Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az Ukrajna és Lengyelország közötti kétoldalú problémák nem befolyásolhatják Ukrajna útját az Európai Unióhoz való csatlakozás felé – jelentette ki hétfőn Marta Kos, az EU bővítésért felelős biztosa a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelenté szerint Kostól azt kérdezték, hogy a Kijev és Varsó között kitört botrány, ami az egyik ukrán egységnek az UPA hőseiről való elnevezését illeti, befolyásolhatja-e Ukrajna EU-csatlakozását. „Nagyon nem szeretnénk, ha az országok közötti kétoldalú problémák befolyásolnák a közös ügyet. Ezeket kétoldalúan kell megoldani” – hangsúlyozta. Azt is megjegyezte, hogy Lengyelország részéről nem várhatók „problémák”.
A biztos szerint az első tárgyalási klaszter Ukrajnával várhatóan a június 15-i luxemburgi kormányközi konferencián nyílik meg. A többi klaszter megnyitására július közepén számít. Azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem lesz képes előrehaladni az EU-tagság felé vezető úton anélkül, hogy reformokat hajtana végre a jogállamiság területén.
Az rbc.ua tudósítójának azon kérdésére válaszolva, hogy 2030 reális időpont-e Ukrajna EU-csatlakozására, a biztos azt mondta, hogy bármi lehetséges, ha a reformok terén elérik a szükséges eredményeket. „Örülnék, ha Ukrajna tagsági megállapodását az Európai Unió bővítési biztosaként betöltött megbízatásom alatt (azaz 2029-ig – a szerk.) írnák alá… Lehetetlen csatlakozni az Európai Unióhoz reformok végrehajtása nélkül. Ezért lehetetlen ezt „egyik napról a másikra” megtenni” – tette hozzá Marta Kos.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az Ukrajna és Lengyelország közötti kétoldalú problémák nem befolyásolhatják Ukrajna útját az Európai Unióhoz való csatlakozás felé – jelentette ki hétfőn Marta Kos.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780956000
[modified] => 1780943190
)
[title] => Az Európai Bizottság szerint az UPA körüli konfliktus nincs hatással Ukrajna EU-csatlakozására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=188578&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188578
[uk] => 188590
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188579
[image] => Array
(
[id] => 188579
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[original_lng] => 32060
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kos.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1780935742:8
[_thumbnail_id] => 188579
[_edit_last] => 12
[views_count] => 81
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 938129215002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 601
[1] => 101
[2] => 948591
[3] => 2115034
[4] => 2167113
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Bizottság
[1] => konfliktus
[2] => Marta Kos
[3] => Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA)
[4] => urkajna eu-csatlakozása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2167113
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2167113
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)