Vietnamban szombaton az államfőt, To Lamot választották meg a Vietnami Kommunista Párt új főtitkárává, a két hete elhunyt Nguyen Phu Trong helyére.
A 67 éves hivatásos rendőr, volt közbiztonsági miniszter már július 18-án, egy nappal Trong halála előtt átvette ideiglenesen a pártvezetői teendőket, mivel elődje egészségi állapota megromlott. A párt küldöttei most egyhangúlag véglegesítették To Lam jelölését. Az új pártvezető beszédében elődjét méltatta, és elmondta, hogy nem változtat Trong legfontosabb politikai irányvonalain. A politikus tartaná magát Vietnam eddigi külpolitikájához, a társadalmi-gazdasági fejlesztési célok elérésére összpontosítana, és folytatni szeretné Vietnam korrupcióellenes kampányát.
Vietnamot a multinacionális vállalatok régóta kedvelik a politikai stabilitás miatt, de az elmúlt hónapokban komoly politikai mozgolódások voltak tapasztalhatók, amelyeket helyi tisztségviselők szerint a korrupcióellenes kampány táplált. A délkelet-ázsiai országban a kommunista párt vezetője kiemelkedő szerepet tölt be, miután az előző főtitkár 13 éves hivatali ideje alatt megerősítette a tisztség hatáskörét.
Egyelőre nem világos, hogy az újonnan kinevezett politikus a mostani törvényhozási ülésszak végéig, 2026-ig megtartja-e mindkét vezető tisztséget, vagy az országban új államfőt választanak.
Lamot májusban választották elnökké, miután rendőrminiszterként vezette a korrupció elleni nagyszabású, nagy visszhangot kiváltó nyomozások elsöprő kampányát.
[type] => post [excerpt] => Vietnamban szombaton az államfőt, To Lamot választották meg a Vietnami Kommunista Párt új főtitkárává, a két hete elhunyt Nguyen Phu Trong helyére. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1722774720 [modified] => 1722733027 ) [title] => Új vezetője lesz a kommunista országnak, de ez egyelőre kevés változást ígér [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=123293&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 123293 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 123294 [image] => Array ( [id] => 123294 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699.jpg [original_lng] => 212961 [original_w] => 1500 [original_h] => 844 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/to-lam-vietnami-elnok-es-vlagyimir-putyin-2024-ben-694699.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1722722227:5 [_thumbnail_id] => 123294 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2065 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 508336947000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27725 [1] => 547303 ) [tags_name] => Array ( [0] => vezető váltás [1] => Vietnami Kommunista Párt ) ) [1] => Array ( [id] => 88457 [content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök elbocsátotta tisztségéből Jevhen Borzilovot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának vezetőjét – közölte kedden az rbc.ua hírportál a vonatkozó elnöki rendeletre hivatkozva.
A jelentés szerint az Elnöki Hivatal honlapján ma, azaz augusztus 29-én jelent meg az 548/2023. számú elnöki rendelet. Az ukáz szövege szerint: „Felmenteni Jevhen Viktorovics Borzilovot az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kárpátalja megyei főosztálya vezetői posztjáról.”
A dokumentum nem nevezi meg az elbocsátás okait. Az sem tudható, ki lesz Borzilov utóda az SZBU Kárpátalja megyei főosztályának élén.
Jevhen Borzilovot 2019-ben nevezték ki az SZBU Kárpátalja megyei főosztályának vezetői tisztségébe. Korábban az SZBU Poltava megyei főosztályának az élén állt.
Borzilov 2014-ben az SZBU kémelhárítási részlegét vezette az információbiztonsági szektorban.
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Abdourahmane Tchiani tábornok egy katonai puccsot követően Niger új vezetőjének nyilvánította magát. Az Omar Tchiani néven is ismert férfi szerdán vette át a hatalmat, amikor az elnöki gárda azon egysége, amelyet ő vezetett, elfogta az ország vezetőjét − közölte a BBC.
Ezzel meghiúsult Nigerben az első békés és demokratikus kormányváltás az ország 1960-as függetlensége óta. Mohamed Bazoum elnök a feltételezések szerint épségben van, és továbbra is saját őrsége tartja fogva.
A puccsot a nemzetközi szereplők, köztük az Afrikai Unió, a nyugat-afrikai regionális blokk (Ecowas), az Európai Unió és az ENSZ is határozottan elítélték.
A 62 éves Tchiani tábornok 2011 óta áll az elnöki gárda élén, és 2018-ban léptette elő tábornoki rangra Mahamadou Issoufou volt elnök.
A puccsisták óva intettek egy esetleges külföldi katonai beavatkozástól. Mindemellett hangsúlyozták, hogy Bazoumnak nem esik bántódása. Vezetőjük szót ejtett egy úgynevezett Országos Tanács a Haza Megmentéséért nevű testületről, amelyről azt mondta, hogy átvette a hatalmat az országban.
Az egykori francia gyarmatot 2021 óta irányította az első demokratikus elnökként megválasztott Mohamed Bazoum. Az 1960-ban kihirdetett függetlenné válása óta négy államcsínyt és számos puccskísérletet hajtottak végre a nagy kiterjedésű, szegény, sivatagi országban. 2021. március 31-én, két nappal az államfő beiktatása előtt a nigeri hatóságok már megakadályoztak egy kísérletet a Mohamed Bazoum elleni katonai hatalomátvételre.
[type] => post [excerpt] => Abdourahmane Tchiani tábornok egy katonai puccsot követően Niger új vezetőjének nyilvánította magát. Az Omar Tchiani néven is ismert férfi szerdán vette át a hatalmat, amikor az elnöki gárda azon egysége, amelyet ő vezetett, elfogta az ország veze... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1690573320 [modified] => 1690568752 ) [title] => A nigeri puccs vezetője kikiáltotta magát az ország vezetőjének [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85875&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 85875 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 85876 [image] => Array ( [id] => 85876 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [original_lng] => 257806 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri-300x189.webp [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/nigeri.webp [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1690557953:4 [_thumbnail_id] => 85876 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3265 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8799180027f0054f7ee20e837124e867] =>
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Denisz Smihal miniszterelnök az 1+1 tévécsatorna adásában bejelentette, a kormány döntése, miszerint személycseréket hajt végre a Naftohaz vezetőségében, a törvénynek megfelelően született meg – számolt be az Ukrinform.
„Azt akarom mondani, hogy a törvénynek és minden jogi eljárásnak megfelelően zajlott a személycsere a Naftohaz vezetésében. Mindenki látta a jelentést, mindenki látta, hogy az ukrán kormány döntése volt. Természetesen az ukrán kormány az ukrán jogszabályoknak megfelelően hozta meg döntését” – jegyezte meg a miniszterelnök.
Smihal hozzátette, hogy Anthony Blinkennel, az USA külügyminiszterével folytatott tárgyaláson érintették a kérdést.
„Blinken úrral folytatott beszélgetés során érintettük az ukrajnai reformok kérdését. A vállalati reform egyike ezeknek, ez fontos pillanat államunk fejlődésében” – mondta a miniszterelnök.