Hírportálunk folyamatosan nyomon követte a viski–velétei eseményeket a kistérség alakulása terén.
Az elmúlt napokban a Felső-Tisza-vidéken felpörögtek az események. Lapunk folyamatosan beszámolt arról, hogy Visk és Veléte milyen lépéseket tett a kormány által önkényesen elfogadott kistérségekről szóló távlati tervezet kapcsán. Május 18-án rendkívüli ülés keretében Visk és Veléte képviselői Ukrajna törvényeinek megfelelően hivatalosan is ratifikálták a Viski kistérséget.
Hétfőn délután Visk és Veléte rendkívüli ülésen hozta meg az önkéntes
egyesülés folyamatának utolsó lépéseként a hivatalosan megszavazott
egyesülést, melyet dokumentumban is rögzítettek. Mindezt Ukrajna
törvényeinek megfelelően a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal
jóváhagyásával.
Ez azonban még nem biztosíték, hogy a Viski kistérség valóban
létrejöhet. Ugyanis mindehhez Kijev jóváhagyása is szükséges. Lassan hat
napja, hogy az érintettek tiltakozásuknak hangot adva felkeresték a
járási és megyei hivatali szerveket az ügy tisztázása és helyreállítása
érdekében, ám a kormány részéről egyelőre mély csönd van.
Olekszij Petrov, Kárpátalja kormányzója múlt hét pénteken mindenkit
türelemre intett, és arról biztosított, hogy a Kárpátaljai Megyei
Közigazgatási Hivatal támogatja a Viski kistérség létrejöttét, ezért
levélben fordulnak az Ukrán Miniszteri Kabinethez az elfogadott távlati
terv módosítására, és az ügy tisztázására.
Vajon valóban félreértés történt? Vagy előre megtervezett, az
oligarchák kezére játszó kedvező lépés született a kormány részéről,
amely szembeszállva a népakarattal, a jól megszokott korrupt módon hozta
meg döntését. Várhatunk változást a Nép Szolgájától? Vagy ők is egyek
azon eddigi korrupt vezetőkkel és kormányokkal, akik mézes-mázosan
beszélnek a nép előtt, közben pedig fittyet hányva rájuk végzik kétes
ügyleteiket? Számít-e a nép akarata? Dönthet-e szabadon saját jövőjéről
Visk és Veléte?
Hogy hogyan alakul a Viski kistérség sorsa, az a kormány lépésén
múlik. Hiszen a Felső-Tisza-vidék eme részén minden hivatalos folyamatot
végigvittek a Visk központú kistérség megalakítására. Most már mindenki
azt várja, hogy Kijev hogyan tesz pontot az i-re?
Visk és Veléte közössége ellenzi a kormány által május 13-án elfogadott, a kistérségekről szóló távlati tervezetet, amelynek értelmében Visket és Velétét Huszt kistérséghez csatolják. A kormány ezen tervezet elfogadásával szembe ment a népakarattal, mely még tavaly indítványozta Visk és Veléte egy kistérséggé történő egyesülését.
https://youtu.be/_sp78nhQ5YI
A két önkormányzat még tavaly kidolgozta az egyesülésről szóló okmányt, melyet a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elutasított, azzal az indoklással, hogy az további kidolgozásra szorul. A két község az átdolgozott okmányokat idén újra benyújtotta, azonban megdöbbenéssel értesültek a miniszteri kabinet leveléből, hogy Visket és Velétét Huszt kistérséghez csatolnák.
Rendkívüli találkozón vitatták meg május 14-én a kormány által elfogadott felháborító kistérségi egyesülési tervezetet Visk és Veléte önkormányzatainak vezetői, valamint Olekszij Petrov, Kárpátalja újonnan kinevezett kormányzója. A találkozó helyszíne Ungváron a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal volt. A delegáltak elmondták, hogyha a helyzet megkívánja, készek elmenni akár Kijevig, és a végsőkig harcolni, kiállni jogaik mellett.
A delegáció részletesen beszámolt a kormányzónak az eddig megtett Viski kistérség kialakításért végzett munkáról. Az önkormányzatok képviselői felháborítónak és érthetetlennek tartják, hogy hogyan születhetett egy népakarattal szembemenő tervezet. A két község már tavaly meghatározó lépéseket tett a Visk központú kistérség kialakításáért, ezért teljességgel érthetetlenül állnak a kialakult helyzet előtt.
A megyei közigazgatási hivatal vezetője úgy véli, hogy ez a kérdés a viski kistérségbe tömörülni szándékozók javára kell, hogy eldőljön, amihez az első lépések már megtörténtek. „Beszéltem a közösségek fejlesztéséért felelős minisztérium vezetőségével. Valóban van olyan álláspont, amelyet – többek között – a megyei közigazgatási hivatallal is egyeztetni kell, s amely most a mi távlati tervünket képviseli. Azt, amelyet a Huszti járás településeinek lakosai szavaztak meg. Ezt mi továbbítottuk. Én megírtam a szükséges kísérőlevelet a minisztérium számára. Remélem, hogy meghallanak bennünket, és számításba veszik a változtatásainkat” – mondta el Kárpátalja kormányzója.
Zsanna Mikitjuk, Veléte polgármestere szerint a Visk központú kistérség jól átgondolt, gazdaságilag is kidolgozott tervezet, melyet sok tárgyalás és egyeztetés előzött meg. „Ez egy gazdaságilag indokolt döntés volt a részünkről, ami a távlati terv szempontjából fontos, valós számításokkal rendelkezünk, amelyek azt igazolják, hogy a közösségünk nem fog állami juttatásoktól függni, és hogy közösségünk képes lesz Visk és Veléte fejlődését szolgálni. Különös tekintettel arra, hogy aktívan fejlesztjük a turizmust Velétén, Visken és Sajánban.”
„Visken nem akad senki, aki úgy nyilatkozna, hogy ő a Huszti kistérséghez szeretne tartozni. Nincs ilyen. Ez derült égből villámcsapás volt számunkra. A helyiek nagyon felháborodtak. Ezért tartottunk is egy soron kívüli tanácsülést, és Ukrajna elnökéhez, a Miniszteri Kabinethez és a megyei közigazgatási hivatalhoz fordultunk azzal a kéréssel, hogy vegyenek ki bennünket a Huszti kistérségből és hozzák létre a Viskit” – mondta el Jaroszláv Hajovics, Visk polgármestere.
2019. szeptember 26-án a megyei tanács három hónapi előkészület és tárgyalás után többségi szavazattal elfogadta Kárpátalján a kistérségek létrehozásának távlati tervét. Kárpátalja utolsó megyeként fogadta el ezt a tervet. Ebben a közös álláspontban benne volt többek között a Viski kistérség is, és meggyezés született abban, hogy ezen kistérségnek a létrehozása logikus, indokolt és teljes mértékben törvényszerű, valamint megfelel minden követelménynek, amelyet a kistérségekkel szemben támasztanak. „A mai napra ebben a tervben már csak a kormánynak van joga módosításokat végrehajtani, melyeket a megyei közigazgatás javaslatára megtehet” – mondta Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első helyettese. Elmondása szerint a 2019-es év végén elfogadott távlati tervet az elmúlt hónapokban többen több oldalból megpróbálták módisítani, lobbizni irányában, azonban a kormány részéről végső terv nem lett elfogadva egészen a tegnapi napig. „Ebben a tervben még a tegnapelőtt 64 kistérség elfogadása szerepelt, többek között a Viski is, tegnap azonban már csak 63-at fogadtak el, ezzel hozzácsatolva Visket és Velétét Huszthoz. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy a megyei tanács is, ha szükséges, egy soron kívüli ülést hoz létre, és a kormányhoz benyújtott beadvánnyal fogunk tiltakozni a kialakult helyzet ellen, hiszen sem a megyei tanács határozatát, sem pedig a helyi közösségek akaratát nem vették figyelembe a döntésnél, már pedig a törvény mindig előírja, hogy a kistérségek létrehozása önkéntes alapon működik. Mi az emberek, a közösségek érdekeit képviseljük, ezért kiállunk mellettük, ha kell, és reméljük, a kormány álláspontja is megváltozik” – emelte ki a megyei tanács első helyettese.
Hogy hogyan alakul a Visk központú kistérség sorsa, az mostantól a kormány lépésen múlik.
Folyamatosan tájékozódhatnak olvasóink a viski és velétei eseményekről, pontosabban arról, hogy a két közösség ellenzi a kormány által május 13-án önkényesen elfogadott kistérségekről szóló távlati tervezetet. A döntés értelmében Visket és Velétét a Huszti kistérséghez csatolják, mely döntés szembement azon népakarattal, mely szerint ők már tavaly indítványozták Visk és Veléte egy kistérséggé való egyesülését.
