Több mint egymilliárd adag koronavírus-vakcinát adományoz a kevésbé tehetős országoknak a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) – jelentette be a Hetek háromnapos angliai csúcstalálkozójának vasárnapi zárónapja után Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson a G7-csúcs helyszínén, a délnyugat-angliai Cornwall megye Carbis Bay nevű kisvárosában tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a koronavírus elleni oltóanyagokat a G7-csoport vagy közvetlenül juttatja el a célországokba, vagy a szerényebb jövedelmű országok oltóanyag-ellátására életre hívott COVAX beszerzési program finanszírozásának emelésével tesz hozzáférhetővé pótlólagos dózisokat. A brit kormányfő külön kiemelte az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű vakcináját, amellyel eddig több mint 500 millió embert oltottak be világszerte. Johnson kijelentette: ez a világ legnépszerűbb oltóanyaga, nem utolsósorban azért, mert önköltségi áron hozzáférhető. Elmondta: a Covax elosztási mechanizmus által eddig hozzáférhetővé tett oltóanyagok 96 százaléka Oxford/AstraZeneca-vakcina volt. Boris Johnson szerint az egymilliárd dózisra szóló fejajánlás nagy lépés a világ teljes lakosságának beoltása felé.
A G7-csúcson felajánlott egymilliárd dózisból 500 milliót az Egyesült Államok, százmilliót Nagy-Britannia szállít. A vasárnap délutáni sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva Boris Johnson kijelentette: a brit kormány rendelkezésére álló tudományos adatok alapján „nem úgy tűnik”, hogy a koronavírus-járvány kórokozója laboratóriumból szabadult volna rá a világra. Hozzátette ugyanakkor, hogy „nyitottan kell hozzáállni” a vírus eredetének kérdéséhez.
A találkozó helyszínéül szolgáló délnyugat-angliai kisváros után Carbis Bay Kommünikének nevezett 25 oldalas zárónyilatkozatban a résztvevők – a G7-csoport soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Franciaország és Olaszország vezetői – leszögezik: a most felajánlott egymilliárd dózissal együtt a G7-országok a koronavírus-világjárvány kezdete óta immár több mint kétmilliárd adag oltóanyag adományozására vállaltak kötelezettséget.
A G7-kommüniké tartalmazza azt a célkitűzést is, hogy az eddigi 300 napról száz nap alá kell csökkenteni az új vakcinák, kezelési és diagnosztikai eljárások kifejlesztésének és engedélyezési eljárásának időtartamát.
Boris Johnson már a most véget ért G7-csúcsot előkészítő, néhány héttel ezelőtti virtuális csúcstalálkozón meghirdette azt a célt, hogy akár száz nap alatt új oltóanyagokat lehessen kidolgozni a jövőben felbukkanó fertőző betegségek ellen. Johnson azon az értekezleten hatalmas és példátlan globális vívmánynak nevezte, hogy a koronavírus-járvány kórokozója ellen hozzávetőleg 300 nap alatt sikerült vakcinát kifejleszteni. Hangsúlyozta azonban, hogy ha sikerül az újonnan megjelenő betegségek elleni oltások kifejlesztésének időtartamát még tovább csökkenteni, lehetővé válhat annak megelőzése, hogy a jövőbeni járványok a mostanihoz hasonló katasztrofális egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményekkel járjanak. Ezt a célt fogalmazza meg immár hivatalosan a G7-csúcstalálkozóról kiadott Carbis Bay Kommüniké.
A záróközlemény leszögezi: ahhoz, hogy a koronavírus-járványnak jövőre véget lehessen vetni, a világ lakosságának legalább a 60 százalékát be kell oltani. A zárónyilatkozatban a csúcstalálkozó résztvevői jóváhagyták a G7-pénzügyminiszterek minapi londoni értekezletének határozatát arról, hogy a jelenleginél igazságosabb globális adózási rendszerre van szükség. A kommünikében is szerepel ennek megfelelően a társasági adóztatás globális kiterjedésű reformjának szándéka. A nyilatkozat szerint a G7-országok elkötelezik magukat annak az alapelvnek a támogatása mellett, amely 15 százalékos szinten határozná meg az egyes országok számára célként kitűzött társaságiadó-minimumot.
A csúcsértekezleten az amerikai elnök és a brit kormányfő megfogalmazta azt a célt is, hogy a legnagyobb és legnyereségesebb multinacionális vállalatok piacaiként szolgáló országok adóztatási jogot kapjanak az e cégek által 10 százalékos haszonkulcs felett megtermelt nyereség legalább 20 százalékára. Ez a kitétel ugyanakkor a vasárnapi záróközleményben külön nem szerepel.
A csúcstalálkozó három napját alaposan megterhelték az észak-írországi kereskedelemszabályozási viták. Ebben a kérdésben elsősorban London és az Európai Bizottság, illetve a brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök között zajlottak le kemény csörték. Az egyre élesebb vita abból ered, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás külön észak-írországi protokolljának megfelelően Észak-Írország – amely nem része Nagy-Britanniának – a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az unió egységes belső piacának és vámuniójának egyes szabályozási elemeivel, Nagy-Britannia ugyanakkor kilépett az EU e két integrációs szerveződéséből. Ennek velejárója, hogy a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat eseti ellenőrzéseknek kell alávetni, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az unió egységes piacára – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.
Ez a megoldás az ára annak, hogy ezeket az ellenőrzéseket nem Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán kell elvégezni. London azonban egyoldalúan elhalasztotta a protokoll több elemének bevezetését, és az EU emiatt jogi eljárást kezdeményezett a brit kormány ellen. Vasárnapi sajtótájékoztatóján Boris Johnson ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az észak-írországi kérdés „elenyészően csekély” részét képezte az G7-csúcs megbeszéléseinek.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Több mint egymilliárd adag koronavírus-vakcinát adományoz a kevésbé tehetős országoknak a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) - jelentette be a Hetek háromnapos angliai csúcstalálkozójának vasárnapi zárónapja után Boris Johnson brit minisztere...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1623665640
[modified] => 1623664868
)
[title] => Johnson: több mint egymilliárd adag koronavírus-oltást adományoz a G7-csoport a szegényebb országoknak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=25531&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25531
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 25536
[image] => Array
(
[id] => 25536
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson.jpg
[original_lng] => 79246
[original_w] => 780
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson.jpg
[width] => 780
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson.jpg
[width] => 780
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson.jpg
[width] => 780
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/boris-johnson.jpg
[width] => 780
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1623654069:10
[_thumbnail_id] => 25536
[_edit_last] => 10
[views_count] => 5395
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f4f52459052ea6d94bebe0cdda77a2d2] =>
Az európai uniós tagállamok vezetői kedden, a brüsszeli EU-csúcs második munkanapján abban állapodtak meg, hogy az év végéig százmillió dózis, koronavírus elleni oltóanyagot adományoznak a legrászorultabb országok részére.
Az Európai Unió a világ legnagyobb vakcinaexportőre, és további erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy a vakcinák a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó mechanizmuson keresztül mindenki számára hozzáférhetők legyenek – olvasható az Európai Tanács végkövetkeztetéseiben.
A tagállami vezetők megállapították, hogy a felgyorsult oltási kampányok következtében javulás következett be az járványügyi helyzetben Európa-szerte, ami lehetővé teszi fokozatos gazdasági-társadalmi nyitást. Felhívták a figyelmet azonban az éberségre a vírusmutánsok terjedésével kapcsolatban, és hangsúlyozták, hogy további erőfeszítéseket kell tenni oltóanyaggyártás fokozására. Az állam- és kormányfők üdvözölték a múlt heti megállapodást az EU-n belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, a koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről. Felkérték továbbá a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsot, hogy június közepéig vizsgálja felül az EU-n belüli utazásra vonatkozó ajánlását. Kedd délután a csúcs résztvevői a széndioxid kibocsátás-csökkentés 2030-ra elérendő clkitűzéseiről egyeztetnek.
