Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy a Kongresszus által jóváhagyott átmeneti költségvetésből hiányzik a Kijevnek nyújtott támogatás – közölte hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Josep Borrellel, az Európai Unió fődiplomatájával közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: „A kérdés az, hogy ami az Egyesült Államokban történt, az incidens vagy rendszer. Szerintem ez egy incidens.” Szerinte Ukrajna nagyon alapos megbeszéléseket folytat a kongresszus mindkét pártjával, a demokratákkal és a republikánusokkal. „És az esetleges shutdown hátterében a döntés úgy született, ahogy most van. De továbbra is azon dolgozunk a kongresszus mindkét pártjával, hogy ez semmilyen körülmények között ne ismétlődhessen meg” – tette hozzá.
A külügyminiszter kifejtette, hogy Kijevben nem érzik úgy, hogy megtört volna az amerikai támogatás, mert az USA tudja, hogy sokkal több forog kockán Ukrajnában, mint maga Ukrajna. „A világ stabilitásáról és kiszámíthatóságáról van szó. És ezért hiszem, hogy sikerül megtalálnunk a megfelelő megoldásokat” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy a Kongresszus által jóváhagyott átmeneti költségvetésből hiányzik a Kijevnek nyújtott támogatás – közölte hétfőn Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1696261980
[modified] => 1696254002
)
[title] => Az Ukrajnának nyújtott támogatás hiánya az Egyesült Államok költségvetésében incidens, nem pedig rendszer – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91469&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 91469
[uk] => 91472
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 91470
[image] => Array
(
[id] => 91470
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[original_lng] => 30238
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/borrell-kuleba-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1696244735:2
[_thumbnail_id] => 91470
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2110
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_293982d57e7d1a600c233be9e6ed5d9c] =>
Odesa is a beautiful historic city. It should be in the headlines for its vibrant culture & spirit.
Instead, it marks the news as frequent target of Putin’s war.
The EU supports the stabilisation of sites impacted by Russia’s barbarically destruction. ↓https://t.co/GSaSr71RSW
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo