Array
(
[count_posts] => 7
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEwNTc7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 142395
[content] =>
Az Ukrajnáról szóló békemegállapodás nem lehet kapituláció, a békének biztosítania kell Ukrajna szuverenitásának megőrzését – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn a Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Macron elmondta, hogy az elmúlt napokban mintegy 30 európai vezetővel és szövetségessel tárgyalt. Ezt követően a francia elnök felvázolta azokat a főbb elveket, amelyeket szerinte minden békemegállapodásnak tartalmaznia kell az ukrajnai háború befejezése érdekében. A legfontosabb pedig Ukrajna szuverenitásának megőrzése.

„Ez a béke nem jelentheti Ukrajna kapitulációját” – hangsúlyozta a francia elnök. Mint kiemelte, a békeszerződés „nem lehet egyszerűen tűzszünet garanciák nélkül”.
A francia államfő szerint a békeszerződésnek biztosítania kell Ukrajna szuverenitásának megőrzését. Hozzátette, hogy ehhez lehetőséget kell adni Ukrajnának, hogy más felekkel tárgyaljon az őt érintő kérdésekről.
„Ukrajna olyan ország, amelyért felelősséggel tartozunk biztonságának és stabilitásának, valamint az egész térség stabilitásának biztosításáért”
– zárta szavait Emmanuel Macron.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajnáról szóló békemegállapodás nem lehet kapituláció, a békének biztosítania kell Ukrajna szuverenitásának megőrzését – jelentette ki Emmanuel Macron.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740494520
[modified] => 1740484027
)
[title] => Semmilyen békemegállapodás nem jelentheti Ukrajna kapitulációját – Macron
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142395&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142395
[uk] => 142400
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142396
[image] => Array
(
[id] => 142396
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[original_lng] => 29268
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/macron-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740477997:3
[_thumbnail_id] => 142396
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2278
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_76618d4d50d1953a05f94be1ce9ac9f4] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508427418000
[_oembed_d690a50ad1978f356aa6f63484afbcd3] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1198
[1] => 359107
[2] => 6077
[3] => 1057
[4] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Emmanuel Macron
[1] => igazságos béke
[2] => tárgyalások
[3] => Ukrajna szuverenitása
[4] => USA
)
)
[1] => Array
(
[id] => 128274
[content] =>
Ukrajna szuverén ország, nincs szüksége az Egyesült Államok engedélyére, hogy célpontokra csapjon le Oroszország területén – jelentette ki Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Miller elmondta, hogy Ukrajnának nincs szüksége amerikai engedélyre az orosz létesítmények elleni megtorló támadásokhoz. „Ukrajna szuverén, és az általa gyártott fegyvereket önállóan is használhatja. És ezekből nagyon sok van, ha megnézzük azokat a programokat, amelyeket az ukránok végrehajtottak az elmúlt évben. Ha megnézzük az általunk biztosított fegyvereket, akkor mi világossá tették, hogy fel tudják használni, hogy megtorolják a határon túli orosz célpontokon az ellenük végrehajtott támadásokat” – mutatott rá.
A szóvivő azt is hozzátette, hogy az USA mindig további eszközökkel kalkulál, amelyeket Kijevnek tud biztosítani. „Joe Biden elnök csaknem 8 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagot hagyott jóvá a múlt héten” – emlékeztetett Matthew Miller.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna szuverén ország, nincs szüksége az Egyesült Államok engedélyére, hogy célpontokra csapjon le Oroszország területén – jelentette ki Matthew Miller.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727786520
[modified] => 1727781782
)
[title] => Ukrajna szuverén ország, nincs szüksége az USA engedélyére az Oroszország elleni csapásokhoz – amerikai külügy
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128274&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128274
[uk] => 128282
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128275
[image] => Array
(
[id] => 128275
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[original_lng] => 30506
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727782300:5
[_thumbnail_id] => 128275
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3342
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7dcfd0b78bd6a149272125560031e29c] => Ukraine will win this war.
And the United States will continue to stand beside them every step of the way. pic.twitter.com/Sb3c08eC6s
— President Biden (@POTUS) September 29, 2024
[_oembed_time_7dcfd0b78bd6a149272125560031e29c] => 1727777475
[_oembed_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] => Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
— NEXTA (@nexta_tv) October 21, 2024
[_oembed_time_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] => 1730120270
[_algolia_sync] => 508369183000
[_oembed_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] =>
[_oembed_time_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] => 1756920093
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5588
[1] => 1057
[2] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedélyezés
[1] => Ukrajna szuverenitása
[2] => USA
)
)
[2] => Array
(
[id] => 85150
[content] =>
Ukrajna nem köt kompromisszumot Oroszországgal, mert ez Ukrajna államiságának az elvesztését és a Szovjetunió visszatérését jelentené – jelentette ki csütörtökön Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Podoljak elmondta, tizenhat hónappal azután, hogy Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen, az agresszor országgal kötött, a háború befejezését célzó kompromisszum megsemmisítené Kijev államiságát. „Számunkra nincs kompromisszum, mert Oroszország gyűlöl minket, azért jött, hogy lerombolja az ukrán állam koncepcióját” – mutatott rá.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó megjegyezte, hogy az ukránok gyűlölik az oroszokat, mert „csak megölik őket”. Úgy vélte, hogy az Oroszországnak tett engedmény „Ukrajna és államiságának lassú elvesztéséhez fog vezetni”. Szerinte ez nem három nap, hanem három-öt év alatt megtörténhet. „Vlagyimir Putyin orosz diktátor a Szovjetuniót akarja újrateremteni, és ez az a kompromisszum, amely a Szovjetunió visszatérését jelentené” – figyelmeztetett Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna nem köt kompromisszumot Oroszországgal, mert ez Ukrajna államiságának az elvesztését és a Szovjetunió visszatérését jelentené – jelentette ki csütörtökön Mihajlo Podoljak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689880020
[modified] => 1689873845
)
[title] => Ukrajna nem köt kompromisszumot Oroszországgal, mert az államiságának a végét jelentené – Podoljak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=85150&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 85150
[uk] => 85153
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 85151
[image] => Array
(
[id] => 85151
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[original_lng] => 26381
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689863219:2
[_thumbnail_id] => 85151
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2555
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] => I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) August 5, 2023
[_oembed_time_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] => 1691762921
[_oembed_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => — Elon Musk (@elonmusk) October 1, 2023
[_oembed_time_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => 1697620219
[_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1715933171
[_oembed_f823a9ac5eabe5e8b26635a1cd4102a7] =>
[_oembed_time_f823a9ac5eabe5e8b26635a1cd4102a7] => 1735790847
[_oembed_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] =>
[_oembed_time_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] => 1736795401
[_oembed_771ddbe17d9cc0e31b4799ef8a4781f1] =>
[_oembed_time_771ddbe17d9cc0e31b4799ef8a4781f1] => 1738522280
[_algolia_sync] => 1202800008001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 77411
[1] => 48452
[2] => 20995
[3] => 1057
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béketárgyalások
[1] => kompromisszum
[2] => Mihajlo Podoljak
[3] => Ukrajna szuverenitása
)
)
[3] => Array
(
[id] => 84848
[content] =>
Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.
„Országunk soha nem fogja feladni a szuverenitást. Ez már mindenki számára egyértelmű a világon” – mondta videóüzenetében, amelyet vasárnap este sugároztak Kijevben. Az államfő beszédében egyben köszönetet mondott az ország védelméért harcoló katonáknak.

Az ukrán parlament 1990. július 16-án fogadta el az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó ország függetlenségéről szóló nyilatkozatot.
Függetlenségét Ukrajna egy évvel később, a Szovjetunió felbomlásának időszakában, 1991-ben kiáltotta ki.
A dokumentum szerint Ukrajnának saját hadsereggel és saját nemzeti bankkal kell rendelkeznie, de el nem kötelezettnek kell lennie, és nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel. Zelenszkij beszédében azt is mondta, hogy Ukrajna ki fog állni a szabadságáért, függetlenül Oroszország terrorjától.
Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajnát a szabadság és a demokrácia példaképének és úttörőjének tekinti Európában. „Ukrajna fogja biztosítani a valódi szabadságot és biztonságot az orosz terrorral szemben egész Európában” – mondta. „Kontinensünk biztonsága Ukrajna szuverenitásával és erejével kezdődik” – szögezte le.
[type] => post
[excerpt] => Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689590400
[modified] => 1689590163
)
[title] => Zelenszkij: Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=84848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84848
[uk] => 84947
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83550
[image] => Array
(
[id] => 83550
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36.jpg
[original_lng] => 57418
[original_w] => 926
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36-300x163.jpg
[width] => 300
[height] => 163
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36-768x417.jpg
[width] => 768
[height] => 417
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36.jpg
[width] => 926
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36.jpg
[width] => 926
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36.jpg
[width] => 926
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-36.jpg
[width] => 926
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1689679721:2
[_thumbnail_id] => 83550
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3579
[translation_required_done] => 1
[_oembed_49263f359f2d817884c823090db5d255] =>
[_oembed_time_49263f359f2d817884c823090db5d255] => 1689582455
[_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] => "Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) August 8, 2023
[_oembed_time_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] => 1691762533
[_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => I had a focused call with @EmmanuelMacron.
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1694325359
[_oembed_98c3b66152528bc3245aa75aba11a6e9] =>
[_oembed_time_98c3b66152528bc3245aa75aba11a6e9] => 1697780191
[_oembed_7392c304b18b8d8d84b059de958314d3] => I am grateful to our warriors for downing three Russian “Su” aircraft over our Kherson region today in Ukraine's south.
This is the result of our Air Forces, specifically the Anti-Aircraft Artillery Brigade of Odesa.
Thank you, warriors! Every Russian pilot must know that… pic.twitter.com/1O1KcTC6pw
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 22, 2023
[_oembed_time_7392c304b18b8d8d84b059de958314d3] => 1703594712
[_oembed_05c6c8e8224ffe556b929600ffeda142] => Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
[_oembed_time_05c6c8e8224ffe556b929600ffeda142] => 1704216685
[_oembed_468d71be51049fef1d47f34e1a554c3d] => Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
[_oembed_time_468d71be51049fef1d47f34e1a554c3d] => 1721760145
[_algolia_sync] => 1202799691001
[_oembed_8bd208c2338c7603f8cd5e782db5bf16] => A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025
[_oembed_time_8bd208c2338c7603f8cd5e782db5bf16] => 1746954799
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 14139
[1] => 236249
[2] => 1057
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => demokrácia
[1] => Európa védelme
[2] => Ukrajna szuverenitása
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[4] => Array
(
[id] => 58552
[content] =>

Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét – jelentette a Háárec című újság nyomán az MTI.
Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét.
Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon Oroszország várható döntésére a népszavazási eredmények után – közölték minisztériumi források a lappal.
Kedd este az illetékesek úgy döntöttek, hogy határozott nyilatkozatot adnak ki annak ellenére, hogy Oroszország még nem jelentette be az érintett területek annektálásának szándékát. Izrael bejelentését nem előzte meg nemzetközi vagy amerikai kérés Oroszország szándékainak elítélésére – írta a lap.
Emellett Jeruzsálem megkezdte húsz, súlyosan sebesült ukrán katona Izraelbe szállítását és gyógykezelését. A minisztérium jelentése szerint az első két ukrán katona megérkezett a Síba kórházba.
Izrael több millió sékelt különített el az érkező sebesültek fogadására és elhelyezésükre a számukra legjobb kórházban, valamint a rájuk váró rehabilitációs programra.
„Ez az erőfeszítés része Izrael azon kötelezettségének, hogy folytassa átfogó humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának” – közölte a külügyminisztérium.
Jeruzsálemi kormányzati tisztviselők kedd este hangsúlyozták: Izrael lépései azt a célt szolgálják, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, Izrael kiáll Ukrajna mellett annak ellenére, hogy az ukrán elnök bírálta Jeruzsálemet.
Zelenszkij többször is nyilvánosan felrótta Izraelnek, hogy vonakodik légvédelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Az ukrán elnök legutóbb szeptember elején, Jaír Lapid miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében foglalkozott ezzel a kérdéssel.
[type] => post
[excerpt] => Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét - jelentette a Háárec című újság nyomán az MTI.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1664375340
[modified] => 1664375590
)
[title] => Izrael döntött: nem ismeri el az ukrajnai „népszavazás” eredményét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58552&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58552
[uk] => 58607
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 58553
[image] => Array
(
[id] => 58553
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md.jpg
[original_lng] => 155639
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/1663917735-zrhu6epm5-md.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664398229:2
[_thumbnail_id] => 58553
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3371
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508094101000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 30425
[1] => 765
[2] => 52712
[3] => 1057
)
[tags_name] => Array
(
[0] => izraeli kormány
[1] => népszavazás
[2] => szakadár területek
[3] => Ukrajna szuverenitása
)
)
[5] => Array
(
[id] => 23311
[content] =>
Romániában a kelet-európai NATO-tagországok vezetői csúcstalálkozójára került sor. A „Bukaresti kilencek” tárgyalásait követően határozatot fogadtak el, amelyben Ukrajna támogatása is szerepel, számolt be az UNN tudósítója.

„Folytatjuk a velünk hasonló gondolkodású partnerekkel, különösen szomszéd országainkkal való együttműködést a párbeszéd elmélyítése, a gyakorlati együttműködés és az ellenálló képességük növelése érdekében. Továbbra is elkötelezettjei vagyunk Nyugat-Balkán biztonsága és stabilitása iránt. Megerősítjük továbbá, hogy határozottan támogatjuk Grúzia, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság függetlenségét, szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határaikon belül. Európai és euro-atlanti törekvéseik megvalósítása során ezek az országok továbbra is élvezik támogatásunkat azon erőfeszítéseikben, hogy növeljék a külső beavatkozásokkal szembeni ellenálló képességeiket” – áll a nyilatkozatban.
A dokumentum nagy figyelmet fordít az Oroszország által, a fekete-tengeri térségben keltett feszültségekre is, beleértve a megszállt Krímben folytatott tevékenységét. Az országok elítélték az Orosz Föderáció akcióit is a NATO-tagország – Csehország területén (robbantások katonai raktárakban).
[type] => post
[excerpt] => Romániában a kelet-európai NATO-tagországok vezetői csúcstalálkozójára került sor. A „Bukaresti kilencek” tárgyalásait követően határozatot fogadtak el, amelyben Ukrajna támogatása is szerepel, számolt be az UNN tudósítója.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1620820980
[modified] => 1620810447
)
[title] => A „Bukaresti kilencek” a NATO-tagországok csúcstalálkozóján kijelentették, hogy támogatják Ukrajnát és szuverenitását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=23311&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23311
[uk] => 23222
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 23223
[image] => Array
(
[id] => 23223
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[original_lng] => 86326
[original_w] => 587
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/8abc0dcb6325a7c9a58ebc1ac105a91c3c6a741a.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1620799648:12
[_thumbnail_id] => 23223
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6355
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508032915000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 28215
[1] => 1057
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bukaresti kilencek
[1] => Ukrajna szuverenitása
)
)
[6] => Array
(
[id] => 1867
[content] =>
Az USA védi Ukrajna szuverenitását, területi egységét, támogatja törekvését a NATO-tagságra és közeledését az Európai Unióhoz – üzente Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Kijevből, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót megbeszélésük után, tájékoztatott az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Az amerikai diplomácia
vezetője hangsúlyozta: „az USA védi Ukrajna szuverenitását, területi egységét.
Továbbra is támogatjuk Ukrajna törekvését a NATO-tagságra és közeledését az
EU-hoz.”
Pompeo kiemelte: „Világos
az üzenetünk: az USA úgy tekint Ukrajnára, mint a szabadságért, demokráciáért,
jólétért küzdő országra. Amint ma mondtam Zelenszkij elnöknek, folytatjuk
Ukrajna támogatását, nagy korrupcióellenes erőfeszítéseit. Kétségtelen, hogy
jelenleg az USA dolgozik azon, hogy Ukrajna fejlessze a jog felsőbbségét,
javítsa a befektetés légkört, megreformálja a védelmi szektort, megszilárdítsa
energiafüggetlenségét, és továbbra is ezt fogjuk tenni.”
Az amerikai
külügyminiszter azt is hangoztatta, hogy az USA soha nem ismeri el Oroszország
kísérleteit a Krím annexiójának legalizálására.
(vb/interfax.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az USA védi Ukrajna szuverenitását, területi egységét, támogatja törekvését a NATO-tagságra és közeledését az Európai Unióhoz – üzente Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken Kijevből, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1580481470
[modified] => 1580481471
)
[title] => Pompeo Kijevből: az USA kiáll Ukrajna szuverenitása, területi egysége, NATO-tagságra törekvése és EU-hoz közeledése mellett
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=1867&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1867
[uk] => 1872
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 1869
[image] => Array
(
[id] => 1869
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[original_lng] => 6436
[original_w] => 200
[original_h] => 150
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/pompeo-3.jpg
[width] => 200
[height] => 150
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1580474935:3
[_thumbnail_id] => 1869
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5112
[_oembed_135cc1078254462779c08d295dd2cd41] =>
[_oembed_time_135cc1078254462779c08d295dd2cd41] => 1582056593
[_oembed_bc43d0f5a4eee1ee566913905afe8d99] => LIVE: Зустріч голови МЗС України Пристайка з Держсекретарем США ПомпеоОпубліковано УНН - Українські Національні Новини Четвер, 30 січня 2020 р.
[_oembed_time_bc43d0f5a4eee1ee566913905afe8d99] => 1582056593
[_oembed_b685a09c11f3dceb1e10c4264e8264e3] =>
[_oembed_time_b685a09c11f3dceb1e10c4264e8264e3] => 1600458076
[_oembed_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] => ?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
— RTPNotícias (@RTPNoticias) May 21, 2022
[_oembed_time_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] => 1654006372
[_oembed_d9c259205021585fc8f0f8e67ae92c4f] => Ursula gives almost no cash to Ukraine. Some scraps. Poland, took care of the maintenance of most refugees from Ukraine, got almost nothing. Ursula currently applies greater sanctions against Poland than against Russia. Germany sympathizes with Russia.
— Explicite_ (@Explicite_) September 15, 2022
[_oembed_time_d9c259205021585fc8f0f8e67ae92c4f] => 1665053547
[_oembed_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => Words are not enough.
Words won't keep the lights on this winter. Words won't defend against Russian missiles.
The UK isn't just talking about Ukraine, we're providing concrete support for the defence of Ukraine.
Thank you @DmytroKuleba for welcoming me to Kyiv. pic.twitter.com/3LdgnXJKwo
— James Cleverly?? (@JamesCleverly) November 25, 2022
[_oembed_time_cccc14e21ec61f681195e7b0f3a475ab] => 1670742231
[_oembed_cf51473d63d411368c09242df90173d2] =>
[_oembed_time_cf51473d63d411368c09242df90173d2] => 1671172267
[_oembed_249e6f5de4d3621cef147c5d4d02bd12] => ?? Premier @MorawieckiM w #Kijów złożył symboliczną wiązankę przed Pomnikiem Ofiar Wielkiego Głodu.
Wielki Głód wybuchł na ziemiach Ukrainy w latach 1932-33 i był wynikiem zbrodniczej polityki Związku Radzieckiego. pic.twitter.com/QDpqhvOcBr
— Kancelaria Premiera (@PremierRP) November 26, 2022
[_oembed_time_249e6f5de4d3621cef147c5d4d02bd12] => 1671172267
[_oembed_ae64e7fcb985ead81a6e336281e1544d] => Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
— NEXTA (@nexta_tv) January 22, 2023
[_oembed_time_ae64e7fcb985ead81a6e336281e1544d] => 1675518928
[_oembed_bbeac98562593d6d7aab8fcbb887388e] => "Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSA pic.twitter.com/g3fU9RWnAa
— Agenzia ANSA (@Agenzia_Ansa) February 21, 2023
[_oembed_time_bbeac98562593d6d7aab8fcbb887388e] => 1677322713
[_oembed_626891299f50b9cbbd231d7b9f5bab1f] => Deputy Head of the Office of the President of Ukraine Ihor Zhovkva met with the delegation of the Foreign Affairs Committee of the House of Representatives of the General States (Parliament) of the Kingdom of the Netherlands.
More: https://t.co/vi6j9JJNUN pic.twitter.com/I35ovLMH1d
— Translations (@customTranslate) February 6, 2023
[_oembed_time_626891299f50b9cbbd231d7b9f5bab1f] => 1677322713
[_oembed_bcd51943d2b3f9d277c7f793afe1c92d] => Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
— DER SPIEGEL (@derspiegel) April 3, 2023
[_oembed_time_bcd51943d2b3f9d277c7f793afe1c92d] => 1681739545
[_oembed_68a6d49ea312b5daa9cd62f8ff8d0b19] => Ya en Kyiv.
He querido que el primer acto de la Presidencia española del Consejo de la UE, sea en Ucrania junto a @ZelenskyyUa.
Trasladaré a su Gobierno y al Parlamento toda la solidaridad europea.
