Míg az európai
országok a két hónapja tartó karanténkorlátozások enyhítésével foglalkoznak,
Ukrajna és Magyarország a két ország között több mint két és fél éve tartó válságos
viszonyok megoldásán dolgozik.
Mint arról korábban beszámoltunk, május 29-én Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Budapestre utazik, ahol a tervek szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyal majd. Mivel a repülőgépjáratok még nem indultak be, a külügyminiszter autóval teszi meg az 1120 kilométeres távot Budapestig. Az információk szerint a találkozó hivatalos célja a kárpátaljai infrastrukturális projektekről szóló kölcsönszerződés aláírása lesz.
A Jevropejszka Pravdán megjelent cikkben leírtak szerint
azonban a találkozó valódi célja teljesen más. Elsősorban, a minisztereknek
egyeztetni kell Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar
miniszterelnök találkozóját, melyre várhatóan Kijevben kerül sor, ezenkívül
pedig megállapodásra kell jutniuk a két ország viszonyát illetően.
A kompromisszumra Magyarországgal valóban nagy szükség van,
hiszen a két ország közötti konfliktus egyik fél javát sem szolgálja. Azonban
nagyon fontos, hogy a megállapodások ne okozzanak még nagyobb bajt. A
Jevropejszka Pravda publikációjában azt olvashatjuk, hogy az ukrán–magyar
konfliktus ukrajnai szakértői közzétették álláspontjaikat azzal kapcsolatban,
hogy szerintük milyen feltételek mellett lehetne elérni a két ország közötti
békét, s át is adták azokat az Ukrán Belügyminisztériumnak és Magyarország
Kijevi Nagykövetségének.
Az említett honlapon közzétett cikkben bővebb leírást kapunk
az ukrán szakértők álláspontjairól. Nézzük, miként is látják az ukrán–magyar
helyzetet országunk szaktekintélyei.
Az Ukrajna és Magyarország között kialakult konfliktus már
hosszú ideje tart, s ez alatt az idő alatt már többrétegűvé vált. Legjobban
2017-ben, az oktatási törvény Legfelső Tanács által való elfogadását követően
éleződött ki. Magyarország úgy határozott, hogy addig blokkolja Ukrajna NATO-és
EU-tagságát, ameddig nem találnak megoldást a problémás kérdésre.
Az ukrán hozzáértők szerint a helyzet nem menthetetlen,
hiszen Magyarország nem kívánja visszacsatolni sem Kárpátalját, sem pedig
Beregszászt – mint ahogyan azt több médiatartalom is beállítja –, azonban Ukrajna
sem törekszik a magyar kisebbség asszimilációjára, a magyar identitás
elpusztítására.
Magyarország meg akarja hagyni a magyar iskolákat a magyar
nyelv és kultúra központjaként, és meg szeretné óvni a magyar gyermekeket a
diszkriminációtól. Ukrajna pedig arra próbál törekedni, hogy a magyarlakta
települések végzősei elsajátítsák az ukrán nyelvet a társadalmi integrációhoz
szükséges szinten, más régiókban való továbbtanulás, esetleg munkalehetőség
céljából.
Az ukrán specialisták véleménye szerint ne legyenek magas
elvárásaink, hiszen egyetlen találkozó nem oldja meg a sok év alatt
felhalmozódott problémákat, mely már nemcsak az oktatási kérdést érinti. Viszont
úgy gondolják, hogy Magyarországnak a tárgyalások első szakaszában meg kell
ígérnie, hogy bizonyos feltételek mellett felfüggeszti a NATO-Ukrajna
tanácsülések, illetve Ukrajna NATO- és EU-tagságának blokkolását.
A publikációban azt olvashatjuk, hogy Ukrajna számára nagyon
fontos, hogy ezek a feltételek semmiképp sem legyenek nyilvános felháborodást
kiváltó egyoldalú lépések. Elsősorban megoldást kell találni az oktatási
kérdésre. Kijev többször is kijelentette, hogy nem hajlandó módosítani az
említett törvény problémás 7. cikkelyén, mely szerint az állami intézményekben
ukrán nyelven kell folyjon az oktatás, s melyben meg van határozva a magyar
iskolákban ukrán nyelven oktatott tantárgyak százalékos aránya.