Visk és Veléte vezetősége és a lakosság egy része csütörtökön találkozott a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal első beosztott helyettes vezetőjével, Olekszij Hetmanenkóval, aki személyesen utazott le a probléma megvitatására a mai napra kilátásba helyezett tüntetés elkerülése végett.
Hetmanenko szerint a megyei közigazgatási hivatal igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az ügy tisztázása érdekében, s támogatja Visk és Veléte egyesülését. „A mai napon a lakosság egy jelentős része azért gyűlt össze, hogy kifejezze ellenvetését a kormány által elfogadott, a kistérségek létrehozásáról szóló távlati tervvel szemben. A szóban forgó tervezetet három napja küldtük el kidolgozásra. Mi most azért vagyunk itt, hogy az emberek ne zárják le az utat, s hogy orvosoljuk ezt a problémát. A megyei közigazgatás az álláspontját tegnap elküldte a miniszteri kabinet számára, amelyben kérvényezzük a Viski kistérség létrehozását. Ki fogunk állni e mellett a kérelem mellett a miniszteri kabinet előtt, hogy a Viski kistérség önállóan funkcionálhasson.”
Klücskei Szlávik, viski önkormányzati képviselő elmondása szerint megdöbbenten fogadták a kormány által közölt tényeket, Visk és Veléte lakói úgy érzik, kisemmizték őket. Bíznak abban, hogy csak félreértésről van szó. „Szomorú hír ez számunkra, mivel valahol úgy érezzük mi, viskiek és veléteiek, hogy kisemmiztek minket, hiszen komoly folyamat indult el az egyesülésben, pozitív eredményekkel már a küszöbén álltunk a megvalósításnak, amely mára egyenlő lett a nullával. Nagyon reméljük, hogy a jelenlegi ungvári vezetés pozitív visszajelzést ad majd, és bízunk benne, hogy mindez csak félreértés lehetett.
Visk és Veléte vezetői csütörtök délután tárgyaltak a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökével, ahol kérelmezték a döntés elleni fellebbezést.
Az ukrán kormány május 13-án tette közzé azon távlati tervét, melyben jóváhagyta Voliny, Kárpátalja, Kirovohrad, Poltava és Csernyihiv megyék esetében a településtársulások létrehozását. Ebben a tervben Visket és Velétét is a Huszti kistérséghez csatolják. A helyiek körében az önkényesen meghozott határozat hatalmas felháborodást váltott ki, hisz tudtuk nélkül és akartuk ellenére döntött így a Zelenszkij által vezetett kormány.
Tegnap este beszámoltunk arról, hogy Visk polgármestere videofelhívásban tájékoztatta a község lakosságát a kormány által elfogadott kistérségi egyesüléseket meghatározó távlati tervezetekről. Az elfogadott tervezetekkel kapcsolatban a gond ott kezdődik, hogy – előzetes egyeztetés nélkül – utólagosan tájékoztatták az önkormányzatot, miután már elfogadták a távlati tervezetet. Tehát Visknek és körzetének, valamint Velétének lehetősége sem volt arra, hogy legalább véleményt nyilvánítson a döntéshozók előtt.
Április végéig volt lehetősége minden községnek arra, hogy benyújtsa tervezetét a kistérségek kialakítására. Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat közösen Veléte önkormányzatával még tavaly benyújtotta a szükséges okmányokat a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, melyet az elutasított arra hivatkozva, hogy átdolgozásra szorulnak. Az átdolgozott okmányokat nemrégiben újra beadták, melyekben szintén a Velétével való közös egyesülés döntése és annak kidolgozása található.
Az Európai Unióba tartó Ukrajnában napi szinten történnek „csodák”, nemcsak a törvényhozásban és törvényalkotásban, de a közigazgatásban is. Habár a Nép Szolgája kampányában a nép szolgálatát tűzte ki célul, mégis egyre-másra történnek olyan önkényuralmi döntések, melyek nem az európai demokratikus útvonal lejtőjét célozzák meg. Vajon ennél a döntésnél ki vagy kik érdekeltek abban, hogy Visk és Veléte mindenképpen a Huszti kistérséghez tartozzon, hiszen ha lakossági létszámot tekintjük, Huszt és a már eddig hozzá önkéntesen csatlakozni kívánó települések bőven elegendőek, valószínűleg nem ez lehetett az az indok, amely alapján szükségeltetett a döntés meghozatala. Nem szabad elfeledni, hogy a térség egyik legnagyobb turistaövezete Veléte és Saján, amely Visk közigazgatásához tartozik. Az üdülőövezetek nagy bevétellel rendelkeznek, emellett a térség bőven gazdag ásvány- és termálvízlelőhelyekben. Vajon nem voltak-e háttérspekulánsok, akik számára az elfogadott döntés kedvező gazdasági lépéseket hozna? Hogy hogyan és mire alapozva hozta meg döntését a kormány, egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy a helyi lakosság bevonása nélkül döntött az ott élők jövőjéről.