Dmitro Kuleba külügyminiszter arra utasította Okszana Markarovát, washingtoni ukrán nagykövetet, hogy kezdjen tárgyalásokat a Fehér Házzal koronavírus elleni vakcinák Ukrajnának történő lehetséges átadásáról – hangzott el a külügyi tárca vezetőjének keddi Facebook-os sajtókonferenciáján, adta hírül a strana.ua hírportál.
Az ukrán diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok 80 millió adag vakcinát készül más országoknak juttatni június végéig. Ukrajna üdvözli ezt a döntést – tette hozzá.
Kuleba azt is elmondta, hogy hétfőn utasította a washingtoni ukrán nagykövetet, hogy kezdjen tárgyszerű megbeszéléseket a Fehér Házhoz a vakcina-segély ügyében. Meggyőződésem, ebben a kérdésben minden sikerülni fog – fogalmazott a külügyminiszter.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Az iráni elnök szombaton az állami tévé adásában az amerikai szankciókat okolta azért, hogy nem érkezik elegendő koronavírus elleni vakcina az iszlám köztársaságba.
Folytatódik a Trump által ellenünk indított gazdasági terrorizmus – jelentette ki Haszan Róháni.
Megrendeljük az oltóanyagot, fizetünk is érte, de azután a szállítás előtt közlik velünk, hogy a gyártó fél az amerikai szankcióktól – mondta.
Emiatt vagy késnek a szállítmányok, vagy egyenesen törlik a megrendelést – tette hozzá. Az iráni elnök nem ment bele a részletekbe, de feltehetően arra a múlt heti esetre utalt, amikor az indiai ügyészség az amerikai szankciókra hivatkozva leállíttatta 370 ezer adag, Indiában gyártott vakcina leszállítását Iránnak. Irán eddig összesen nagyjából kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát importált Oroszországból, Kínából és Indiából. Ebből egyelőre csak az egészségügyi dolgozókat oltották be, és elkezdték az oltást az idősotthonokban. Az iráni egészségügyi kormányzat azt hangoztatja, hogy idén augusztusig a 83 milliós ország teljes felnőtt lakossága megkaphatja a koronavírus elleni oltást. Ehhez szükség lesz Irán saját fejlesztésű vakcináira is, ezek azonban egyelőre kísérleti fázisban vannak.
A koronavírus-járvány bő egy évvel ezelőtti kitörése óta Iránban a hivatalos adatok szerint több mint 1,8 millióan fertőződtek meg a Covid-19-betegséget okozó SARS-CoV-2 vírussal, közülük 62 ezren nem élték túl a betegséget. A járvány miatt kényszerűségből bevezetett korlátozó intézkedések miatt több mint egymillióan veszítették el munkahelyüket.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Európai uniós exporttilalmat kell elrendelni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen védő AstraZeneca-vakcinára – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EU-) frakciójának vezetője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.
Az EP legnagyobb frakciójának vezetője élesen bírálta a szérumot gyártó brit-svéd gyógyszeripari vállalat döntését, amely szerint tovább csökkentik a termékükből az EU-nak biztosított mennyiséget.
Manfred Weber szerint ez a döntés az EU hátrányos megkülönböztetésére utal. Úgy tűnik, az AstraZeneca „előnyben részesít más országokat az EU-val szemben” – mondta a német politikus. Kiemelte: amíg a vállalat nem teljesíti a EU-nak tett vállalásait, meg kell tiltani a közösség területén gyártott oltóanyaga exportját.
Az AstraZeneca egy pénteken kiszivárogtatott dokumentum szerint arról tájékoztatta a vakcinabeszerzést a tagállamok megbízásából intéző Európai Bizottságot, hogy ismét szállításcsökkentést tervez. Új menetrendje szerint a huszonhetek március végéig 30,1 millió adagot, áprilisban pedig 20 millió adagot kapnak az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcinából. Ez az eredeti ígéretéhez képest a január-márciusi időszakot tekintve kétharmados, áprilisra 50 százalékos csökkentést jelent.
