Az Európai Unió bővítése különösen fontossá vált az Ukrajna elleni agresszió miatt, Montenegró pedig jó úton halad a csatlakozás felé – hangsúlyozta Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn Podgoricában.
Véleménye szerint a montenegrói kormány egyértelműen megmutatta elkötelezettségét a teljes jogú uniós tagsághoz vezető reformok megvalósítása iránt. „A kormány kitűnő munkát végez az igazságügy területén tapasztalható nyitott kérdések megválaszolásában” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a 23-as és a 24-es csatlakozási fejezetekben található ideiglenes feltételeket a nyár elejéig kell teljesíteni. Kiemelte ugyanakkor, hogy Németország kész mindenben segíteni Montenegrót.
Annalena Baerbock szerint az unió bővítése nem magától értetődő folyamat, de az egész EU erősödését szolgálja.
Közölte, az EU-s és a NATO-tagság „életbiztosítás” ezekben a nehéz időkben, és Németország számára fontos, hogy Montenegró mindkét „életbiztosítással” rendelkezzen.
A hétfői találkozó megerősítette, hogy az Európai Uniót érdekli a Nyugat-Balkán, az integrációnak pedig nincs alternatívája a térség stabilitását illetően – hangsúlyozta a találkozót követően Filip Ivanovic montenegrói külügyminiszter. Szerinte a bővítési folyamat reális és megvalósítható, és a teljes jogú uniós tagság Montenegró legfőbb célja, aminek érdekében maximális kapacitással dolgozik is. Rámutatott, hogy a közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának 80 százaléka Európa-párti, így Montenegró mindenképpen ezen az úton marad.
Montenegró 2010-ben kapta meg az uniós tagjelölt státust, a csatlakozási tárgyalások pedig 2012-ben kezdődtek meg. A 35 csatlakozási fejezetből 33-at nyitottak meg eddig. Az ország 2017 óta tagja a NATO-nak.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Ukrajna segített az Európai Uniónak felébredni a bővítési kómából – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter a Vadim Karpjak televíziós műsorvezetőnek adott péntek esti interjújában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „Ukrajna volt az, amely kihozta az Európai Uniót a bővítési kómájából. A nyugalom birodalma volt, normális állapotban volt, de mint erő, mint a történelem hajtóereje kómában volt, amelybe az úgynevezett bővítési fáradtság miatt került.”
A külügyminiszter szerint, ha nem lenne Ukrajna, „az Európai Unió ebben a kómában maradna, és nem lenne történelmi tényező”. „A terjeszkedés gondolata felé nyitva lényegében visszatért a történelem színpadára, és visszaadta nekünk az Európai Unió történelmi szerepébe vetett hitet és optimizmust” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
Az Európai Unió
hitelessége múlik azon, hogy sikerül-e a jövőben a bővítési folyamatot
felgyorsítani – mondta Áder János magyar köztársasági elnök, miután Rómában
hivatalos megbeszélést folytatott Sergio Matterella olasz államfővel péntek
délután. A megbeszélésen napirenden szerepelt az Európai Unió következő hétéves
költségvetése, és a migráció is.
Áder János a közmédiának nyilatkozva felidézte, hogy régóta
terítéken van az Európai Uniónak a nyugat-balkáni országokkal történő bővítése.
Szerbiával és Montenegróval már megkezdődtek a csatlakozási
tárgyalások, a cél: ezek felgyorsítása – mutatott rá az államfő.
Hozzátette: Észak-Macedóniával és Albániával még az idén el
kellene kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, ebben egyetértés volt az olasz
államfővel.
A köztársasági elnök szerint alapvetően az Európai Unió
hitelessége múlik azon, hogy hosszú idő, és sok-sok halogatás után a bővítési
folyamatot sikerül-e felgyorsítani.
Áder János reményét fejezte ki, hogy Várhelyi Olivér magyar
uniós biztosnak döntő szerepe lesz ebben, és segíteni tudja a folyamatot.
A magyar államfő elmondta, a tárgyaláson témaként szerepelt
az unió elkövetkező költségvetési időszaka. Teljes egyetértés mutatkozott, hogy
az agrártámogatások mostani rendszerét fenn kell tartani, ahogy a kohéziós
forrásokat is biztosítani kell a következő hétéves költségvetési ciklusban – közölte.
Kitért a klímavállalások és a 2050-es klímacélok
finanszírozására is. Mint elmondta, Mattarella elnök egyetértett azzal a
megközelítéssel, miszerint elfogadhatatlan, hogy azok az országok, akik korábbi
vállalásaikat nem teljesítették, most támogatásban részesüljenek, míg azok,
akik ezt megtették, kimaradjanak a támogatási lehetőségből. Erkölcsileg,
politikailag és pénzügyileg sem járható út, hogy a jól tanulókat büntessék, a
rosszul tanulókat pedig jutalmazzák – hangsúlyozta a magyar államfő. Ha ehhez
plusz forrásra van szükség, azaz a tagországoknak növelniük kellene a
befizetéseket az unió sikeres klímapolitikája érdekében, akkor erre Olaszország
készen áll, és Magyarországnak is így kell tennie. Vannak még országok, akiket
erről meg kell győzni, de Áder János reményét fejezte ki, hogy sikerül
kompromisszumos megoldást találni, és többletforrást biztosítani.
A találkozón áttekintették a migráció kérdéskörét is.
Egyetértés van abban, hogy szervezett keretek között kell tartani a migrációt,
az illegális migrációt vissza kell szorítani – mondta Áder János.
Az illegális migráció, az emberkereskedelem és embercsempészet
visszaszorítása egyaránt fontos és közös feladat, ahogy az európai határok
megvédése is – jelentette ki a magyar államfő.
Áder János rámutatott: elsősorban helyben, és azon
államoknak kell segíteni, amelyek kibocsátó országként jelennek meg. Ehhez nem
csak uniós forrásokat, hanem más, gazdagabb országok támogatását is igénybe
kell venni – mondta.
L'Italia dà il benvenuto al Presidente dell'Ucraina Volodymyr Zelensky. Rinnoviamo il nostro impegno al fianco del popolo ucraino, a difesa della libertà e della democrazia. pic.twitter.com/3Qbc1FhWiv
L'Italia dà il benvenuto al Presidente dell'Ucraina Volodymyr Zelensky. Rinnoviamo il nostro impegno al fianco del popolo ucraino, a difesa della libertà e della democrazia. pic.twitter.com/3Qbc1FhWiv