből, csak az elmúlt hónapban több mint 5000 fő távozott. „És jó lenne, ha a korlátozások mindenkit érintenének, aki részt vesz a háborúban! De nem, az orosz állampolgárok korlátozás nélkül léphetnek be Izraelbe, sőt a fehérorosz állampolgárok is, miközben Ukrajna állampolgárai esetében a zsidók elektronikus vízummal álltak elő” – adott hangot értetlenségének. „Ezt sem én, sem a vezetői nem tudjuk, nem fájdalommal megélni. A Külügyminisztérium és az Ukrán Elnöki hivatal azt mondja nekem: ez elfogadhatatlan. Most azon gondolkodunk, hogy válaszul felfüggesztjük az izraeli állampolgárok vízummentességét. Most még nem fogják érzékelni, de a Ros Hasana ünnepre Izrael kormánya ezt meg fogja érezni” – helyezte kilátásba Olekszandr Kornijcsuk.
#Ukraine: French ?? VAB armored personnel carriers are in Ukraine and are already being used by the Ukrainian army- the APCs seen are armed with AA-52 7.62x51mm machine guns. According to the French Armed Forces minister, Ukraine is receiving significant quantities of these APCs. pic.twitter.com/ffYjkNpxJ4
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) July 28, 2022
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.