Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, megkezdődtek a kormány megújítására irányuló jogi eljárások. Elmondása szerint a Denisz Smihal vezette Védelmi Minisztérium a stratégiai iparágakat is kezeli majd. A Stratégiai Ipari Minisztérium vezetője, Herman Szmetanyin fogja vezetni az Ukroboronpromot a tárca felszámolását követően, közölte az államfő az ukrán néphez intézett szerda esti videóüzenetében.
„A feladat nagyon konkrét, egyértelmű. Jelenleg az ukrán fegyverek a fronton, minden műveletünkben körülbelül 40%-ot tesznek ki. Ez lényegesen a legnagyobb volumenű fegyvergyártás államunk függetlensége óta. A mennyiségek valóban nagyok. De többre van szükség” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a kormánynak az első hat hónap alatt el kell érnie az ukrán fegyverek 50%-os szintjét.
Azt is közölte, hogy a Védelmi Minisztérium Smihal vezetésével ellenőrzi majd az összes, a partnerekkel megkötött megállapodást.
„Ez magában foglalja a segélyprogramok keretében történő szállításokat, az ukrán fegyvergyártásba történő beruházásokat és az összes közös projektünket. Mindent a lehető legnagyobb mértékben felgyorsítunk” – hangsúlyozta Zelenszkij.