Európai uniós csúcstalálkozó sürgős összehívását kérte öt EU-tagállam kormányfője egy szombaton nyilvánosságra hozott közös levélben, mert szerintük aránytalan a koronavírus elleni vakcina elosztása az uniós tagállamok között – számolt be a Magyar Nemzet az MTI-re hivatkozva.
Az EU-tagállamok állam- és kormányfői soron kívüli csúcstalálkozón vitassák meg az oltóanyag elosztásának kérdéskörét, hogy az átoltottság mértéke minden tagállamban elérje a második negyedév végére kitűzött célt – írta az öt ország, Ausztria, Csehország, Szlovénia, Bulgária és Lettország miniszterelnöke az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek és az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek címzett levélben. A levél szerint ha az EU nem változtat a vakcinaelosztás jelenlegi rendszerén, nyárra óriási aránytalanságok lesznek a tagállamok között az oltóanyaggal való ellátottságban.
Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken a nyilvánosság előtt panaszkodott amiatt, hogy egyes EU-tagállamok a gyógyszergyártókkal kötött titkos szerződések révén a többieknél lényegesen több vakcinához jutnak, pedig előzőleg a huszonhetek megállapodtak arról, hogy a lakosságszám arányában osztják szét az EU által lekötött és megrendelt, koronavírus elleni oltóanyagot.
Az osztrák kormányfő által példaként megnevezett Hollandia visszautasította a vádat: a holland kormány emlékeztetett arra, hogy az uniós megállapodás szerint ha az EU területére behozott vakcinamennyiség arányos elosztása után egyes tagállamok jelzik, hogy nem tudják vagy nem óhajtják felhasználni az éppen rendelkezésre álló készletet, akkor egy másik tagállam felhasználhatja az így felszabaduló mennyiséget. Hollandia nem szerzett be pótlólag oltóanyagot az EU által aláírt megállapodásokon kívül – közölték.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
A koronavírus elleni vakcinák unión belüli elosztása a tagállamok közötti megállapodásokon alapul, amelyek eltérhetnek az elosztás méltányos és népességarányos elvétől – reagált Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője Sebastian Kurz pénteki szavaira.
Mint ahogyan arról már beszámoltunk Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken újságírók előtt azt mondta, hogy az oltóanyagok kiszállítása az egyes európai uniós országokba nem egyenlő mértékben történik, vagyis nem minden ország kapja meg lakosságarányosan a neki járó mennyiséget.
Az osztrák kancellár kijelentésével összefüggő kérdésre válaszolva Eric Mamer kijelentette, a tagállamoknak joguk van egymás között megállapodást kötni az oltóanyagok elosztását illetően.
Kijelentette: az, hogy az egyes vakcinák tagállamok közötti elosztása igazságos-e, vagy sem, nem az Európai Bizottság dolga megmondani. Ez tagállami kérdés – közölte. Kiemelte továbbá: egy adott ország dönthet úgy, hogy nem kívánja átvenni az általa korábban tervezett teljes vakcinaadagot. Ezek a dózisok válnak elérhetővé más tagállamok számára, illetve válnak új megbeszélés és megállapodás tárgyává. Ez egy átlátható mechanizmus, amely a tagállamok közötti megállapodásokon alapul – tette hozzá a bizottsági szóvivő.
A koronavírus elleni oltások biztonságosságát hangsúlyozta, és mindenkit az oltás elfogadására biztatott Joe Biden amerikai elnök pénteken a Pfizer vállalat kalamazooi vakcinagyártó üzemében.
„Ha van egy üzenet, amelyet mindenkinek át kell adni ebben az országban, az a következő: az oltások biztonságosak” – mondta Biden, miután megtekintette a Pfizer üzemét a Michigan állambeli Kalamazooban. Az elnök elmondta, hogy látogatása során bemutatták neki a vakcinák készítésével kapcsolatos óvintézkedéseket. Joe Biden kiemelte: fontos, hogy az amerikaiak bízzanak abban, hogy az oltások biztonságosak. „Kérem önöket, saját maguk, a családjuk, a közösségük érdekében, hogy amikor elérhetővé válik és sorra kerülnek, fogadják el az oltást! Csak így lehet legyőzni ezt a járványt” – hangsúlyozta az elnök.
Beszédében elkötelezte magát amellett, hogy az Egyesült Államok pénzügyi segítséget nyújt a nehéz anyagi helyzetben lévő országoknak, hogy hozzájussanak a szükséges oltóanyagokhoz. Biden optimista volt azzal kapcsolatban, hogy mikor érhet véget a járvány. Azt mondta: a pandémia vége már látható. „Nem tudok önöknek pontosan megmondani, hogy mikor lesz vége ennek a válságnak, de azt elmondhatom, hogy mindent megteszünk, hogy az a nap minél hamarabb eljöjjön” – mondta.
Az alig egy hónapja hivatalba lépett demokrata párti elnök bírálta elődje, Donald Trump járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit. Úgy fogalmazott: „Elődöm (…) nem rendelt elegendő oltást, nem tett erőfeszítéseket, hogy minél többen megkapják a vakcinát és nem sikerült oltóközpontokat létrehoznia. Ez megváltoztatta hivatalba lépésünk pillanatát.”
A demokrata elnök védelmébe vette kormánya 1900 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomagját, és visszautasította a republikánusok ellenvetéseit. Azzal érvelt a törvényjavaslat sürgőssége mellett, hogy amennyiben elfogadják, a gazdaság idén 7 millió munkahelyet teremt. „Mire várnak? Nem kellene 20 milliárd dollárt költenünk a nemzet beoltására? Nem kellene 290 millió dollárt szánnunk a 11 millió amerikai munkanélküli biztosításának meghosszabbítására?” – kérdezte Biden. Az elnök a mentőcsomag szükségességét hangsúlyozva kiemelte: több tízezer kisvállalkozásnak kellett végleg bezárnia, az iskoláknak pénzre van szükségük a biztonságos újranyitáshoz, és 11 millió gyermek nem jut elegendő ételhez. Hozzátette: minden ötödik amerikainak elmaradása van a bérleti díjak tekintetében, és „tízből egy honfitársunk nem tudja időben fizetni a jelzálogkölcsönét”.
Biden azt állította, hogy ha a kongresszus nem fogadja el a gazdaságösztönző csomagot, akkor 40 millió rászoruló amerikai veszítheti el az étkezési támogatását. „Az Isten szerelmére, ez az Amerikai Egyesült Államok. Olyan emberekbe fektetünk be, akik rászorulnak” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: továbbra is hajlandó meghallgatni a felsőház és az alsóház ötleteit is, hogy miként lehetne javítani a mentőcsomagon, vagy olcsóbbá tenni.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) támogatnia kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy akár száz nap alatt új oltóanyagokat lehessen kidolgozni a jövőben felbukkanó fertőző betegségek ellen.
Johnson, aki a G7-csoport virtuális pénteki csúcstalálkozójának elnöki tisztségét tölti be, a Downing Street előzetes tájékoztatása szerint az értekezleten kifejti: hatalmas és példátlan globális vívmány, hogy az új koronavírus járványának kórokozója (a SARS-CoV-2) ellen hozzávetőleg 300 nap alatt sikerült vakcinát kifejleszteni. Johnson szerint azonban ha sikerül az újonnan megjelenő betegségek elleni oltások kifejlesztésének időtartamát még tovább csökkenteni, lehetővé válhat annak megelőzése, hogy a jövőbeni járványok a mostanihoz hasonló katasztrofális egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményekkel járjanak.
A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a brit kormányfő éppen ezért célként hirdeti meg a pénteki G7-csúcsértekezleten, hogy az új vakcinák kidolgozásának időtartama a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére fordított időhöz képest kétharmadával csökkenjen, és így akár száz nap alatt is elő lehessen állítani új vakcinákat.
