Az Európai Uniónak elegendő támogatást kell adnia Ukrajnának Oroszország megállításához, és Európának fel kell készülnie a védekezésre, és át kell állnia hadigazdaságra – jelentette ki hétfőn Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a La Libre Belgique című belga lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Michel elmondta, hogy az Európai Unió a második világháború óta a legnagyobb biztonsági problémával néz szembe. Mint hozzátette, két évvel a háború kezdete után világossá vált, hogy Oroszország nem áll meg Ukrajnában, ahogy tíz éve nem állt meg a Krímben. „Oroszország folytatja destabilizációs taktikáját Moldovában, Grúziában, a Dél-Kaukázusban, a Nyugat-Balkánon és még tovább, az afrikai kontinensen” – mutatott rá.
Az EB-elnök kiemelte: Oroszország komoly katonai fenyegetést jelent az európai kontinensre és a globális biztonságra. „Ha nem reagálunk megfelelően uniós szinten, és nem adunk kellő támogatást Ukrajnának Oroszország megállításához, mi leszünk a következők” – vélekedett. Kiemelte továbbá, hogy Európának védelmi szempontból jól fel kell készülnie, és át kell állnia hadigazdaságra. Úgy vélte, itt az ideje, hogy Európa felelősséget vállaljon saját biztonságáért. „Nem számíthatunk többé másokra, nem függhetünk a választási ciklusoktól sem az Egyesült Államokban, sem máshol” – húzta alá.
Michel úgy vélte, hogy Európának meg kell erősítenie Ukrajna és Európa potenciálját a demokratikus világ védelmében. Az erősebb Európa a NATO-szövetség megerősítéséhez és a kollektív védelem javításához is hozzájárul – mondta.
Az Európai Bizottság vezetője azt is kifejtette, hogy az európai védelmi képességek erősítésével biztosítani kell, hogy Ukrajna megkapja azt, amire szüksége van a harctéren. Szerinte az ukrán katonáknak sürgősen lőszerekre, rakétákra és légvédelmi rendszerekre van szükségük a légtér ellenőrzéséhez. „Az európai költségvetésből katonai felszerelést kell vásárolnunk Ukrajnának – használjuk fel a kapcsolódó orosz befagyasztott vagyonból származó váratlan összegeket fegyverek vásárlására Ukrajna számára” – szólított fel Charles Michel.
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Petr Pavel, Csehország elnöke kijelentette, hogy a szövetségesek azt javasolják Ukrajnának, hogy korlátozza offenzíváját és erősítse meg védelmét, mivel Kijev, az agresszor országgal, Oroszországgal ellentétben, jelenleg korlátozott képességekkel rendelkezik a harctéren.
A védelem erősítését szolgáló fegyverek mellett Ukrajnának forrásokra is szüksége van az orosz hadsereg utánpótlási útvonalainak felszámolására. Ezek tüzérségi, nagy hatótávolságú rakéták és F–16-os vadászrepülőgépek – mondta a cseh elnök.
Kijelentette: a fronton kialakult „erőegyensúly2 egyértelművé teheti Ukrajna és Oroszország számára, hogy „nem tudnak további sikereket elérni, és eljött a tárgyalások ideje”.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukrajna a nemzetközi jog előírásainak megfelelően védekezik az orosz támadással szemben – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben az Oroszország elleni dróntámadásokkal kapcsolatban.
A német diplomácia vezetője Margus Tsahkna észt külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy miként értékeli a „drónok erősödő jelenlétét Moszkva felett”, és nem tart-e attól, hogy a fejlemény Oroszország Ukrajna elleni háborújának további eszkalációjához vezet, kijelentette, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, megsértve az erőszak alkalmazásáról az ENSZ Alapokmányában rögzített tilalmat, ezért Ukrajna a dokumentum szerint érvényesítheti az önvédelemhez fűződő jogát.
Oroszország „megszakítás nélkül bombáz Ukrajnában civil célpontokat, gabonatárolókat, kórházakat, templomokat, Ukrajna pedig védekezik, a nemzetközi jog keretein belül” – fogalmazott a Zöldek politikusa.
Margus Tsahkna hozzátette, hogy a több tízezer ukrán gyermek Oroszországba hurcolását tekintve már nemigen lehet további eszkalációról beszélni. Hangsúlyozta, hogy „Oroszország felelős mindenért, ami Ukrajnában történik”.
A német és az észt külügyminiszter egyaránt kiemelte, hogy folytatni kell Ukrajna védelmi képességének megerősítését további fegyverszállítmányokkal. Annalena Baerbock elmondta, hogy az orosz megszállás alá került kelet-ukrajnai területek felszabadításáért folytatott műveletek ütemét nagyban befolyásolja, hogy az orosz erők rendkívüli kiterjedésű, Németország nyugati részével megegyező nagyságú területen alakítottak ki aknamezőt.
Az ukrán vezetés jelezte, hogy további felszerelések, eszközök szükségesek ahhoz, hogy a csapatok átkeljenek az elaknásított területeken, Berlin pedig „teljes erővel” dolgozik, hogy hozzájárulhasson a műveletek sikeréhez – fejtette ki Annalena Baerbock, hozzátéve, hogy a német légierőnél rendszeresített Taurus típusú nagy hatótávolságú rakéták egy részének átadásáról szóló ukrán kéréssel kapcsolatban is megfeszített erővel folytatják a nemzetközi egyeztetéseket és egyéb munkálatokat.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Ukrajnának nem csak a támadó hadműveletek végrehajtásához van szüksége nagy hatótávolságú fegyverekre, hanem a védekezéshez – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti prágai sajtótájékoztatóján, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „Nagy hatótávolságú fegyverek nélkül nehéz nemcsak támadó műveleteket végrehajtani. Őszintén szólva védekező műveletet is nehéz végrehajtani. Nagyon nehéz. Az a tény, hogy a földünket védjük, és nem tudunk elérni megfelelő távolságra az ellenség elpusztításához.”
Az elnök szerint az oroszok távolsági előnyben vannak. Ezért fontosak a nagy hatótávolságú fegyverek az ukrán hadsereg védekező és támadó műveleteihez – tette hozzá. Mint megjegyezte, tárgyalt a megfelelő fegyverekről a szövetségesekkel. Elsősorban az USA-val mert csak rajtuk múlik a fegyverek átadása – mutatott rá. „Ukrajna tárgyalásokat folytat más szövetségeseivel is nagy hatótávolságú rakéták átadásáról egyes fegyverrendszerekbe.
Észtország szombaton hat K9 Kõu önjáró tüzérségi egységet kapott az Állami Védelmi Beruházási Központ (RKIK) megrendelésére. A hírt az ERR közölte.
A berendezéseket Paldiski kikötőjébe szállították. Korábban 12 tüzérségi egységet szállítottak Észtországba Dél-Koreából, ami jelentősen javította az észt védelmi erők felkészültségét.
„A honvédelmi fejlesztési terv szerint négy éven belül 24 tüzérségi felszerelést szállítanak Dél-Koreából Észtországba 81,5 millió euró értékben, a költség az oktatók és a kiszolgáló személyzet képzését, a speciális szerszámokat és a pótalkatrészeket is fedezi” – közölték az illetékesek.
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL
A Fehér Ház szóvivője péntek este azt jelentette be, hogy vegyi és biológiai fegyverek elleni védekezést szolgáló eszközöket, felszereléseket juttatnak Ukrajnának.
Jen Psaki indoklása szerint ezt azért teszi meg az Egyesült Államok, mert az országnak, illetve egyéb országoknak olyan információk jutottak a birtokába, hogy akár ilyen jellegű támadásokra is készülhetnek az oroszok Ukrajnában, vagy olyan szabotázs akciók történhetnek, amelyek végül ürügyet szolgáltatnak az oroszoknak arra, hogy ilyen támadásokat végrehajtsanak – tudósított a bejelentésről a Reuters.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
We are preparing a NEW support shipment to ??. 20 M113 armored vehicles, 10 military trucks and 10 SUVs (for demining operations) will be delivered to ?? soon! ?? Stands together with ??! #РазомДоПеремоги
Szeptember 14-én, hétfőn a Minisztertanács jóváhagyta a Járványellenes intézkedések rendjét a választások szervezése és lebonyolítása során – számolt be az Urjadovij portal.
„A kormány szeptember 14-i rendkívüli ülésén elfogadta a választások szervezése és lebonyolítása idején érvényes járványellenes intézkedésekre vonatkozó határozatát” – áll a közleményben.
A dokumentum előírja:
a szavazóhelyiségekbe és a választási bizottság helyiségeibe belépő valamennyi személy esetében kötelező hőmérséklet mérése valamint légúti megbetegedés tünetei kiszűrése.
A választási bizottság és a szavazóhelyiségek bejáratánál kézi fertőtlenítőszernek kell lennie. Biztosítani kell az egyéni védőeszközök központosított gyűjtését és megsemmisítését.
A helyiségekben jelöléseket kell elhelyezni az 1 méteres távolság betartása érdekében. A be- és kimenő választópolgárokat el kell különíteni egymástól. Ajánlott, hogy a szavazólapok kiadásakor egy időben csak három ember tartózkodjon asztalonként.
A választási bizottság által használt székek, asztalok, bútorok fertőtleníthető anyagokból készüljenek. Asztalterítő használata az asztalokon tilos.
A választási bizottság tagjai legalább 1 méteres távolságra üljenek egymástól. Ha szükség van rá, alkalmazzanak átlátszó választófalakat.
Az ajtókilincseket, kapaszkodókat, székeket legalább 2 óránként kell fertőtlenítőszerrel lekezelni, 4 óránként nedves takarítást kell végezni. A szavazóurnák egyes részeinek kezelése is lehetséges, viszont meg kell akadályozni, hogy az urnák belsejébe bekerüljön fertőtlenítőszer.
A választópolgároknak be kell tartaniuk a járványellenes intézkedéseket: kézfertőtlenítés, mielőtt belépnének a helyiségbe, légzőkészüléket vagy védőmaszkot kell viselniük. Ugyanakkor a választási bizottság tagjai megkérhetik a választókat, hogy ideiglenesen távolítsák el a maszkot személyazonosságuk megerősítése érdekében.
Ajánlott saját tollat használni és nem ajánlott gyermekeket bevinni a szavazóhelyiségekbe.
A karanténban lévő választópolgárok lakóhelyükön szavazhatnak. Ehhez legkésőbb a választások előtti péntek este 20 óráig be kell nyújtania az erre vonatkozó kérelmet és az egészségügyi intézmény által kiadott egészségügyi igazolást. A szavazás napján ezeknek választópolgároknak önállóan, anélkül, hogy átadnák a választási bizottság tagjainak, be kell mutatniuk a személyazonosságot és állampolgárságot igazoló dokumentumot. A lakóhelyen való szavazást biztosító bizottsági tagoknak maszkokban, kesztyűben és védőpajzsban kell lenniük. Minden látogatás után a védőeszközöket meg kell semmisíteni.
A választási bizottság minden tagjának, a hivatalos megfigyelőknek, rendőröknek, azon intézmények alkalmazottainak, amelynek területén a szavazóhelyiség és a választási bizottság helyiségei találhatóak, védőeszközökkel kell rendelkezniük.
Ha a Covid-19-et tüneteit észlelik a választási bizottság egyik tagján, a választási bizottság többi tagja tünetek hiányában továbbra is elláthatja feladatait.
Ha a választási bizottság tagja egyéni védőeszközök használata nélkül érintkezik Covid-19-es beteggel, a törvényben előírt módon karanténba küldik.
A speciális szavazóhelyiségekben: egészségügyi intézményekben és a büntetés-végrehajtási intézetekben, előzetes letartóztatási központokban dolgozó választási bizottság tagjainak, hivatalos megfigyelőknek és rendőröknek ajánlott, legkésőbb 72 órával a választás napját megelőzően PCR-tesztet végeznie.
A szavazatok számlálása, a jegyzőkönyvek és a szavazólapok átadása után végzik el a végső fertőtlenítést a választási bizottság helyiségeiben.
Az elfogadott dokumentum kiegészíti azon személyek listáját, akik a karantén ideje alatt Ukrajna területére léphetnek: külföldi országok és nemzetközi szervezetek hivatalos megfigyelői, akik figyelemmel kísérik az adott választások folyamatát.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Zelenskyy commented on the issue of his legitimacy
"These statements of the illegitimate Russian President on the legitimacy of the Ukrainian President are honestly uninteresting. All adequate people who know how to read the laws will read and find the conclusion,"- stated… pic.twitter.com/QpmywwUyoO