Az Európai Unió tagországainak vezetői február elsején rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a hosszútávú uniós költségvetés félidős felülvizsgálatáról az Ukrajnának ígért pénzügyi támogatás biztosítása érdekében – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn.
Az uniós költségvetés felülvizsgálatára vonatkozó javaslat egyebek mellett Ukrajna számára 50 milliárd eurós segélycsomagot tartalmaz. A tagállami vezetők a pénteken befejeződött kétnapos EU-csúcson nem jutottak egyetértésre az uniós költségvetés felülvizsgálatáról.
Charles Michel a rendkívüli uniós csúcstalálkozó időpontját Brüsszelben, Alexander De Croo-val, az Európai Unió Tanácsának január elsején kezdődő féléves belga elnökségét betöltő Belgium miniszerelnökével közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be.
Közölte, az Európai Tanács rendkívüli fontosságú csúcsértekezletet zárt pénteken azzal, hogy uniós perspektívát biztosított Ukrajnának a csatlakozási tárgyalások megnyitásáról hozott döntésével.
A döntés akkor születetett, amikor Oroszország megsokszorozta támadását Ukrajna népe és az európai demokratikus értékekkel szemben – hangoztatta.
A csatlakozási tárgyalások megnyitásáról hozott döntés erős üzenetét követően most meg kell kezdeni a munkát Ukrajna számára megígért pénzügyi támogatás biztosítása érdekében – jelentette ki.
A tagállamok közül 26 egyetértett az unió 2027-ig tartó költségvetésének felülvizsgálatára tett javaslatról, amely az Ukrajnának szánt segélycsomag mellett a migráció külső és belső dimenzióinak kezelésére, a védelem fokozására és a kohézióra is forrásokat különít el. Remények szerint a szolidaritás jegyében a javaslat elfogadásához a 27. uniós tagállam is csatlakozik majd – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.
Kijev kezdeményezte az ukrán–magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság szeptember 29-30-ra kitűzött budapesti ülését, mert Magyarország hosszú távra szóló, Ukrajnát megkerülő földgázszállításról írt alá megállapodást az orosz Gazprom állami gázvállalattal – jelentette be hétfőn a Külügyminisztérium, adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint nyilatkozatában a külügyi tárca leszögezte: „véleményünk szerint a (magyar) döntés kizárólag politikai, gazdaságilag megalapozatlan, amelyet a Kreml kedvére és Ukrajna nemzeti érdekeinek és az ukrán–magyar kapcsolatoknak a kárára hoztak.” Mint a közlemény fogalmaz, a Külügyminisztérium szomorúan konstatálja, hogy a döntés károsítja a kétoldalú ukrán–magyar kapcsolatok pozitív eredményeit és tendenciáit, amelyeknek az elérése érdekében nagy erőfeszítéseket tett Dmitro Kuleba ukrán és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.
Min a kiadvány emlékeztetett rá, 2021. szeptember 29-én és 30-án Budapesten kellett volna összeülnie az ukrán–magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottságnak a két ország külügyminisztereinek társelnöki irányítása mellett.
Szeptember 17-én tartotta meg soron következő ülését Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa. Napirendi pontok között voltak az újabb szankciók bevezetése, védelmi kiadások valamint az oligarchákról szóló törvény – számolt be Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára tájékoztatóján.
Szankciók az oroszországi Állami Dumába való választások kapcsán
Az ülésen a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács jóváhagyta azokat a szankciókat, amelyeket Ukrajna megszállott területein az orosz Állami Dumába való választások kapcsán a szervezők, agitátorok és megfigyelők ellen vezetnek be. Danilov hozzátette, a szankciók listáját bővíteni fogják. A szankciókat már a territoriális választási bizottságok 53 tagja valamint az Állami Duma 33 képviselőjelöltjével szemben bevezették.
Ezen személyekkel szemben a teljes szankciócsomagot – mind a 12 korlátozást – alkalmazni fogják. A szankciók hatályba lépését a közeljövőben elnöki rendelet írja elő.
Szankciókkal sújthatóak azok a külföldiek is, akik részt vesznek az orosz választásokban a megszállt Krímen és a nem ukrán felügyelet alatt álló kelet-ukrajnai területeken. A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak francia, venezuelai és szerb állampolgárokról van információja.
Szankciók Navalnij megmérgezői ellen
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács új szankciói kiterjedtek Oroszország Szövetségi Biztonsági Szolgálat 7 alkalmazottjára. Danilov szerint ezen személyeknek közvetlen közük van Olekszij Navalnij orosz ellenzéki vezető megmérgezéséhez.
2022-es védelmi kiadások
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén megvitatták a 2022-es állami költségvetés védelmi kiadásainak növelését. A jövő évi költségvetésben az ország védelmi kiadásaira a GDP 5,95%-át, azaz 319,4 milliárd hrivnyát különítettek el.
Mire költik ezeket a pénzeszközöket:
a katonaság pénzügyi támogatásának növelése;
a veteránok lakáskérdésének megoldása;
ukrán rakétaprogramok és modern fegyverek finanszírozása;
az ukrán haditengerészet fejlesztése.
Oligarchák megfigyelési rendszere
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács befejezte az ukrajnai oligarchák megfigyelési rendszerének kidolgozását. Erre a rendszerre az oligarchákról szóló törvény működéséhez van szükség.
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Június 29-én az ukrán parlament a tervezett plenáris ülésen kívül, Volodimir Zelenszkij elnök kezdeményezésére, soron kívüli ülést tart, közölte Dmitrij Razumkov, a képviselőtestület elnöke a Facebook-on.
Újabb ülést tart Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa június 18-án. Az értekezlet 17 órakor kezdődik az Elnöki Hivatal Bankova utcai épületében, számolt be a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács sajtószolgálata.
a személyes speciális gazdasági és egyéb korlátozó intézkedések (szankciók) alkalmazásának kérdései;
Ukrajna Állami Geológiai Szolgálata vezetőjének beszámolója a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács 2021. március 19-i „Az altalajhasználat helyzetéről” szóló határozat végrehajtását illetően;
egyéb.
Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa még egy kérdést megvitat, annak részleteit titkosították.