Boris Johnson már felkérte Sir Patrick Vallance-t, a brit kormány tudományos főtanácsadóját arra, hogy kezdjen együttműködést nemzetközi partnerekkel, köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a járványügyi felkészültséget szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalícióval (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations, CEPI), valamint iparági és tudományos szakértőkkel az új vakcinák, gyógymódok és szűrővizsgálatok kifejlesztésének felgyorsítása érdekében, és szolgáljon tanácsadással a G7-országoknak arról, hogy ezt miképp lehet elérni.
A brit miniszterelnök megerősítette pénteken azt is, hogy Nagy-Britannia kész a saját igényeit meghaladó mennyiségű koronavírus-vakcinát a WHO által a szerényebb jövedelmű országok oltóanyag-ellátására létrehozott COVAX beszerzési program rendelkezésére bocsátani.
A brit kormány 407 millió dózist rendelt hét gyártótól a koronavírus elleni vakcinából. Matt Hancock egészségügyi miniszter minapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „ez nyilvánvalóan több, mint amennyire a brit lakosságnak szüksége van”, és a brit kormány kész a hazai szükségleteket meghaladó vakcinakészleteket megosztani más országokkal.
Ukrajna mindent megtett a lakosság COVID elleni vakcinákkal történő ellátása érdekében, de az oltás még nem kezdődött el, mert a világban vakcinahiány figyelhető meg – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök csütörtökön az európai uniós országok kijevi nagyköveteivel tartott találkozóján, adta hírül az rbc.ua hírportál a kormány sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányfő köszönetét fejezte ki az EU-nak, hogy finanszírozta a COVAX kezdeményezés keretében finanszírozta februárban az Ukrajnának szánt 117 ezer adag Pfizer-vakcina beszerzését és további 8 millió adag vakcinát más gyártóktól. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az állam minden szükséges lépést megtett az ukránok hatékony vakcinációja érdekében.
Smihal emlékeztetett rá, hogy Ukrajna megfelelő számú megállapodást kötött a vakcinagyártókkal, hogy mindenki megkaphassa az oltást, aki jelentkezik, és a lekötött oltóanyagmennyiség finanszírozása is megtörtént. Sajnos jelenleg vakcinahiány figyelhető meg, amit az EU-tagországok is megéreznek – emlékeztetett, megjegyezve, hogy mindenütt azonos problémával állnak szemben – az oltás határidejének kitolódásával.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna mindent megtett a lakosság COVID elleni vakcinákkal történő ellátása érdekében, de az oltás még nem kezdődött el, mert a világban vakcinahiány figyelhető meg – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1613664180
[modified] => 1613662669
)
[title] => Ukrajna minden szükséges lépést megtett a lakosság COVID elleni vakcinációja érdekében – Smihal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18971&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18971
[uk] => 18974
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 18972
[image] => Array
(
[id] => 18972
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[original_lng] => 137743
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/smihal-3.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1613656052:8
[_thumbnail_id] => 18972
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3844
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5ec43b22ffcb2962c618966c0239f976] =>
[_oembed_time_5ec43b22ffcb2962c618966c0239f976] => 1638014900
[_oembed_db3d30a02816424350dec41a896f99bf] =>
[_oembed_time_db3d30a02816424350dec41a896f99bf] => 1638014901
[_oembed_141f0e24733a196415e49220c92bb357] =>
[_oembed_time_141f0e24733a196415e49220c92bb357] => 1638014901
[_oembed_f157b520ee7919ef751d24df6a2da29d] =>
[_oembed_time_f157b520ee7919ef751d24df6a2da29d] => 1645499427
[_oembed_0997446b4be03e0bdea2336a12a82a49] =>
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
We are preparing for winter in ??. I had a meeting with @UN_Ukraine Coordinator Denise Brown and @USAIDUkraine Acting Director Susan Kutor. We are counting on help with mobile boiler houses, generators, equipment to repair energy infrastructure. We agreed to coordinate the needs. pic.twitter.com/fIhn4LytJm
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4