A polgármester május 13-án este rendkívüli tanácsülést hívott össze, melyen megvitatták a kormány által kedélyeket felborzoló önkényesen erőltetett tervezetet. Május 14-én reggel, közép-európai idő szerint 09.00-kor a Huszti Járási Tanács hivatalában Visk és Veléte vezetőségét fogadják, ahol az érintettek megpróbálnak fellebbezni a kormány által elfogadott döntés ellen – tájékoztatott közösségi oldalán Klücskei Szlávik, a viski képviselői tanács tagja, aki arra buzdítja az érdekvédelmi képviseleteket is, hogy segítsék Visk és Veléte ügyét.
A községben nagy felháborodást kiváltó egyesülési tervezet ellen civil kezdeményezésre a közösségi média oldalán többen kifejezték tiltakozásukat az egyesítés ellen: ukránok és magyarok kommentekben, fényképekkel, megosztásokkal tüntetnek a Huszti kistérséghez való csatlakozás ellen. Ilyen megosztások olvashatóak: „Visk nem Huszt, ellenezzük az egyesítést!”, „Я категорічно проти приєднання Вишкова до Хустської ОТГ”, „Я проти приєднання Вишково до Хустської ОТГ”. A mai napon civil kezdeményezésre tüntetést szerveztek, azonban a viski vezetőség kérésére a tüntetést elhalasztották.
Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere közösségi oldalán május 13-án videofelhívásban arról tájékoztatta a község lakóit, hogy a kormány önös döntése alapján Visket a Huszti kistérséghez csatolják – olvasható a Kárpátalja hetilap oldalán.
Több újságban is megjelent az ukrán kormány által elfogadott
kistérségek kialakításainak tervezete a Volinyi, Kirovográdi, Poltovai,
Csernyihivi és Kárpátaljai megyében. 17 megyében már születtek hasonló tervek.
A tervezetben arról tájékozódhatunk, hogy Visket és a szomszédos Velétét a
Huszti kistérséghez csatolja a kormány, ezáltal összesen 11 település
csatlakozik Huszthoz.
Visk polgármestere szerint a minisztériumi kabinet úgy hozta
meg döntését, hogy számba sem vette a helyiek akaratát. „Néhány órával ezelőtt
tudomásunkra hozták, hogy a távlati terv elfogadása szerint Visk község a
Huszti kistérséghez tartozik. Nagyon kellemetlen olvasni e minisztériumi
határozatot, melyet a viski és a velétei közösség akarta ellenére fogadtak el,
ugyanis megtartottunk öt képviselői gyűlést, folytattunk közös megbeszéléseket,
párbeszédeket falvaink – Visk és Veléte – lakosai között, melyeken egyöntetű
vélemény született: Saját kistérséget hozzunk létre, melynek központja Visk, és
Veléte is hozzá tartozna. Ugyanezt a véleményt támogatták Veléte lakosai is,
vagyis ebben a kérdésben egyöntetűen határoztunk, és a szükséges okmányokat
továbbítottuk a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatalnak még tavaly” –
fogalmazott Jaroszlav Hajovics.
A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal azonban
elutasította az okmányokat arra hivatkozva, hogy átdolgozásra szorulnak. „Községünk
Velétével közösen ezen okmányokat átdolgozta, az okmányok a Kárpátaljai Megyei
Közigazgatási Hivatalban vannak. A holnapi nap folyamán szeretnék egy
rendkívüli találkozón részt venni Kárpátalja kormányzójával, ahol tájékoztatom
a közösség álláspontjáról, valamint kérni fogom a segítségét a helyzet
megoldására” – mondta el a polgármester.
A viski községháza vezetői ma este rendkívüli gyűlésen
vettek részt, melyen az adott kérdést tárgyalták.
1/3 The Ministry of Foreign Affairs is concerned at last night’s parade, held in the heart of the city of Kiev, to mark the establishment of the SS “Galicia” Division. The SS Waffen units were involved in some of the worst crimes that took place during the Holocaust. pic.twitter.com/XLzCEjVb7k
“We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
#Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed. The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz