A lengyel jobboldalon nagy népszerűségnek örvendő atya szerint az országot vissza kell foglalni a vallásukat hátrahagyó, összezavarodott tömegektől.
Tadeusz Rydzyk konzervatív katolikus médiahálózatot vezető lengyel szerzetes nem tűrte szó nélkül, hogy a lengyel kormány baloldali oktatási minisztere, Barbara Nowacka heti egy órára csökkentené az iskolai hittanórák számát. A Jasna Góra településen tartott búcsún éles hangnemben kérte számon a minisztert.
A lengyel jobboldalon nagy népszerűségnek örvendő atya szerint az országot vissza kell foglalni a vallásukat hátrahagyó, összezavarodott tömegektől.
Rydzyk szerint az állami döntés a hittanórák korlátozásáról az ifjúság Krisztustól való elidegenítését szolgálja.
Szerinte újabban divattá vált a hittan háttérbe szorítása, ebben a nehéz helyzetben a katolikus hívőknek pedig kötelességük visszaszorítani az egyházat érő támadásokat – még akkor is, ha azok épp a kormány tagjaitól érkeznek.
„Mit képzelsz, te asszony? Azt hiszed, ez a te magánbirtokod?” – fakadt ki Rydzyk atya Barbara Nowacka oktatási miniszternek címezve.
A miniszter válasza nem késett. Nowacka a közösségi médiában úgy fogalmazott: „A PiS kedvenc papja ma Jasna Górán politikai őrület nevében beszélt. Így veszít a lengyel egyház híveket.” A miniszter azzal védekezett, hogy az intézkedés nem ideológiai támadás, hanem észszerű oktatáspolitikai reform. „A hit nem üzlet, az iskola pedig nem szószék” – írta.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a rendeletet a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte.
Indoklásuk szerint a miniszter elmulasztotta a jogszabályban előírt egyeztetést az egyházakkal, így megsértette a vallási közösségek jogait és a szülők vallási neveléshez való jogát is.
A rendeletet korábban a legfelsőbb bíróság első elnöke, Malgorzata Manowska is támadta, kiemelve, hogy a reform figyelmen kívül hagyta az egyházak véleményét, valamint a szülők alkotmányos jogait. A döntés nyomán az őszi bevezetés nem biztos, hogy megvalósul, a vallási és világi körök közötti konfliktus pedig újabb fejezethez érkezett.
A Jasna Górán tartott zarándoklaton a jobboldal vezető politikusai is részt vettek, többek között Andrzej Duda államfő, Karol Nawrocki megválasztott elnök és Jaroslaw Kaczynski a Jog és Igazságosság párt (PiS) elnöke.
Az idei zarándoklaton történtek jól példázzák, hogy egyre mérgesedik az ellentét Lengyelországban a kormány és az ellenzék, valamint az állam és az egyház között.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Az ukrajnai Orosz Ortodox Egyházat gyakran orosz hírszerzés irányítja, ezért nincs joga befolyásolni az ukrán egyház híveit és egyházközségeit – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Ben Shapirónak, a Daily Wire alapítójának adott interjújában, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Shapiro provokatív kérdésére az ukrán hatóságoknak a vallásszabadság korlátozásával kapcsolatos vádjait illetően az ukrajnai Orosz Ortodox Egyházzal kapcsolatban Zelenszkij kijelentette, hogy nincs semmilyen „árnyékgyakorlat”, és „teljesen nyitottak és átláthatóak vagyunk”. „Bárki megerősítheti, hogy nincs elnyomás. Minden ünnepet együtt ünnepelünk. Különböző vallásúak vannak, és mindig mindenkit meghívunk. Ez fontos” – jegyezte meg.
Az államfő szerint nem a moszkvai egyházzal van a probléma, hanem azzal, hogy „Oroszország esetében Moszkva csak egy újabb KGB-egység”. „Mindenki tudja, hogy az orosz különleges szolgálatok irányítják az egyházakat. Így vannak berendezkedve. Ez az ő döntésük. Az embereik vagy támogatják, vagy nem – ez az ő joguk. És ezt a kérdést soha nem vetettük fel – sem a háború előtt, sem a háború alatt. De a tény tény marad: a különleges szolgálatok ellenőrizték az Ukrajnában működő egyházakat. Ez helytelen. Az egyháznak függetlennek kell lennie. Moszkva nem ellenőrizheti az egyházunkat. A KGB-jük pedig nem irányíthatja, nem befolyásolhatja az ukrán egyházat. Itt nincs helyük” – mutatott rá.
Az elnök szerint az ukrajnai törvényi változások „azzal függnek össze, hogy nem lehet kapcsolat Moszkva és az egyház között”. Hozzátette: „senki nem zárt be semmit és nem tiltott el senkit”, de „nem fordulhat elő, hogy az orosz KGB irányítja az ukrajnai egyházat”. Mint megjegyezte, „mindenki ellenzi az ilyen jogi kapcsolatokat, ez nem csak a titkosszolgálati szintű kapcsolatokról szól”.
„Egy hosszú évek óta létező jogi kapcsolatról volt szó. De nem szabadna. Nem szabad azon vitatkozni, hogy kinek a temploma régebbi. Ukrajnának egyáltalán nem szabad erről vitáznia. Nézze, most a Szent Szófia székesegyház mellett ülünk. A Szófia régebbi Oroszország fővárosánál és bármelyik templománál. Ez az épület régebbi – és ez a válasz” – mondta az államfő.