Mantendremos el apoyo al pueblo ucraniano hasta que la paz regrese a Europa. pic.twitter.com/bPcvnYxNZZ
— Pedro Sánchez (@sanchezcastejon) July 1, 2023
[_oembed_time_68a6d49ea312b5daa9cd62f8ff8d0b19] => 1689609566
[_oembed_55dff2fdfdcbcc2ce5d5cdb7a695e7df] =>
[_oembed_time_55dff2fdfdcbcc2ce5d5cdb7a695e7df] => 1691137570
[_oembed_79c29a6abe3e806bc41d16eeac3bbea9] =>
[_oembed_time_79c29a6abe3e806bc41d16eeac3bbea9] => 1693488561
[_oembed_9fa5010e343ab2d4348aa2343ad70fa7] => Arriving in Kyiv, I paid respect in front of the Memorial Wall of remembrance for those fallen for Ukraine. pic.twitter.com/PIsjCVRP23
— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) August 23, 2023
[_oembed_time_9fa5010e343ab2d4348aa2343ad70fa7] => 1693488561
[_oembed_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] =>
[_oembed_time_9b578a09e1d937261e99203b20bce368] => 1694893023
[_oembed_63d11e0365038b46369a8f88ca1aa244] => Russian bombs have destroyed so many schools.
But the children of Ukraine must keep learning.
The EU has donated 371 buses to bring Ukrainian children to schools further away, safely.@ZelenskaUA https://t.co/6lleZwIRlR
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) November 4, 2023
[_oembed_time_63d11e0365038b46369a8f88ca1aa244] => 1699270785
[_oembed_22e30280242118ab0ca5e3e6c8930615] => I’m honoured to address the house of Ukrainian democracy.
You are fighting not only for your freedom, your democracy and your future, but for ours too. You are fighting for Europe. https://t.co/erXMietZXb
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) November 4, 2023
[_oembed_time_22e30280242118ab0ca5e3e6c8930615] => 1699270785
[_oembed_30aa9e22325b4a20edd6b6ceb7ca9e01] => Welcomed Dutch Defense Minister @KajsaOllongren to discuss further steps to strengthen Ukrainian warriors and protect the grain corridor.
I thank the Netherlands for taking the lead in support and encouraging other partners, as was the case with the “Patriots” and F-16s.
???? pic.twitter.com/7x2W3FtIha
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 2, 2023
[_oembed_time_30aa9e22325b4a20edd6b6ceb7ca9e01] => 1699270785
[_oembed_baeca9ff16589df7164ca3de91f6c264] => At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
The only way to achieve lasting and just peace is… pic.twitter.com/BShxgKOBbl
— Ingrida Šimonytė (@IngridaSimonyte) November 24, 2023
[_oembed_time_baeca9ff16589df7164ca3de91f6c264] => 1701806931
[_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1701806931
[_oembed_8a341217d0a8594a8000d97da7ba7b56] => Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
— Alex Soros (@AlexanderSoros) December 9, 2023
[_oembed_time_8a341217d0a8594a8000d97da7ba7b56] => 1703918844
[_oembed_4b68ae2c17fbb52ab0be4e5f42481145] => Great to be back in #Kyiv and meet with Ukranian First Lady @ZelenskaUA and her team to announce our partnership with @Zelenska_FND. pic.twitter.com/ZqRH8gQEdi
— Alex Soros (@AlexanderSoros) December 9, 2023
[_oembed_time_4b68ae2c17fbb52ab0be4e5f42481145] => 1703918844
[_oembed_cf392d9d8299b69c3d0a20ef842cb6c5] => 🇵🇱 🇺🇦 Premier @DonaldTusk rozpoczyna wizytę w #Kijów, gdzie spotka się https://t.co/SrSDzzmzYz. z Prezydentem @ZelenskyyUa i Premierem @Denys_Shmyhal. pic.twitter.com/NQxZ1yi0Fs
— Kancelaria Premiera (@PremierRP) January 22, 2024
[_oembed_time_cf392d9d8299b69c3d0a20ef842cb6c5] => 1706690139
[_oembed_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] => A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) January 12, 2024
[_oembed_time_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] => 1706690139
[_oembed_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] => Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
[_oembed_time_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] => 1706690139
[_oembed_90902bc07305db9796d3c17b2f2733e4] => In Kyiv to mark the anniversary of the 2nd year of Russia’s war on Ukraine.
And to celebrate the extraordinary resistance of the Ukrainian people.
More than ever, we stand firmly by Ukraine.
Financially, economically, militarily, morally.
