A Nyugattól kapott fegyverszállítmányok lehetővé teszik Ukrajna számára, hogy több feladatot is megoldjon a fronton, beleértve Oroszország „katonai hírnevének” a megsemmisítését – közölte kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt írta, hogy a nyugati fegyverek szállítása lehetővé teszi Ukrajnának több feladat megoldását. „1. Oroszország „katonai hírnevének” a lenullázása. 2. Az ideiglenesen megszállt területek felszabadításának felgyorsítása és az ukrán front egy évtizedre történő lezárása. 3. A konfliktus lokalizálása az ideiglenesen megszállt területeken, hogy ne növekedhessen a háború eszkalációja” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán védelmi kapcsolattartó csoport (Ramstein formátum) január 20-án esedékes ülésének előestéjén a nyugati politikusok körében egyre több kijelentés hangzik el, hogy Ukrajnát el kell látni minden szükséges fegyverrel.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: Ukrajnának minden szükséges fegyvert meg kell kapnia az orosz agresszió elleni harchoz. Az Ukrajnának szállítandó tankokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Kijevnek minden szükséges fegyvert meg kell kapnia az orosz agresszió elleni védekezéshez. „Ez természetesen fejlett légvédelmi rendszereket jelent, de más típusú fejlett katonai felszereléseket is, mindent, ami Ukrajna védelméhez szükséges” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…