Az elnök hozzátette, Ukrajnában nem lehetnek viták (vallási kérdésekben – a szerk.), „tudományos bizonyítékaink vannak”. „Csak azt mondjuk: az egyházunknak mentesnek kell lennie minden külső befolyástól. Szabadnak kell lennie az emberek számára” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.
A Kárpátalja Megyei Tanács határozatban tiltotta be a megye területén az Orosz Föderációhoz köthető vallási szervezetek tevékenységét, a tilalom kiterjed más civil szervezetekre is, elsősorban azokra, amelyek bármilyen módon kapcsolódnak a Kremlhez – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Kárpátalja Megyei Tanács vonatkozó határozatára hivatkozva.
A jelentés szerint A nemzetbiztonság megerősítésének biztosításáról a civil és vallási szervezetek tevékenysége terén Kárpátalja területén című határozat elfogadását támogatták a megyei tanácsi képviselők. „Tilalom alá esik az agresszor országgal, azaz Oroszországgal együttműködő vagy azzal kapcsolatban álló vallási, egyházi, civil és egyéb szervezetek tevékenysége Kárpátalja területén” – áll a dokumentumban.
A határozatban szereplő tilalom mellett a képviselők ajánlásokat tettek a rendvédelmi szerveknek, hogy gyors és hatékony választ adjanak a vallási, civil és egyéb szervezetek képviselői által folytatott ukránellenes propaganda tényeinek feltárásával.
[type] => post [excerpt] => A Kárpátalja Megyei Tanács határozatban tiltotta be a megye területén az Orosz Föderációhoz köthető vallási szervezetek tevékenységét, a tilalom kiterjed más civil szervezetekre is, elsősorban azokra, amelyek bármilyen módon kapcsolódnak a Kremlhez. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1685644800 [modified] => 1685644514 ) [title] => Kárpátalján betiltottak minden Oroszországhoz köthető vallási egyéb szervezetet [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80457&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80457 [uk] => 80461 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 80458 [image] => Array ( [id] => 80458 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20.jpg [original_lng] => 282174 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/image-20.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685633714:5 [_thumbnail_id] => 80458 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4072 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] =>
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Az Ukrajna elleni folytatódó orosz agressziónak egyre több halálos áldozata van, polgári létesítmények, közöttük imahelyek, vallási szentélyek és emlékhelyek pusztulnak el – írta hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a valláson vagy meggyőződésen alapuló erőszak áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott közleményében.
A dokumentum rámutat: „az áldozatok között keresztények, muszlimok, zsidók és más vallásúak, valamint ateisták is vannak. Az orosz vallási vezetők szándékosan vagy kényszerítés hatására szolgáltatnak magyarázatot erre a ki nem provokált háborúra”.
A szervezet nagy aggodalommal figyeli, hogy az EBESZ-tagállamok területén és máshol vallási alapú üldöztetés folyik – áll a közleményben, amelyet az EBESZ elnökségének három képviselője írt alá: Andrew Baker, aki az antiszemitizmus, Ismail Hakki Musa, aki az iszlamofóbia és Regina Polak, aki a keresztényellenesség és más vallásokkal szembeni diszkrimináció ügyében felelős.
A Covid–19-világjárvány okozta tavalyi fizikai távolságtartás az online intolerancia terjedését idézte elő. A korlátozások feloldása ellenére a gyűlölet tovább fokozódik, a zsidók, a muzulmánok, más vallási közösségek, különösen a sebezhető kisebbségek a célpontok. Az antiszemita és az intoleráns üzenetek népszerűsítői gyakran saját szélsőséges vallási ideológiájukból táplálkoznak, de az agresszió nem marad a virtuális térben, számos fizikai támadást is bátorít – mutat rá az EBESZ.
Az 57 tagállamot tömörítő biztonsági szervezet emlékezetet: a részes államok kötelessége, hogy tiszteletben tartsák a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadságot rasszra, nemre, társadalmi nemre, etnikumra, nyelvre való tekintet nélkül, valamint védelmezzék és mozdítsák elő a békét és a biztonságot. A dokumentum felszólítja a tagállamokat: támogassák a tolerancia légkörét, a befogadást és a sokszínűség tiszteletét. Az erőszakcselekményeket, így a vallási alapú gyűlöletbeszédet és cselekményt el kell ítélni, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni – írja az EBESZ.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajna elleni folytatódó orosz agressziónak egyre több halálos áldozata van, polgári létesítmények, közöttük imahelyek, vallási szentélyek és emlékhelyek pusztulnak el – írta hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a v... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1661203800 [modified] => 1661201154 ) [title] => Az ukrajnai imahelyek és szentélyek elleni orosz támadásokat bírálta az EBESZ [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56003&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56003 [uk] => 56055 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 9031 [image] => Array ( [id] => 9031 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz.jpg [original_lng] => 37985 [original_w] => 940 [original_h] => 626 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz.jpg [width] => 940 [height] => 626 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz.jpg [width] => 940 [height] => 626 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz.jpg [width] => 940 [height] => 626 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/ebesz.jpg [width] => 940 [height] => 626 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1661247003:8 [_thumbnail_id] => 9031 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3532 [translation_required_done] => 1 [_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] =>
Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s