Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke két rendeletet írt alá, amelyekkel hatályba léptek a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntései az egyéni, különleges gazdasági és egyéb korlátozó intézkedésekről – számolt be róla az ukrán Sztrana hírportál.
A rendeletek értelmében szankciókat vezettek be olyan ukrán újságírók ellen, akik az ukrán ortodox egyházhoz köthető médiumoknál dolgoznak. Az intézkedés érinti a Pravoszláv Újságírók Szövetsége, a Pervij Kozackij és a Mirjane sajtóorgánumokat is.
A dokumentumok szerint a szankciók kiterjednek Viktor Visnyeveckijre, az ukrán Coal Energy szénipari vállalat alapítójára, aki sajtóértesülések szerint Ukrajnán kívül él, valamint orosz állampolgárokra és katonai vállalatokra is.
A döntés hátterében az a bírósági eljárás áll, amelyben jelenleg is tárgyalják az ukrán ortodox egyház betiltására vonatkozó keresetet. Ukrajnában már kezdeményezték az egyház betiltását, és ennek érdekében hivatalosan is per indult.
Ha a bíróság helyt ad a keresetnek, az ukrán ortodox egyház kijevi metropóliája elveszíti jogi státuszát és jogalanyiságát, miközben a templomok és gyülekezetek központi irányítás nélkül maradnak.
Korábban a hatóság az ukrán ortodox egyházat az orosz ortodox egyházhoz kötődő szervezetként ismerte el, ami megalapozta a mostani jogi és politikai lépéseket.
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами. Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
Grateful to @jensstoltenberg and @Mircea_Geoana for holding this crucial meeting of #Ukraine-#NATO Council. We welcome сlear and unequivocal condemnation by the Alliance of Russia's withdrawal from the grain deal.
Established only 2 weeks ago in Vilnius, the Council has already…
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Megszavazta az ukrán parlament pénteken azt a döntést, amelynek értelmében január 7. helyett december 25-én ünneplik az ortodox karácsonyt.
A Volodimir Zelenszkij államfő által benyújtott törvénytervezet célja az volt, hogy Ukrajna „megszabaduljon az orosz örökségtől”.
A három nagy ukrajnai ortodox egyház közül kettő már döntött a Gergely-naptárra való áttérésről.
2017-ben december 25-öt munkaszüneti nappá nyilvánították.
A Moszkva és követői által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC) még nem kommentálta a változást. Az UPC az ünnepeket az Oroszország által használt Julianus-naptár szerint tartja meg.
A dél-ukrajnai Krím félsziget 2014-ben történt bekebelezése óta Ukrajna igyekszik az őt a Szovjetunióhoz és az orosz múlthoz kötő szálakat elvágni. A tizenhat hónapja tartó invázió csak megerősítette ezeket a törekvéseket.