A szakértők szerint ezek a kérdések továbbra sem lehetnek a
vita tárgyai, viszont úgy gondolják, hogy Magyarország elvárásait ki lehet
elégíteni a törvény rugalmas bevezetésével. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy
Magyarország és Ukrajna közösen dolgozzák ki a kétnyelvű oktatás fejlesztését,
s az Oktatási Minisztérium beleegyezik abba, hogy a tanórák két nyelven való
levezetését ukrán nyelvű oktatásnak tekinti majd.
Ez nem könnyű feladat, azonban teljesíthető azzal a
feltétellel, ha az Oktatási Minisztérium az első időszakban nem szab különleges
feltételeket a kétnyelvű órákon az ukrán és magyar nyelv arányát illetően. Nem
kérdéses az sem, hogy javítani kell az ukrán nyelven oktatott tantárgyak
tanításának minőségén és mértékén is. A diákok számára pedig majd ösztönzőek
lehetnek az átmeneti időszak utáni külső független tesztek (ZNO) eredményei.
Nagy valószínűséggel a Zelenszkij–Orbán-találkozón nemcsak az oktatási kérdésről, hanem minden bizonnyal a kettős állampolgárságról is tárgyalnak majd. A kettős állampolgárság engedélyezéséhez törölni az érvényben lévő állampolgárságról szóló törvényből azt a feltételt, hogy csupán az ukrán állampolgárság elvesztése által vehető fel más ország állampolgársága.
Ukrajnának továbbá mindenképp el kell fogadnia egy, a
nemzeti kisebbségekről szóló törvényt, melynek tervezetét a nemzeti kisebbségek
képviselőivel folytatott párbeszéd után készítenének el, figyelembe véve a
helyi önkormányzati szervekben való képviseletük kérdéseit is.
S végül, de nem utolsósorban, az ukrán reformoknak nem
célja, hogy bármely nemzeti kisebbség számára problémákat okozzon, beleértve az
adminisztratív-területi reformot is. A szakértők úgy vélik, hogy ennek
értelmében, tekintettel a nagy arányban magyarlakta Beregszászi és Nagyszőlősi járásokra,
érdemes megőrizni a magyar többségű kistérséget Beregszász központtal.
[type] => post
[excerpt] => Míg az európai országok a két hónapja tartó karanténkorlátozások enyhítésével foglalkoznak, Ukrajna és Magyarország a két ország között több mint két és fél éve tartó válságos viszonyok megoldásán dolgozik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1590615205
[modified] => 1590617695
)
[title] => Mire hajlandó Zelenszkij Ukrajna és Magyarország kapcsolatának rendezése érdekében?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=6203&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 6203
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 6205
[image] => Array
(
[id] => 6205
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2.jpg
[original_lng] => 858796
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/magyar-ukran2.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1590615416:5
[views_count] => 18642
[_thumbnail_id] => 6205
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d36bece2d5cbc01a77ddb7c31b18cd20] =>
[_oembed_time_d36bece2d5cbc01a77ddb7c31b18cd20] => 1590604409
[_oembed_5dd88540bcde6f152f84af2fa313d3e6] =>
[_oembed_time_5dd88540bcde6f152f84af2fa313d3e6] => 1590604410
[_oembed_ee07eb8934a05272f866c9a2e3657fb3] =>
[_oembed_time_ee07eb8934a05272f866c9a2e3657fb3] => 1594806336
[_oembed_b50f3a1e100e96d88ce0888b74e2aa7e] =>
[_oembed_time_b50f3a1e100e96d88ce0888b74e2aa7e] => 1595280668
[_oembed_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] =>
[_oembed_time_33a133e5764f20d8c21a443dc52de3ee] => 1596717169
[_oembed_c05b0860af11569edc10504e5fd40461] =>
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
HERE’S WHY THIS MATTERS: This is a global rebuke of historic proportions. Look not just at the YES vote total, condemning Russia, but at *which* countries voted in favor. Putin is isolated to an unprecedented degree. Even his longstanding partners are condemning this invasion. pic.twitter.com/DZc1XvRBVH
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W