Until the country is finally free. pic.twitter.com/ZLWMbOxVFh
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 24, 2024
[_oembed_time_90902bc07305db9796d3c17b2f2733e4] => 1710253871
[_oembed_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] =>
[_oembed_time_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] => 1716816811
[_oembed_b550efd9aa9f5f23e884c5d1e5449a2b] => Ankunft Außenministerin Baerbock in Kiew. Begrüßung durch Botschafter @MJaegerT Mehr auf @derspiegel pic.twitter.com/hPslpoI342
— Christoph Schult (@schultchristoph) May 21, 2024
[_oembed_time_b550efd9aa9f5f23e884c5d1e5449a2b] => 1717068434
[_oembed_893216b172076232330ed77c5e020259] => Ankunft Außenministerin Baerbock in Kiew. Begrüßung durch Botschafter @MJaegerT Mehr auf @derspiegel pic.twitter.com/hPslpoI342
— Christoph Schult (@schultchristoph) May 21, 2024
[_oembed_time_893216b172076232330ed77c5e020259] => 1719484396
[_oembed_6b9c625fa2ea85580dc6e2042f266285] =>
[_oembed_time_6b9c625fa2ea85580dc6e2042f266285] => 1719484396
[_oembed_0321479ad27278f9c03dee157b160685] => My 8th visit to Kyiv comes as the
heating season starts soon, and Russia keeps targeting energy infrastructure.
We will help Ukraine in its brave efforts.
I come here to discuss Europe’s support.
From winter preparedness to defence, to accession and progress on the G7 loans. pic.twitter.com/kxxWFA7eA0
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 20, 2024
[_oembed_time_0321479ad27278f9c03dee157b160685] => 1728031421
[_oembed_4abc035b9707b35acf993d5264799cc5] => Aujourd’hui, je me rends en Ukraine.
Soutien, encore et toujours, à la résistance de l’Ukraine contre l’agression russe.
Soutien, encore et toujours, aux civils qui souffrent.
Le respect du droit international est la condition de notre sécurité collective.
🇫🇷🤝🇺🇦 pic.twitter.com/PWlxBXSIOx
— Jean-Noël Barrot (@jnbarrot) October 18, 2024
[_oembed_time_4abc035b9707b35acf993d5264799cc5] => 1729948423
[_oembed_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety.
A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
— Rafael MarianoGrossi (@rafaelmgrossi) February 4, 2025
[_oembed_time_80a103c49bc6dcabd85cbe01c9829ab2] => 1739625097
[_oembed_010d306fb4ba4a223d0d9f6cd4c0610d] => On the 3rd anniversary of Russia’s brutal invasion, Europe is in Kyiv.
We are in Kyiv today, because Ukraine is Europe.
In this fight for survival, it is not only the destiny of Ukraine that is at stake.
It’s Europe’s destiny. pic.twitter.com/s0IaC5WYh6
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 24, 2025
[_oembed_time_010d306fb4ba4a223d0d9f6cd4c0610d] => 1741259397
[_oembed_3b73f031f842c0663ea09c9508d62588] => In Ukraine, about Ukraine, with Ukraine. pic.twitter.com/jszwFdyz05
— António Costa (@eucopresident) February 24, 2025
[_oembed_time_3b73f031f842c0663ea09c9508d62588] => 1741259397
[_oembed_e2338d5318e5413e7ca6f70dd3fe18c0] =>
[_oembed_time_e2338d5318e5413e7ca6f70dd3fe18c0] => 1742755991
[_algolia_sync] => 508001748000
[_oembed_5d1ac83b510aa97237e98577e2026246] => I was pleased to greet Ukraine's true friend, @AndrzejDuda, at Kyiv Central Station this morning.
President Duda has stood by Ukraine's side during the most difficult times of Russia's full-scale aggression.
We are grateful to him and all Poles who have shown true solidarity… pic.twitter.com/fbqBms5Px0
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) June 28, 2025
[_oembed_time_5d1ac83b510aa97237e98577e2026246] => 1751278241
[_oembed_5904ff7691c6abdda95e4ba4fcae24da] => I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
The key… pic.twitter.com/JtGG48vTYs
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 1, 2025
[_oembed_time_5904ff7691c6abdda95e4ba4fcae24da] => 1760190551
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 859
[1] => 439
[2] => 1057
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kijevi látogatás
[1] => Mike Pompeo
[2] => Ukrajna szuverenitása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1057
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1057
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Ukrajna szuverenitása (1 Oldal)